Soha nem ettünk még annyi halat, mint napjainkban. Persze ehhez a globális népességnövekedés is hozzájárul, és az is, hogy egyre szélesebb néprétegek számára lett hozzáférhető és megengedhető árú a hal.
1961-ben 9 kilogramm volt az egy főre jutó éves halfogyasztás, ám mára ez 20,2 kilogrammra nőtt, mert az egészségtudatos fogyasztók étrendjében kiemelt helyet kapott a hal. Nem csoda, hogy a halállomány 33,1 százaléka túlhalászott, vagyis intenzívebben (gyorsabban és nagyobb mértékben) halásszuk a halakat, mint ahogy az állomány meg tudna újulni és reprodukálni magát. 1974-ben a túlhalászat aránya még csak 10 százalék volt.
Az óceánokban kifogott mennyiség folyamatosan csökken. A túlhalászat ténye azért is rossz hír, mert 3,2 milliárd számára a hal fontos fehérjeforrást jelent a rizs mellett, főként a fejlődő országokban. Ez a 3,2 milliárd ember az állati fehérje bevitelének 20 százalékát fedezi hallal.
Az ENSZ új jelentése a témában kitér arra is, hogy Afrikában nagy potenciál van a halászatra, nem is annyira a tengerben, mint inkább tavakban vagy haltenyésztő farmokon, ehhez azonban megfelelő állami támogatási rendszer kell, a szabályozásról és az ellenőrzésről nem is beszélve, hogy a termelők ne terjesszenek el invavíz, az őshonos fajokat elnyomó fajokat egy-egy ökoszisztémában. (Algéria kormánya például arra ösztönzi a gazdákat, hogy a Szaharában tenyésszenek halat.)
A farmon történő haltenyésztés már az elmúlt 40 évben is a leggyorsabban növekvő szegmense volt a mezőgazdaságnak.
Amennyiben a túlhalászat miatt hiány alakul ki a globális piacon a kereslethez képest, az áremelkedéshez vezet, ezt leginkább a szegény országok lakossága bánhatja.
Az ENSZ már nem ír erről, de a WorldFish nevű nemzetközi non-profit szervezet magabiztosan állítja, hogy a kifogott halak 35 százalékát kidobjuk. Ez nem azt jelenti, hogy minden harmadik hal a kukában végzi, hanem hogy a hal testének bizonyos részeit egyszerűen nem hasznosítjuk. A szervezet kutatási igazgatója, Shakuntala Thilsted szerint pont a hal fejét és a csontjait nem kellene eldobnunk, mert ezek tápanyagokban gazdagok. Inkább a feldolgozásukra kellene vállalkozniuk a cégeknek, akár por formájában, hogy étrendkiegészítőként legyen forgalmazható.
(Reuters Thomson Foundation)
