Kép:PP/Hatlaczki Balázs
"Nagyon nagy a baj és már nem messze van, hanem itt kopogtat a baj az ajtónkon” – mondta Demcsák Mária a Piac & Profit alapító-főszerkesztője az üzleti magazin által hatodszor megszervezett Magyar Fenntarthatósági Csúcson.
Az elmúlt hónapokban, az elmúlt héten a szűkebb világunkban, Európában olyan dolgok történtek, ami mellett már egyetlen ember sem mehet el anélkül, hogy fel ne tegye a kérdést: mi lesz velünk, a kényelmünkkel, a családunkkal, biztonságunkkal. Ijedten nézzük, ahogy a világ vezető hatalmai, mi is, itt Európában, ügyetlenkedünk, egymást okoljuk, egymás után építjük a kerítéseket. Áhítjuk, hogy vége legyen a félelmeinknek, legyen minden úgy, mint régen, de már soha nem lesz úgy folytatta a konferencia létrehozója.
Sok tényező hat a fenntartható fejlődés ellen, amelyek mostanában egymást felerősítve támadják életminőségünket. A klímaváltozás, a migráció, a háborúk, a terrorizmus, a túlnépesedés, az éhínség, az energiaprobléma, a környezetszennyezés, a fajok pusztulása, gazdasági és társadalmi krízisek, túlfogyasztás, esélyegyenlőtlenség, az emberek értékrendválsága mind-mind a fenntartható fejlődést együttesen akadályozó jelenségek. Ok-okozati összefüggésben állnak egymással, egymást felerősítve, együtt borítják fel az élet eddig biztonságos rendszerét. Egyenként, nemzetenként, régiónként nem lehet megoldani a problémákat, csak az együttes, globális cselekvés hozhat eredményt. Erről beszélünk a Fenntarthatósági Csúcson - mondta Demcsák Mária.
„A nyolcvan év alatt, amit megéltem, nagyot változott a világ” – mondta Juhász Árpád geológus, a konferencia fővédnöke. „Amikor megszülettem kétmilliárd ember élt a földön, míg napjainkban hétmilliárd. Az emberiség demográfiai robbanása óriási mértékű és a mai világunk kulcskérdésévé vált” – hangsúlyozta a szakember. „Amikor egyetemre jártam, a vas-és acél korszakát éltük, az oktatásunk a minél több nyersanyag kitermelése, feldolgozása körül forgott, anélkül, hogy egyáltalán figyelembe vettük volna a negatív környezeti hatásokat. Minél több olaj, minél több ásványi nyersanyag – ez volt a jelszó” – emlékezett vissza Juhász Árpád. „Először a nyolcvanas évek végén kellett nyíltan szembeszállnom korábbi szakmai meggyőződésemmel, a Hévízi-tó megmentése kapcsán, így élére álltam annak a programnak, amelynek köszönhetően a Dunántúlon megszűnt a karsztvízkiemelés és megkezdődhetett a helyreállítás” – mondta a geológus-kutató.
A világot járva nem lehetett szemet hunyni afelett, hogy milyen mértékű a környezet pusztulása.
A gleccsereket kutatva azt is látnunk kellett, hogy minden jégfolyam jelentősen redukálódott az elmúlt évtizedekben. Juhász Árpád sosem gondolta volna, hogy ötven évvel ezelőtt készített fotói dokumentumértékűek lesznek, de amikor elővette régi felvételeit az általa látott gleccserekről, megdöbbenéssel tapasztalta, mennyire visszahúzódtak a jégárak. „Ezeknek a közvetlen hatásait azok az országok érzik, amelyek közvetlenül függenek a gleccserekből fakadó ivóvíztől. Ilyenek a Himalája környéki országok ahol százmilliók ivóvízellátása kerül veszélybe” - emelte ki. „Amikor összehasonlítottuk a nyolcvan-száz évvel korábbi állapotokat a jelenlegi helyzettel, már akkor megfogalmazódott bennünk, hogy az emberi tevékenység lehetetlenné teszi bizonyos régiókban magát az emberi életet is. Már a nyolcvanas években látni lehetett, hogy előbb-utóbb az emberek feladják a küszködést és tömegesen indulnak meg olyan régiók felé, ahol tiszta vízhez, elegendő élelmiszerhez juthatnak” – hangsúlyozta.
„A jelenlegi menekültválságot, a párizsi merényleteket, a fokozódó klímaváltozást látva nagyon nehéz optimistának maradni, de nem szabad feladnunk a reményt, talán a hamarosan kezdetét vevő párizsi klímakonferencia ráveszi a kormányokat és a multinacionális cégeket, hogy átértékeljék az eddigi módszereiket.”
