Gyorsan lehetne javítani a városok levegőjét

Egyre több európai város hoz érdemi intézkedéseket a városi teherszállítás környezetbarátabbá tételéért. Ezekről a jó példákról készült tanulmány, amely a Tiszta Városok Kampány keretében készült.

Stoll Barbara, az európai Tiszta Városok Kampány vezetője elmondta: „A közlekedési károsanyag-kibocsátás továbbra is magas és egyre nő Európában, a teherszállítás pedig ezen probléma nagy részét képezi. Az e-kereskedelem térnyerésével az elmúlt években több millióval nőtt az utcáinkat rovó furgonok száma. De azt is látjuk, hogy a városok és a vállalatok együtt dolgoznak a probléma megoldásán, és ezek a partnerségek eredményt hoznak. A sikerhez azonban megfelelő szabályozás is szükséges."

Szegő Judit, a Tiszta Városok Kampány magyarországi vezetője hozzátette: „A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyik tanulmánya szerint megfelelő szervezéssel sok esetben több mint 50 százalékkal is csökkenthető a tehergépkocsik futásteljesítménye és így a károsanyag-kibocsátása egy nagyvárosban. Egy másik, nemzetközi tanulmány szerint pedig a városi csomagszállítás 50 százalékát lehetne átterelni elektromos vagy hagyományos kerékpárra vagy triciklire. Ez a változás már itthon is megindult, de a kormánynak és az önkormányzatoknak haladéktalanul elő kellene segítenie az ösztönző szabályozások kialakításával."

A Tiszta Városok Kampány egy több mint 120 civil szerveződést tömörítő európai koalíció, amely a közvéleményt és a döntéshozókat igyekszik megnyerni arra, hogy gyorsítsák fel a városi közlekedés olyan átalakítását, amely nem veszélyezteti az éghajlatot és az egészségünket.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo