Európa erdeinek fele eltűnt

Európa erdeinek több mint a fele eltűnt az elmúlt 6000 évben a mezőgazdasági területek iránti megnövekedett igény és a fa tüzelőanyagként való hasznosítása miatt – állapították meg a Plymouth Egyetem kutatói.

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Több mint ezer helyszínről vett pollenminták elemzéséből megállapították, hogy egykor Közép- és Észak-Európa több mint kétharmadát fák borították. Napjainkban ez egyharmadára csökkent, bár több nyugati és partvidéki régióban, köztük az Egyesült Királyságban és Írországban a csökkenés mértéke jóval nagyobb volt, az erdővel fedett területek kiterjedése 10 százalék alá esett. Ugyanakkor a trend elkezdett visszafordulni az új típusú tüzelőanyagok és építkezési technikák felfedezésének, illetve az ökológiai, erdőgazdálkodási kezdeményezéseknek, projekteknek köszönhetően. (Ez a folyamat még máig sem állt meg, világszerte országnyi erdőségeket irtanak ki.)

Veszélyben a legértékesebb erdők - Kép: WWF, Fotó: Gálhidi László

„A legtöbb ország az erdők kiterjedését illetően átmeneti időszakot él át, az Egyesült Királyság és Írország mintegy 200 évvel ezelőtt elérte az erdőterületi minimumát. Más európai országok még nem érték el azt a pontot, Skandinávia egyes területein pedig, ahol nem a mezőgazdaságba vetik a fő bizodalmukat, túlsúlyban van az erdő. Általában azonban az erdők csökkenése dominánsan jellemezte az európai mezőgazdasági ökológiát a két jégkorszak közötti időszak második felében” – mondta Neil Roberts vezető szerző, a Plymouth Egyetem professzora.

Nem csak a zöldeknek fáj az illegális favágás
Az illegális fakitermelés jelenti a legnagyobb problémát a faanyag kereskedelmi lánc szereplőinek – derült ki a NÉBIH tavalyi felméréséből.
A svéd, német, francia, észt és svájci tudósok által végzett kutatás azt kívánta pontosan meghatározni, hogyan változtak Európa természetes erdei az elmúlt 11 ezer évben – írja a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.  Az Európai Pollen Adatbázis adatait háromféle módszer alapján elemezték, és megállapították, hogy az erdőkkel borított felület a 11 ezer évvel ezelőtti 60 százalékról 6000 évvel ezelőtt 80 százalékra növekedett Európában.

„Nyolcezer évvel ezelőtt egy mókus fáról fára ugrálva eljuthatott volna Lisszabonból Moszkvába anélkül, hogy érintette volna a földet. Sokan az erdők eltűnését negatívnak tarthatják, de ennek a veszteségnek köszönhetünk néhány legértékesebb életteret, mivel az erdők teret engedtek a legelőknek és sztyeppéknek. Nagyjából 1940-ig számos hagyományos földművelői gyakorlat kedvezett a vadvilágnak, és sok, szeretett élőlénynek teremtett életteret” – fejtették ki a kutatók. Kiemelték: ezek az adatok nagy valószínűséggel felhasználhatók annak megértésében, hogyan befolyásolhatják a természetes környezet változásait a jövő erdőgazdálkodási kezdeményezései.

 

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo