Egy fenntartható társadalomban ideális esetben nem fújódnak fel olyan piaci lufik, melyek kipukkadásakor jelentős erőforrások mennek veszendőbe. Mégis időről-időre elszállnak a várakozások, a profitérdekek, felkúsznak egyes vagyontárgyak árai - aztán összeomlik a mánia és az árszint.
Az eredmény: csend utáni vihar, elértéktelenedett, feleslegessé vált ingatlanok. Nem tucatjával, hanem ezrével.
(fotók: www.sabinegruffat.com/Speculation.html)
Ez látszik a Speculation Nation című dokumentumfilmben, melyet a Thesszaloniki Dokumentumfilm fesztiválon vetítettek. A filmet narráló Sabina Gruffat -a film társrendezője- megjegyzi, hogy Amerikában nagyon absztraktan kezelték a gazdasági válságot. Mindenki a derivatívákról beszélt, amelyek a krízist okozták. Spanyolországban sokkal konkrétabb megjelenést kapott a válság. Ezt közvetíti Gruffat képsoraival.
A gazdasági válság itt "egy hely, amit meglátogathatsz", mondja. "Ház, amibe belopózhatsz, út, amin autózhatsz, egy teljesen felépült repülőtér, ahol soha többé nem szállhatsz fel egy repülőre."
Groteszk látvány tárul az ember -és a kamera- elé. Egész nyaralónegyedek lettek az enyészeté. Nemcsak az ibériai félszigetén, de például olyan luxusszigeteken is, mint Mallorca. Luxusvillák, nívós sorházak, stílusos lakások, teraszok, ahol a felső középosztály süttette volna magát. Sok lakást el sem tudtak adni, mert mire elkészültek, már nem volt rájuk fizetőképes kereslet. Így néznek ki a hamvába holt luxus mementói.
No és ott vannak még az elmaradhatatlan golfpályák. Sőt egy reptér is. Pontosabban az üres kifutópálya (amely a leghosszabb volt Európában), az üres terminál, az üres parkoló. Ez maradt utána. A reptér mindössze 3 évnyi működés után 2012-ben bezárt, mert tulajdonosai csődbe mentek.
Eredetileg Don Quijote reptérnek hívták (később Ciudad Real Central Airport néven üzemelt). Stílszerű elnevezés. A piac az ingatlanbőség és a könnyű hitelezés vízióját kergette - akárcsak Don Quijote a maga fantazmagóriáit.
Mennyi pénz, energia, erőforrás ment ezekbe a projektekbe. Homok, beton, villamosenergia, benzin, munkaórák. E luxus-szeméttelepek az ökológiailag pazarló nyugati civilizáció szégyenfoltjai.
Sabine Gruffat és Bill Brown közös filmjéből kiderül, hogy a Sesenia lakónegyedet például 30 000 emberre tervezték. De amikor beütött a krach, az ingatlanfejlesztő lelécelt. Állítólag Egyenlítői-Guineában húzta meg magát.
Az elkészült lakóházak -egy rideg spanyol várostervezés és építészeti stílus förmedvényei- üresen állnak. Tulajdonjoguk átszállt a hitelező bankokra. A 6 legnagyobb spanyol bank összesen 159 milliárd eurót érő ingatlanvagyonnal rendelkezik, állítja a Goldman Sachs jelentése.
A bedőlt lakáshitelek miatt utcára kényszerült családok feltörték a lakatokat és beköltöztek e házakba. A graffiti-művészet is felvirágzott: a nagytőkéseket karikírozó rajzok díszítik a kültéri falakat.
A polgármester úgy határozott, hogy kikapcsolják a vizet és a villanyt. Az illegális ingatlanbitorlók így hát generátorral elégítik ki áramigényüket.
A kihasználatlan javak léte -melyek használatára mindennél nagyobb igény lenne most-erkölcsi kérdést is felvet. A film foglalkozik a lakáshitelesek mozgalmának aktivistáival, akik szerint a spanyol alkotmányt idézik: "Minden spanyolnak joga van ahhoz, hogy tisztességes és megfelelő lakhatással bírjon, a hatóságok elősegítik a megfelelő körülmények létrejöttét és a kellő szabályokat hozzák meg a köz érdekében."
A filmben látni, ahogy azért tüntetnek, a városvezetés sajátítsa ki az üres épületeket, vegyék át azokat a bankoktól, és engedjék be oda a kilakoltatott családokat.
De a hatóságok még a közterületet is védik: Sevillában a kilakoltatottak a város feletti domb apró barlangvájataiban alakítottak ki garzonlakásokat. De jöttek a rendfenntartók és ezeket is befalazták.
A Tel Aviv-i DocAviv fesztivál versenyprogramjában szerepelt a The Shelter című film, mely a spanyol ingatlansztori másik oldalát, vagy inkább folytatását villantja fel. Ez a film egy svájci város (esti) hajléktalanszállójának mindennapjait örökíti meg (ahol néhány euróba kerül a szállásdíj). Itt a nincstelen között felbukkan egy spanyol pár is. Akik munkát jöttek keresni, mert otthon a bank elvette a lakásukat. Van megspórolt pénzük, de minden eurócentre szükségük lesz, hogy kibírják addig, míg munkát találnak.
A protekció és a tulaj jóindulata szükséges, mivel minden este óriási a sor és csak a rászorulók töredéke juthat be. Megy hát az ordibálás, tolakodás. Könnyek potyognak, indulatok csapnak a magasba. A film hatásosan dokumentálja ezt a mindennapos tortúrát, ami különösen a téli hónapokban élet-halál kérdése. Az alkotók tulajdonképpen ezen keresztül éreztetik a fejlett jóléti állam állítólagos demokráciája elleni kritikájukat.
A földalatti szálló üzemeltetői igyekeznek mindig helyet biztosítani az olyan bevándorlóknak, mint a spanyol pár. Embereknek, akiknek megvan az esélyük, hogy felemelkedjenek. De nem sikerül nekik. A film vége felé újra felbukkan a férj: felesége elhagyta. Lelépett egy másik férfival.
