Beütött a globális felmelegedés - komoly veszélybe került több kedvenc üdülőhely

A tél a karácsony és a hideg mellett a síszezon kezdetét is jelenti, amely egyben több ország életében nagyon komoly turisztikai időszakot is jelent. A globális felmelegedés és az egyre közeledő klímakatasztrófa azonban sok más terület mellett itt is egyre inkább feltűnik – bajban vannak ugyanis az alacsonyabb síterepek, hiszen egyszerűen kezd túl meleg lenni ahhoz, hogy elég hó essen.

Több régió már a 2050-es évekre teljesen elveszítheti a síturizmust, mint bevételi forrást, míg a magasabban található pályák túlélhetnek, így is jelentősen megnövekedő forgalommal kell majd számolniuk, amelyet szintén megterhelő lesz hosszútávon menedzselni – mondta Robert Steiger, az innsbrucki egyetem professzora.

Mely területek vannak a legnagyobb veszélyben? Mi lesz velük?

A klímaváltozás egyelőre leginkább az Alpok alsó harmadában található síterepeket érinti, azaz többnyire Ausztria keleti pályáit, és kisebb részben Franciaországot, Olaszországot, valamint Németországot. Ezek a régiók azonban közel sem annyira csak a síturizmusra támaszkodnak, mint a hegy szívében található társaik, sőt, a bevételeik 60 százalékát már a nyáron szerzik.

Összességében tehát egyértelműen az látszik, hogy a klímaváltozás lényeges szereplőként megjelent a téli turizmusban, azonban a legkomolyabban érintett régiók egyelőre még a nyári forgalomra támaszkodva fel tudják tartani jövedelmezőségüket – kérdés, hogy meddig.

(Bloomberg)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo