A kék energia lehet a megoldás

Földünk felületének 70 százalékát víz fedi, amely óriási energiamennyiséget rejt. Megfelelő technikával évente 80 000 terrawattóra áramot lehetne onnan nyerni – a világ fogyasztásának négyszeresét. A „kék energia” kinyerése azonban még csak kísérleti szakaszban van.

Az óceánokból való áramtermelés sok alapelve régóta ismert. Az első ilyen erőművet 1966-ban, az Atlanti-óceán francia partján, a Rance folyó torkolatánál építették fel. Minden dagály 720 millió köbméter vizet nyom át a turbinákon, a rendszer évente 500 gigawatt áramot termel, ami 150 000 háztartás fogyasztását fedezi.

Kép: Pixabay

Bár az ilyen erőművek nem bocsátanak ki semmiféle szennyezést, mégis nagy hatással vannak a környezetre: módosul a vízmozgás, aminek következtében felborulnak az ökorendszerek, kiszáradnak területek. A jövő útját ezért nem az öblökbe, folyótorkolatokba bebetonozott erőművek jelenthetik, hanem azok, amelyeket a nyílt tengeren helyeznek el. Hasonlítanak a szélenergiát hasznosító, nagy csavarokkal dolgozó rendszerekhez, de a vízben állnak. A Seaflow nevű elsőt 2003-ban adták át a brit partok közelében. A technika egyszerű, de ennek is megvannak a hátulütői: az építés költséges, és a sós tengervíz kikezdi a rotorokat. A környezetvédők emellett arra figyelmeztetnek, hogy a forgó szárnyak rengeteg halat pusztítanak el.

Mindezek a hátrányok nem találhatók meg a hullámerőműveknél. Nagy, rögzített csőrendszerekről van szó, bennük hidraulikus pumpákkal, amelyek a hullámok keltette energiával generátorokat hajtanak meg. Az áramot a tenger fenekén nyugvó vezeték továbbítja a partra. Hullámerőművek prototípusait az elmúlt években többek között a portugál és a skót partoknál helyezték üzembe. Problémájuk, hogy a 150 méter hosszú acélszerkezetek nem állnak ellen az alkalmanként fellépő óriás hullámoknak.

Sokat ígérnek viszont az óceánok hőenergiája átalakításán alapuló rendszerek. A vizek felső,

Vissza kell adni a Tisza ártereit
Elkészült az első, egész bolygóra kiterjedő elemzés a szabályozatlan vízfolyásokról. A jelentés feltárja, hogy a folyók állapota súlyosan leromlott, és javaslatot tesz a még szabályozatlan folyók állapotának fenntartására. Ezt azonban ki kell egészítenie a szabályozott folyók helyreállításának is.
meleg és az alsó rétegek hideg hőmérséklete közötti különbséget használják itt fel úgy, hogy zárt rendszerben nyomás alatt álló gázt elpárologtatnak, majd ismét kondenzálnak. A párologtatásnál keletkező energia áramtermelő turbinát hajt meg. A rendszer annál hatékonyabban működik, minél nagyobb a különbség a tenger felszínének és mélyebb rétegeinek hőmérséklete között. Így legjobb alkalmazási területük a trópusi vidékek, ahol a víz felszíne egész éven át meleg.

Az eddig legnagyobb kísérleti rendszert Hawaiiban építették ki. Hatékonyságukhoz szükséges, hogy az ilyen berendezések – az olajtermelő tornyokhoz hasonlóan – a nyílt tengeren álljanak. Ez viszont költségessé teszi az üzemeltetést, és gondot jelentenek a heves trópusi viharok. Elméletben ezen a módon a világ teljes energiaszükségletét fedezni lehetne.

Közelebbi megoldást ígér a kaliforniai Stanford Egyetem kutatói által kidolgozott eljárás. Ennél a tengervizet elektrolízissel hidrogénre és oxigénre bontják, s a hidrogén ismeretesen a jövő egyik, már autókban is alkalmazott energiahordozója. Az eljárás problémája, hogy előbb a tengervizet tisztítani kell, mert a só gyorsan tönkreteszi az elektródákat. Most ezt azok burkolásával gátolják.

(Forrás: BBC)

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo