Jessicára hajtanak az önkormányzatok

Megkezdődtek a tárgyalások a Jessica alap kezelésének és lehívásának feltételiről. Tervek szerint a Jessica alap az EIB közreműködésével jön létre banki és EU-s forrásokból azzal a céllal, hogy helyi önkormányzatoknak juttasson belőle városfejlesztési beruházások támogatásához. A program a fenntartható beruházásokra koncentrál, támogatásai visszatérítendő támogatások lesznek.

Jelenleg az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium vezetésével létrejött munkacsoport dolgozik a program részleteinek kidolgozásán. Elsőként egy, a Jessica mintájára működő mintaprojekt megvalósulása a cél, amelyben lényeges elemként szerepet játszik a kockázati tőkejuttatás is, így az önkormányzati pénzügyi piacon egyedülálló szolgáltatóként jelen lévő Hitelgarancia Zrt. meghatárózó szerepet vállal a mintaprojekt létrejöttében. A Jessica-kezdeményezés ösztönzőleg hathat a magánszektor részvételére a pénzügyi befektetések, valamint a projektmegvalósítási  és projektirányítási szakértelem mozgósítása terén egyaránt.

A Holding Alap a kkv-szektorból már jól ismert Jeremie programhoz nagyon hasonló formában és feladatokkal működne. Forrásait visszatérítendő támogatásokra és garancia alapra bontaná. Ezután a rendelkezésére álló támogatási források kihelyezésére pályázatot írna ki a pénzügyi szolgáltatók között, amelyek a pályáztatási folyamat lezárultával finanszíroznák a támogatható önkormányzati projekteket.

Az EIB a formálódó program konstrukciójának kidolgozásakor a Holding Alap létrehozása mellett alternatív javaslatként regionális vagy megyei városfejlesztési alapok létrehozásának gondolatát is fölvetette. Ebben a konstrukcióban a pénzintézetek helyett a városfejlesztési alapok helyeznék ki a forrásokat, amelyek funkciók szerint hitel, garancia és tőkealapokként működnének. A munka jelenlegi szakaszában úgy látszik, hogy a Holding Alap konstrukció a megfelelő működési forma, mert ebben a pénzintézetek pályáztatása biztosítja a professzionális pénzkihelyezés és a verseny egészséges kombinációját, de még készülnek azok a háttértanulmányok, amelyek a konstrukciók  közötti döntéseket megalapozzák. (A Jeremie program során az unió 27 tagállama közül elsőként Magyarország indította el a mikrovállalkozások hitelezését. )

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo