Március végére azonban megtört a csend. A mi Kiszel Tündénk elénk toppant, visszafoglalta jól megérdemelt helyét a nyomtatott és a nem nyomtatott hírharsonákban, s rögvest megtudtuk, hogy a múlt héten egyenesen kormányszóvivővé avanzsálna. Azaz, az egyik "napilap" szavazásra bíztatta népét, amelyik harmadik helyen jelölte, mint neki kedves szóvivőt, azt az embert, akit Fekete Pákónak hívnak, második lett maga Anettka, s orrhosszal, avagy mellbedobással nyert Gálvölgyi János színművész kedvence, Kiszel Tünde. A vivő még csak rendben lenne, de az összetett szó első felével lenne azért egy kicsi baj. A "szó" szócska sehogyan sem illik a képbe. Még szerencse, hogy, addig, ameddig a Miniszterelnöki Hivatal kormányszóvivői termében Gálvölgyi János kedvence keblei közé tudná kapni a mikrofont, s nem kellene félni a szó hatásától, nem fertőzne meg senki. Azért nem, mert a szavak nem jutnának be a hang- (és szó)továbbító eszközbe.
A szóvivőre szavaztató "napilap", lám, sikerrel őrizte meg arcát, pártoktól - különösen a baloldaliaktól - való függetlenségét. A "napilap", gondoljuk, magától eszelte ki a szavazósdit, s talán gondoskodott arról is, hogy valahogy senkinek se jusson eszébe például Vitray Tamásra, mint ismert tévés személyiségre tippelni. Igaz, sem Vitrayval, sem más felkészült, ismert, közismert újságíróval, kommunikátorral nem is lehetne ártani a jelen kurzusnak. De a kormány Kiszel Tündével való hírbe hozása miért is ne lehetne egy újabb, igazi "napilapos" koporsószög?
A múlt hét nevezetes történése például aligha zavarta volna meg a honi közvéleményt, ha a "napilapos" népakaratból Kiszel Tündének hívták volna a szóvivőt. Hacsak... Hacsak Igor Szavolszkij nagykövet nem úgy emlékezik meg Orbán Oroszország-ellenes kijelentéseiről, hogy közben a tévé-kamerák előtt összerak - azaz megnöveszt - egy Orbánt ábrázoló Matruska babát. Egy ilyen jelenet ugyanis legalább annyira vicces, képernyőérett, mint a Fidesz-elnök üzenete, miszerint Orbán nem szeretné a Gazprom legvidámabb barakkjának látni Magyarországot. De ha ilyen látványos - Matruskás - jelenetek nincsenek, csak az, hogy Szavolszkij nagykövet visszautasítja az orosz logikát állami és politikai indíttatásúnak nevező Orbán-vádat, akkor bizony ugrálhatna Gyurcsány kormányfő is a maga rendteremtő gondolataival, Kiszel-szóvivő tőle is megvonná a szót.
A másik nevezetes múlt heti történés talán simábban átmenne a "napilap" népe választotta kormányszóvivő szűrőjén. Az a történés, amelyet annak főhőse maga kommentált így: "az államnak napi hétezer forintjába kerül, hogy napi ötezer forintot behajtson rajtam, Farkasházy Tivadaron". Ha tehát ama "napilap" népének új időszámítása már érvényben lett volna, akkor Kiszel Tünde maga "közvetítette" volna Farkasházy múlt heti sittre vágását élő egyenes adásban a baracskai börtönkapu elé összehívott kormányszóvivői tájékoztatón. Sőt, kifejezetten jobboldali érzületű tudósítások születhettek volna, miközben Farkasházy alapképlete is átíródik, elvégre nem ötezer és nem hétezer forint a tét akkor, amikor köztudottan minden pénzt megér a jobboldalnak, ha azt látja, hogy meghurcolják a Hócipő atyamesterét. Bár szegény Kiszel Tündét kiakasztotta volna, ha kiderül, hogy Farkasházy és Naomi Cambell - aki ugyancsak a múlt napokban kényszerült kicsiny közmunkára - nem csupán egy időben, hanem egy cellában bűnhődik.
Szakmánk megszentségtelenítése, de nyilvánvalóvá vált, Farkasházy Tivadar nem vitte magával oknyomozó riporteri vénáját a bruttó 48 órás baracskai kiruccanására. Tette ezt akkor, amikor nincs magyar állampolgár, akiknek ne lenne óránként tíz keresztkérdése Molnár miniszterhez és Horváth államtitkár asszonyhoz címezve. Ilyen felfokozott, kiélezett helyzetben ki ne olvasna szívesen riportot a börtönkórházi viszonyok új árnyalatairól az egészségügyi reform hajnalán. Arról például, hogy a 300 forintos vizitdíj a sitten hogyan is működik? Vagy: a börtönben van-e szabad orvosválasztás, s ha van, akkor azt jelenti-e, hogy szabadon megválasztja a páciens, hogy Kovács börtönőr adja be neki a kúpot, avagy az ügyeletes börtönorvos?
#page#
Farkasházy úrnak igazi börtönélményekért persze nem Baracskán, hanem Sátoraljaújhelyen kellett volna jelentkeznie. Kórház ott is van, pár lépésnyire a dutyitól, s - a múlt heti híreink szerint - a kaszárnyaszellem ott aztán végképp átterjedt a gyógyintézményre. Hogy hogyan? Úgy, hogy a laikus betegjelölt ott sem hall mást Mikola ex-miniszter hűséges követőitől, mint azt, hogy "ha az egészségügyi reform középpontjában az ember állna, akkor sokkal több embert lehetne megmenteni". Ha tehát a reform az egészségügy legfőbb ellensége, akkor a majdani gyógyintézményekben nem gyógyítani, hanem kinyiffantani fognak. A börtönéről is híres kisvárosban pedig - hallhattuk a helyszínen a minap - már mintha nem csak terveznék a reformot, hanem bele is fogtak. Az éppen benn fekvő öreg bácsit például a kórházi kezelése alatt a kórház másik osztályának orvosa még csak egy konzultáció erejéig sem vehette gondjaiba, s állítólag nem adhatta be neki azt az injekciót, amelytől korábban enyhültek a fájdalmai.
A kaszárnyaszellemmel - vagy a helyi értelmezésű reformmal(?) - mit el nem lehet érni: a kórházban rend van és fegyelem, kivált, ha az egyik osztálynak joga nem odaengedni az ő betegeihez a másik osztály orvosát. Nincs tehát összevisszaság, nincs fegyelmezetlenség, nincs másként értelmezett szabály. Annyira nincs, hogy - derült ki a minap - a bácsi elbocsátása után a másik osztálynak még két hétig nincs joga sem felvenni a papát, hogy belé nyomja az injekciót. A rend rátelepedett az egész városkára, a szociális otthon - ahová haza lapátolják az öreget, lévén a fájdalmaitól nem tud járni - "házi" orvosa sem kerülheti meg a kaszárnyaszellem parancsolta szabályokat. Mivel nem jogosult arra, hogy a kórházi szert beadja, meg sem kísérli annak beszerzését, hatásköre túllépését. Ennyire egyszerű az élet a végeken, ahol a katonás rend a szabályokon alapszik, alkalmazói pedig pontos magyarázatot adnak, hogy miért nem lehet a folyamatokat másként alakítani. A miért nem lehet megoldani ellenében a hogyan oldjuk meg problematika pedig álkérdés akkor, amikor az egész ország küzd a reformok nevében - a reformok ellen.
A kisvárosi aggastyánnal nem is fordulhat elő az, ami egy budapesti agglegénnyel a múlt héten megtörtént, miközben ő is kórház-közeli állapotba került. Történt volt, hogy ebédjével együtt kicsit a konyhája is felrobbant. Hol a helyi kórháznak, hol a szociális otthonnak lakójaként a kisvárosi bácsika hurkát és kolbászt vélhetően már csak fényképen lát, a valóságban nem futja rá szegénynek. Az agglegény azonban gondolt egyet és a piacon beszerzett némi disznótorost. Majd visszaélt a helyzetével, azzal, hogy módjában állt megszólítani egy jókora portfoliót, az internet segítségével célirányos körlevélre vetemedett. Azt tudakolta, hogy vízzel, zsiradék nélkül, vagy víz nélkül, de zsiradékkal, szurkálva avagy szurkálatlanul süsse-e meg a hurkákat. A tízegynéhány levelet azért küldte, hogy a nagy számok törvénye alapján az egyező válaszokból megtudja, melyik az eredményes hurkasütés.
Nem tudta meg.
Sőt, azóta sem tudja. M. Melinda kevéske vizet és kevéske zsírt írt elő szurkálással, M. Ágnes és R. Szilvia - már lekésve a sütést - csak zsírt ajánlott és mínusz szurkálást, R. Judit, O. Sarolta még időben válaszolt, ugyanezt indítványozták, R. Zsuzsa pedig szurkálás párti volt, de csak a vizet gondolta célszerűnek. Roppant előzékenyen I. Gizella meg azzal állt elő, hogy "hozd el a hurkát, megmutatom a módját".
Egy szó, mint száz, a hurka - és az azt körülvevő konyha - felrobbant.
I. Gizellának volt igaza, de módszere csak a legközelebbi disznótorosnál hívható le. Agglegény úrnak momentán amúgy sincs ideje kosztolásra, mert a sütő és környezete rendbetételére, a térség szagtalanítására koncentrál, s áldja a szerencséjét, hogy sérülések nélkül megúszta a főzést. A legközelebbi hurkaprojekttel pedig csak az egészségügyi reform után mer előállni, akkor, amikor mind az égési sebeknek, mind a saját főzetű koszt gyomormosási vonzatának lesz akár egy, akár több biztosítós megbízható kórházi háttere.
