"Amikor elmentem itthonról '56-ban, ugyanilyen volt a Szabó Ilonka utca. Most - te jó isten -, mi van megint?" "Semmi, semmi. Lomtalanítanak". "És az a nő ott? Miért üldögél a járda szélén abban a fotelban?" "Vigyáz a kacatra. Biztos jön valamilyen jármű és elviszi azt, amit a kidobott cuccok közül megmentenek maguknak. Pár éve, igaz, nem itt, hanem az Attila úton, az ottani lomtalanításkor egy műlábat csak azért nem csentek el a kukások elől, mert az utánfutóról többször is leesett." "Vagy mert nem jobb lábat kerestek, hanem balt...De nem idegesíti a budai Vár lábánál az embereket az utcára dobott szeméthegy? Meg az, hogy a külföldiek szeme láttára turkálnak emberek mások kidobott vacakjai között?"
Az idegenből visszaszakadt hazánk fia mégis megnyugodott, elvégre megtudta, másnap írmagja sem lesz a Vár oldalában sorakozó lomhegyeknek - a szemétdombképzés és -széthordás látványa pedig extra európai élménynek sem utolsó a Hilton-lakó japán turistacsoportnak. Mert azt legalább meg is értik.
A másik tavaszi eseményt azonban már kevesebb külföldi fogta fel ésszel: a március 15-i füttyösöket a Petőfi szobornál. Azt még csak-csak azonosítják az otthoni emlékeikkel, hogy véletlenül akad egyesek zsebében síp, meg egy-két dobálásra alkalmas paradicsom. Lehet készülni a botcsinálta szónok baromságaira, s akkor akár lehet füttyenteni meg hajigálni. De azt már nem sikerül a demokrácián nevelkedett külföldi agyának befogadnia, hogy az "ellenszereket" - sípot, dudát - miért nem a beszédek nem tetsző részénél vetik be, illetve miért akkor, amikor a szónak odalép a mikrofonhoz, ám még egy hang sem hagyta el a torkát. A múlt heti találós kérdést szerencsére nem kellett megválaszolni az első tavaszi napot Budapest lakóival - pontosabban egy részükkel - a Petőfi szobornál töltő nem honfitársaknak, maguktól is rájöttek a magyar specialitásra: nem a mondanivalót, hanem az igehirdetőt divat kifütyülni errefelé. A bosszantó - persze csak a helybélinek - mégsem ez, hanem az, hogy vajon miért nem a Múzeum-kert szónokának, Gyurcsány Ferencnek jutott eszébe bocskai öltözékben odaállni a mikrofon elé, miért a polgári köröknek beszélő Fidesz-alelnök cserélte fel korábbi öltönyös eleganciáját erre a viseletre?
Schmitt Pál csurkásított külsőségét szégyenkezve értettük meg, bántott, hogy a múlt hétig magunktól nem tudtuk a magyarázatot. Most is az ellenzéki párt szóvivője rágta a szánkba, mi sem természetesebb, mint az, hogy például a brit uralkodóház bizonyos férfi tagjai jeles alkalmakkor skót szoknyát öltenek, avagy bajor politikusokon sem meglepő látvány a nemzeti viseletnek számító rövid bőr nadrág. Akkor meg miért helytelen, ha Schmitt Pál bocskaiban mond ünnepi beszédet? Vagy - tesszük hozzá - Gyurcsány Ferencen is jól mutatna ez a majdnem ősmagyar viselet. Ajánljuk is, hogy gondolja meg a miniszterelnök: vajon a sípolás helyett nem üdvrivalgást hall-e, amikor valamely egyetemi városba érkezve díszmagyarban, avagy sötétebb bocskaiban ugyan, de odalép a tudásközpont előtt várakozó honfitársaihoz? Miközben kezet szorít a helyi füttyösök valamelyikével, még az "áthallásos" üzenetet is meg fogja érteni: érted fütyülünk, nem ellened!
Különben pedig a dolgok egyáltalán nem bonyolultak, egy hangyányi nemzetárulózás teljesen világos attól az embertől, aki állt az olimpiai dobogó tetején, és megérezte, hogy egy a nemzet. Ez az orbáni magyarázat - nota bene: az ex kormányfő nem állt olimpiai dobogó tetején - helyére tesz mindent, azt, hogy az alelnökét jobban bántja a december 5-i, a kettős állampolgárságról nemmel, vagy sehogyan sem szavazó magyar, mint más embereket. A rádióban mindenesetre megvilágosított mindenkit Orbán Viktor. A volt kormányfő most Kádár kortársaihoz is szólt: "azokat a dolgokat, melyekkel nem volt baj abban a rendszerben, bátran vállalni kell". A kétmillió december 5-i igennel szavazó, plusz a 2,5 millió nyugdíjas és Kudlik Júlia együtt már igen rendes tömeget alkot. Ennyien már komoly létszámot jelentő vevők a cseppet kiigazított, Orbánosított Ferenc Jóska szállóigére: minden nagyon csúnya, minden nagyon rossz, mindennel meg vagyok elégedve.
A bátran vállalt őskövület bemondónő - oldalán a Hazafias Népfront egykori és mai vezetőivel - jó szolgálatot tehet a szociotthonok népének is, hiszen a régi hang segíthet majd a 2006-os gondolkodásmentes szavazásban: csakúgy mint régen, most is lesz, aki vezesse agyukat, kezüket, lépéseiket. Anno gondolkodás nélkül sikerült ágyúcsövet gyártani a csepeli Siemens-Martin kemencék acéljából a csepeli csőgyárban, majd anyázni, mert a harcedzett csepeli munkásőrökkel együtt is elvesztette az ország a hidegháborút. De mindez nem számít, ha a kortárs bársonyos Kudlik-hang az új idők szervilizmusára buzdít, s eljön az Orbános történelmi megbocsátás is. Mert az jön el, s nem az értékörző nyugdíj, az valahogy elmaradt 1998 és 2002 között is. De 2006-ig a retorika - maradjunk ismét a kiigazított Ferenc József szállóigénél - elhiteti a Kádári időkből itt maradt nyugdíjas tömeggel és Kudlikkal is, hogy minden nagyon csúnya, minden nagyon rossz, a Fidesz-vezérkar tehát mindennel meg van elégedve. S bizony nem marad hatás nélkül az ország helyzetének megvilágítására tett kísérlet. Felel, reagál a korkövető népköltészet, megalkotta, majd az internetre is felrakta locsoló versikéjét, benne a hangyányi utalással a nyomorra, a szocik szétverte gazdaságára, s benne az utalással, hogy most már azért nem a Varsói Szerződés vigyázza békés húsvétunkat. Íme a locsolóvers:
Kevés kenyér, kevés vaj,
Nincsen azért semmi baj,
Hallgatjuk a NATO szavát,
Kisasszony megöntözhetem magát?
Amúgy az unió messze nem annyira vállalkozásbarát, mint a magyar gazdasági miniszter. S ez ki is derült a múlt héten, hiszen a paraszolvencia hívei, illetve a nyílt zsozsó nevében érvelő gyógyítók a sajtó nyilvánosságát felhasználva csaptak össze. Honunk egészségügyi minisztere a Forma 1-re hivatkozva kötött bele abba az orvos kollégájába, aki, meglehet, ugyancsak rühelli a cigarettafüstöt, mégsem ködösít. A bagós társadalomnak tök mindegy, hogy az Európai Unió kitiltja-e a cigaretta reklámot az autóversenyek világából. Annyira sztahanovista tehát nem lehet az orvosegyetemen végzett magyar gazdasági miniszter, hogy az utolsó füstölgő-reklámos futamról és a lóvéról lemondjon, csak azért, mert miniszter kollégája számára csak annak a pénznek nincs szaga, amelyik a szülészeten dolgozó főorvos zsebébe csúszik be, de annak a párszáz milliónak, amelyik a Hungaroring Rt. bankszámláján landol, orrfacsaró kipufogógáz illatát véli felfedezni.
A pénz annyira nagy úr persze, hogy miatta igazán fontos költői kérdésekre ragadtatja el magát a sajtómunkás. Az, akinek egy komplett újságoldalnyi mennyiségben szúrt szemet a múlt héten a szomszédból ingázó vendégmunkások ténye, léte. Meg is kérdezte: kinek szerez valójában állást az állam a magyarországi adófizetők pénzéből adott támogatással? Ezt a kérdést - olvasható a kormányzatot szégyenkezésre és cselekvésre késztető szabad népes oktatás - a kormánynak ma már komolyan mérlegelnie kell a szlovák határ közelében működő vagy most odatelepülő gyárak, szolgáltató-központok beruházásaihoz nyújtott dotációk esetében. Bizony, bizony, szegény kabinet: a múlt hétig azt hihette, hogy ezek a balga beruházók abból az adóból kaphatnak némi alkalmi segítséget, amelyet most, vagy majd a nálunk dolgozó külföldiekkel (is) megtermelt jövedelem - nagyobbacska hozzáadott érték - után a mi kasszánkba befizetnek.
De hát nem ilyen egyszerű a dolog, elvégre sugallva vagyon, hogy az adóforint koronás munkanélküliséget csökkent Győr, Komárom, Esztergom térségében. Csak nehogy felépüljenek azok a fránya koreai autógyárak Győr, Komárom és Esztergom térségében, igaz, koronaövezetben. Persze az autógyárak felépülnek, s ez jó dolog, hiszen bölcs napilapunknak megint megtölthet egy oldalt az átrajzolt munkaerőtérképpel, meg azzal, hogy az adótermelő vendégmunkások hálátlanul hazahúznak, csak azért, mert adókoronákat is tudnak termelni. Igen ám, de addigra Romániában a franciák, Kárpátalján pedig a németek is padlógázzal gyártatják, szereltetik össze autóikat, eltartva ezzel laptársunkat, amelyik hétről-hétre határparitáson könnyezheti meg az érkező és a távozó munkaerőt.
