"A boltokkal folytatódik" - osztogatta rögeszméit a középkorú mérgelődni sosem rest úr. Kitiltják a cigit, a piát, a 18 évnél fiatalabbakat. Azok ugyan vesznek mindent, de már máshol. Emitt meg - mert "nincs rá igény" - korlátozzák a nyitva tartást, amitől még kevesebben lépik át a küszöböt, aztán jön a lakat. A városi színházat nem zárják be, de kirúgják az összes Hamletre specializálódott színészt, mert nincs rájuk igény, kevesebben néznek Shakespeare nevű szerzőt, mint Kálmán Imre nevűt. Operettre, modern esztrádra gyűlik a nép, meg arra, amit a helyi politikai főnökök rendelnek és megvetetik hozzá a helyi vállalatokkal a jegyeket, amelyeket a politikailag kedvesebb magyar embereknek odaadatnak.
Érdemes tovább is gondolni a dünnyögő középkorú "nincs rá igény" teóriáját, hiszen az tetszés szerint kivetíthető az élet megannyi területére. A mindenre szkeptikusan reagáló középkorú férfi, ha nem viszi el őt a busz, megemlékezhetett volna a megyei lapokról is, melyek állítólag kezdenek eltűnni a standok, a posták, a boltok polcairól. Nem rendelik a kiadványokat, mert nem tudják eladni, de ha mégis, akkor az országos és a helyi politika, közélet, gazdaság és kultúra helyett az áll bennük, hogy ki kit ölt meg, ki kit vett el, ki kihez ment hozzá, s ki kap soha el nem hervadó műanyag koszorút az országút mellé a legújabb keresztre. Ehhez, meg a megyei harmadosztály meccseredményei leírásához újságíró helyett elég alkalmazni a helyi elit félpénzen is "munkát" vállaló, félművelt gyermekét, akinek amúgy is otthonról fizetnek appanázst autó- és mobilhasználatért, sőt, a család adót elkerült jövedelméből "bérpótlék" is kikerekedik. A lapnál meg az ügyeletes szerkesztő egyezteti az alany és az állítmányt - de csak addig, ameddig van rá igény.
#page#
Buszmegállóban hőbörgőnk történetei vajon tényleg csak helyi ügyek? Vagy vannak nekünk ugyanolyanjaink nagyban is? Netán a múlt heti választási bizottsági történetre, mint hírre, politikai normára van még igény, vagy a gondolatébresztő részére már nincs, legfeljebb arra, hogy megmondják nekünk és helyettünk, hogy mit is gondoljunk? Erkölcsi, etikai normák lapokban, rádiókban, tévékben való csócsálásának elkopik a reklámvonzó képessége. Az illatos óvszert nem lehet - így nem is fogják - hirdetni abban a műsorkörnyezetben, amelyikben túl részletesen tárgyalják, netán minősítik is a politikai szituációt, az önálló kérdését népszavazásra benyújtó nyelvész személyes adatainak megszerzését, jobboldali sajtóhoz való eljuttatását. Ezek az adatügyek csak a demokráciát, a személyiségi jogokat, az igazságszolgáltatás érdekeit sértik, de az illatos óvszer hirdetőinek és fogyasztóinak az érdekeit nem, akik szerint határozottan zavaró is, ha a reklámnak megágyazó limonádét, szappanoperát, esztrádot, vonagló csajos csasztuskát nem engedik eléggé kibontakozni a moralizáló hírműsorok.
A közélet, kontra hirdetési langyosságú dagonya tantárgyat a kényelmesebbje tanulja csak lassan. Vannak, akik már évek óta tudják a nincs rá igény ökölszabályát. Hovatovább három éve annak, hogy a legfőbb adatkezelési előadásról is unatkozva haza ballagott a Nagyérdemű, s csak keveseknek tűnt fel, hogy az ügyész és az ügyvéd egyformán kiabál a Kulcsár Attila ügyben: egyiküktől sem mehetett ki a milliárdok eltüntetésével vádolt "bankár" vallomásának jegyzőkönyve. De kiment. Miközben a kiszivárgáson vitáztak a felek, azon nem, hogy az, ami "kiment", az valóban a jegyzőkönyv volt-e. Sőt, 2004 szeptemberében a magát "csak" jobboldalinak mondó napilap sem biztos, hogy a bebörtönzött rabtól azt közölte, ami annak közléseiből kiszivárgott, hanem mintha azt közölte volna, ami beszivárogtattak Kulcsárnak. Most már tudjuk, csak keveseket foglalkoztató moralizálás volt az adatoknak, jegyzőkönyveknek akár kiszivárogtatása, akár beszivárogtatása: nem izgatott túl sok embert, hogy mi történik, milyen valós és valótlan állítások kerülnek illegális csatornákon nyilvánosságra. Sőt, ha a Kulcsár-ügy első szakaszában tűnt volna fel napjaink Zsanettje az őt vagy megerőszakoló, vagy nem megerőszakoló rendőrök hírével, akkor az álbrókert hetekre, hónapokra kiszorította volna a sajtóból. Nem lett volna rá igény.
#page#
Nyár van, meg 30-40 fok meleg, moralizálás nincs, nem is lehet, nem tud akkorát dobni sem az OVB-s adatokra "rárepülő" Fidesz, sem Kulcsár Attila, sem az, aki összefüggést akar találni az egészségügyi miniszter sátoraljaújhelyi útja, a sátoraljaújhelyi kórházra kiszabott 300 ezer forintos "műhibabírság", s biztos, ami biztos, a közeli Miskolcon kórházi ágyak ügyében tüntető, felhergelt 100 fős tömeg között. Ha van is összefüggés, kapcsolat, nem fedezzük fel, nem érvelünk se pro, se kontra: nincs rá igény. Ugye jól gyanítjuk, hogy az ellenzék megrendelésére készült oldalas, pszichológiainak kikiáltott áltudományos eszmefuttatás a miniszterelnök gyerekkori logopédiai kúrálásáról is ebbe a kategóriába fér bele: akármennyire is fonák ügyről van szó, az adattorzítás, a félrevezetés, a személyiségi jogok sértése - vagy inkább tiprása - nem kér kommentálást, erkölcsi védelmet, eszmefuttatást. Nem lehet annyira fonák a történet, hogy 2007 júliusának közepén a véleménymondásra, mi több, véleményfogyasztásra lenne igény. Hogy mire van igény? Arra, amire a Klubrádió is - kis megszakításokkal - két-három órát szentelt, saját kvázi alkalmazottja Balatonalmádiban bekövetkezett nősülésének nászágy-közeli, élő egyenes adásban megesett méltatására.
Németh Kristóf feje bekötéséről, sajnáljuk, ellentétben a rádióval, mi lemaradtunk. Addig nem is érdemeljük meg, hogy egy ilyen rádióműsor fonákságairól beszámoljunk, ameddig azt hisszük, az OVB-s adatkimentésre, a kormányfő és teljes pártja sértegetésére, lejáratására kell reagálunk a népszerű színész és rádiós műsorvezető legénybúcsújának méltatása helyett. A hirdetésvonzó Zsanettek, nősülős ripacsok, vonagló-csajokkal körbe rakott csasztuskások helyett pártok, kormányok, olvasótaszító érvek és ellenérvek "papírra vetésére" már régen nincs igény. Becsületünkre legyen mondva, a rekkenő nyári hőség kellős közepén is rájöttünk: az is egy fonákság - az utolsó, amire ráakadtunk -, hogy értünk a szóból: nem kell a szó.
Nincs rá igény.
