Hát mégis eldughatók a modern autóbuszok? Igen, eldughatók. Mint a lego, bármikor szétszedhetők, s bármikor összerakhatók. Meglehet, most éppen dobozokban, táskákban tartanak Székesfehérvárról valahová, a bizonyítás érdekében például a Bécsi útra, a Népszabadság székháza elé. Azért, hogy ott, a kapu alatt a hozzáértő szakemberek hipp-hopp összerakják a dobozolt buszokat. Avégből, hogy az országos napilap munkatársai már akkor elveszítsék a hitelrontásról szóló ellenük benyújtott pert, amikor kilépnek a szerkesztőségi ajtaján azzal a céllal, hogy felkeressék a kiscserkészeket, a nyomozókat, a titkosszolgálati kutakodókat a minapi kérdésükre adandó válaszért. A Népszabi ugyanis felkérte a köztársaság polgárait, "ha valaki tud a prototípus után elkészített járművekről, értesítsen bennünket". A Népszabadság ugyanis nem talált egyetlen egyet sem. Pedig keresgélt, nyomozott, majd kétségbe vonta a buszok gyártását. A most már sajtójártasságra is szert tett buszgyár-tulajdonos pedig a Népszabadság alkalmasságát vonta kétségbe, hogy nem képes szemre vételezni kétszáz, jellegéből adódóan méretes tárgyat, Ikarus névre hallgató autóbuszt. Az történt tehát, hogy a napilap vitába került magával Széles Gábor kollégával és nagyvállalkozóval, akin számon is kérte a nemrégiben visszavásárolt fehérvári Ikarusbus üzemében készült, avagy nem készült járműveket. A kolléga és nagyvállalkozó - ellentétben az újsággal - azonban valós buszokat látott, érvelt is róluk reklamáló levelében, melyet a Népszabi ugyancsak gondosan idézett.

A lényeg mégsem ez, hanem az, hogy a sajtó maga is vízválasztóhoz ért. Pillanatokon belül kiderülhet ugyanis, hogy a Népszabadság nem talál széles e hazában fehérvári gyártmányú Ikarusokat. Gondoljuk, a többi szoclibnek mondott periodika sem jár több szerencsével. De azt is gondoljuk, hogy a nagyvállalkozó - és médiaguru - újságírói, tévései számára nem lesz probléma képes élménybeszámolót közölni a legújabb buszkonstrukcióról, annak utasokat szolgáló kényelmi eszközeiről, környezetkímélő motorja halk duruzsolásáról, szemet gyönyörködtető külső és belső formatervezési megoldásairól. Azon sem lepődünk meg, hogy a Széles birodalom Magyar Hírlapján és Echo nevű tévéjén túl is lesznek más gazdát szolgáló, de semmi szín alatt sem szoclib újságok, tévék és rádiók, amelyek ugyancsak képpel, írással, nyilatkozó riportalanyokkal igazolják: az M7-esen le-föl rohangálnak a Széles-buszok, mi több, a traffipaxok már nem győzik rögzíteni a gyorshajtó Ikarusokat. Ilyen finom ország ez: politikai hovatartózástól függ, hogy a nem létező buszokat mikor, kik és hányan látják, avagy az ellenkezője, a létező buszok még el is üthetik az ellentétes politikai nézetű gyalogosokat, fel sem tűnik nekik, hogy egyáltalán volt forgalom az utcában.

Az Ikarusokat becsületszóra látó és becsületszóra nem látó propagandisták pedig készülhetnek a szemfényvesztési verseny következő fordulójára is. A nyár vévén bekövetkező népszavazásra, melyhez a Fidesz kiharcolta az aláírásgyűjtési jogot. A "legyen, vagy ne legyen több-biztosítós egészségügy" témájához ugyanis minden magyar állampolgár alanyi jogon és eredendően ért. Ez alól csupán egy valaki kivétel, a 100. születésnapját e napokban a nyilvánosság teljes bevonásával ünneplő Margó néni, aki 1907-es születésére való tekintettel ténylegesen megtapasztalta, milyen is volt az egykori több-biztosítós rendszer a második világháború előtt.

Az előttünk lévő nyár tehát azzal fog eltelni, hogy a reformellenes rendelők és kórházak versenyre kelnek egymással a ki tud kevesebb beteget rosszabbul ellátni vetélkedőn. Annyi szent, minden egyes páciensük időben tudni fogja, azért szenvednek már most, a népszavazás előestéjén, mert megfertőződött az ország a több-biztosítós rendszertől. S mint tudjuk, az ilyen reformkóroknak a lappangási idejük akkor kezdődik, amikor megválasztják a szoclib. kormányzatot, vagyis 2006. nyarán már bennünk volt a rosszindulatú daganat. De ha valaki még így sem tudná, mert Mikola doktor nem szólt külön mindenkinek, akkor azzal most - a Die Presse minapi cikke után szabadon - közöljük: az egészségügyi reformkórnak nemcsak a lappangási idejével van baj, hanem azzal is, hogy aki kezelésre szorul, az eleve örökletes - kommunisztikus - nyavalyával rendelkezik. 

A bizonyítást kezdjük kicsit messzebbről. Ugyanis kicsit úgy éreztük, mintha bepótolni igyekezne a Die Presse kötelékébe tartózó Peter Martos pályatárs úr egykori vizsgáit a foxi-maxin, mert - felelevenítjük a szösszenetét idéző múlt heti magyar sajtót - "A konzervatív osztrák napilap budapesti tudósítója, Peter Martos Molnár pályafutását ismertetve megemlítette: a leköszönt miniszter, aki a nyolcvanas években orvosként Ausztriában is dolgozott, az ottani egészségügyi rendszert akarta meghonosítani Magyarországon, vagyis hogy az egészségügyi szolgáltatásokért fizetni kell. Emellett az ausztriai több-biztosítós rendszert szándékozott bevezetni, de 'üzletibb' alapon, mint Ausztriában szokásos. A miniszter, aki 'két évig a kaukázusi Sztavropolban tanult, amikor ott egy bizonyos Mihail Gorbacsov a kommunista párt titkára volt, bírálói szerint a lenini elvek alapján akarta megreformálni a magyar egészségügyet: először lerombolni, majd az alapoktól újjáépíteni'."

Peter Martosból talán elég ennyi is ahhoz, hogy megkérdezzük: szerinte az elmúlt évtizedben tartotta-e össze más is a magyar egészségügyet, mint a paraszolvencia? Mert ha igen, akkor kettős felfedezést tett ausztriai pályatársunk, nem elég, hogy rábukkant a gorbacsovi útra tévedt, de a lenini úton járó Molnár doktorra Sztavropolban, de azt is tudja, hogy a hőn óhajtott megalázáson - paraszolvencián - kívül akad más kohéziós erő is, mely megakadályozza a magától való összedőlést, azaz szükségessé teszi a külső, molnári beavatkozást, a mesterséges lerombolást. Ám ha ez így van, akkor az utolsó pillanatban lépett le az egészségügyi miniszter, Horváth Ágnesnek, az utódjának pedig, aki tanulmányainak egy részét nem Gorbacsov és Lenin hazájában, hanem Marx és Honecker országában folytatta, nem kell a pinceszintig visszabontania az egészségügyet ahhoz, hogy a reformokat valóban elindíthassa. És ez annyi megtakarítás, amennyi paraszolvenciában elbeszélve akár egy évig is fedezné egy nagyobbacska kórház szülészetének teljes (zseb)pénzforgalmát.

#page#

Szülészet, ajjaj, majd még az áthallás elősegítésének vádjával illetnek bennünket. Hogy miért is? Azért, mert azzal kezdtük, hogy névtelenül ugyan, de idéztük  O. S. asszony szavait, aki alig egy hete - legszolidabban - hisztérikának kegyeskedett nevezni az akkor még csak államtitkár Horváth Ágnest, akiről kezdett elterjedni: akár még miniszter is lehet belőle. Most meg - mi ez, ha nem az áthallás elősegítése - folytatjuk O. S. asszonyság legújabb epeömlésének idézését. Azaz, mondta O. S. úrhölgy, hát milyen lesz már az, amikor Horváth Ágnes a parlamenti ülésteremben, vagy a miniszteri értekezleten felpattan és elrohan szülni? - kérdezte, de nem az anyák közötti szolidaritás ismert stílusában, hanem azt érzékeltetve, hogy egyrészt tudja, már most állapotos a miniszterjelölt, s mint ilyen, egyedüli a magyar történelemben, másrészt illett volna szólnia arról, hogy az egészségügyi reformon kívül még mit is hord a szíve alatt. Az már csak hab a tortán, hogy éppen most telt meg az internetes sajtó a gyorshírrel, még az esküvőjére sem lesz ideje a miniszter asszonynak, annyi a dolga. Ez utóbbiban, ugye, benne van a leányanyák magyaros megbélyegzése is. 

Engedtessék meg nekünk, hogy ne tudósítsunk Horváth Ágnes hálószobájából - megteszi ezt helyettünk az összes hazai pletykafészek -, de elhintsünk némi bátorítást: a miniszter asszony politikai főnökének éppen ezen időkben sikerül mind közelebb araszolnia az oltárhoz, mégpedig nyíltan, nyilvánosan, tettét vállalva isten, ember (s bulvársajtó) előtt. Kóka miniszter és pártelnök arájával ugyanazt tette, mint Rogán polgármester a másik politikai oldalról, s ezzel ugyebár párosan, közös erővel pofára ejtették a teljes magyar pletykagyárat. Horváth Ágnesnek mi más ez, mint üzenet: kérje meg bármely szabad férfi kezét, legyen annyira terhes, amennyire csak tud, csak egyet ne tegyen: azt, hogy vizitdíj helyett paraszolvenciával tömi ki a nőgyógyásza zsebét. Nekünk elhiheti, akkor nyomban - először és kivételesen - üvegzsebbé válik a szülész alkalmilag kifehéredő köpenyének ama pénznyelő darabkája. S ez mind semmi, merő véletlenségből éppen akkor és ott nyitja majd tágra röntgen szemeit maga Mikola doktor.