Kijelentették szinte ugyanazt, aztán hazamentek - most még nem egyformán fázni, hanem legfeljebb egyformán meleg teát inni. Ez azért megoldás, mert az egyik fél tábora is, meg a másik fél tábora is megnyugodott: az ő embere az ellenfél emberének megmondta a magát. Ám még mielőtt bemutatnánk, hogy távoli jobb parlamentekben hogyan élik bele magukat távoli jobb honatyák a jobbnak tűnő ige hirdetésébe, idézzük fel a mieinket: hátha nagyobb becsülete lesz az egy főfokon teázó honi képviselőknek. Akik közül az egyik a múlt hét derekán így szólott a Ház külügyi bizottsága ülésén: tarthatatlan a magyar kormány és az EU hivatalos álláspontja, hogy magánjellegű vitaként kell kezelni az orosz-ukrán vitát... az uniónak közvetítőként kell fellépnie a vitában. Mit jelentett ki ugyanakkor és ugyanott a másik honatya? Azt, hogy a miniszterelnök arra hívta fel az EU soros elnökének, Csehországnak és José Manuel Durao Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének a figyelmét, hogy távolságtartó magatartás helyett lépjen fel a két ország az Oroszország és Ukrajna közötti vita rendezésében.
Azaz: "közvetítőként kell fellépni" - jelentette ki a jobboldali, vagyis "közvetítőként kell fellépni" - jelentette ki a baloldali honatya. S hogy ennél is hosszabb legyen a saját híveiknek szóló üzenetük, az egyik hozzátette: Magyarország ne hezitáljon, hanem használja ki a pillanatnyi lehetőséget arra, hogy a Nabucco gázvezeték megépítése minél nagyobb lendületet kapjon. A másik azzal ellenkezett, hogy a kormányfőt idézte, aki szerint a Nabucco gázvezetéknek van prioritása Magyarország számára...
A lényeg, az ellenzéki oldal gondosan és nagy elánnal megmondta a baloldalnak, hogy mit kell tennie, a baloldal pedig szintén gondosan és nagy elánnal megmondta a jobboldalnak, hogy mit tesz. Majd persze a gázfogyatkozástól való félelmükben az ellenzéki és a kormánypárti honatyák rohantak haza a gőzölgő tea melegét élvezni. De hát lehet így politizálni? Lehet egymásnak feszülni, egymással ellenkezni akár van mondanivalójuk, akár nincs? Igen, lehet. Lehet, ha a Nagyérdeműt jó előre sikerül felhergelni, érzelmi kitöréseit állandósítva választástól választásig konzerválni. Van, ahol elég ehhez a külügyi bizottságban pro és kontra ugyanazt mondani, s van, ahol - igaz, jó messze a Kossuth tértől - merőben más technikával hangolnak, mozgósítanak, vigyáznak híveik "szavazat-biztos" lelkületére. Mint például Dél-Koreában, ahol a verbális és az (orrba)verbális kommunikáció egyszerre érvényesül a kormányzati adminisztrációnak, illetve a törvényhozás szereplőinek a segítségével.
Szöulnak éppen a minap zárultak igen jó hozadékkal a tárgyalásai az Európai Unióval. A felek szinte minden akadályt elhárítottak a szabadkereskedelmi egyezmény megkötése elől, miközben az Egyesült Államokkal már megkötött hasonló szabadkereskedelmi megállapodás ratifikálását igencsak látványossá tették a dél-koreai képviselők. A világsajtó, pontosabban a televíziós hírműsorok szinte mindegyike gondosan tudósította a szöuli parlament történéseit, a koreai választópolgároknak meggyőző vizuális élményt kínáló eseménysort, azt, ahogyan a biztonsági őrök kipofozták a teremből az ülősztrájkot folytató ellenzéki képviselőket. A koreai sajtó 11 megsérült honatyáról adott hírt, nota bene: legalább száz ellenzéki politikus állta és ülte el az utat a kormánypárti képviselők elől, megakadályozandó a törvénytervezet megszavazását. A bunyó mi másról is szólt, mint a szabadkereskedelmi egyezményről, annak ratifikálásáról, mely csupán az USA és Dél-Korea viszonylatában potom 20 milliárd dollárral bővítheti az áruforgalmat.
Parlamentáris megoldás a távol-keleti adok-kapok és parlamentáris megoldás a budapesti ugyanazt mondom, de más oldalról más közönségnek üzenve. A lényeg itt is, ott is ugyanaz: a Nagyérdeműnek nem kell törnie a fejét, tálcán kap mindent, Budapesten az övéitől hallja azt, amit az ellenfél képviselője is mond, Szöulban meg minden bizonnyal a publikum kedvéért pofozkodnak a kamerák előtt, bár a szabadkereskedelmi egyezmény válogatás nélkül, politikai oldalaktól függetlenül javít az ország mérlegén.
Egyszer, nem is olyan túl régen, mintha felröppent volna egy hír arról, hogy Szibériából vezetéken szállítanának földgázt akár még Koreába is. A grandiózus - a Nabucco projekttel is vetekedő - terv megvalósítása előtt vajon nem kellene összeülniük egy közös teázásra a szöuli és a budapesti honatyáknak? Gondolkodhatnának rajta, hogy nem lesz-e túl unalmas, ha hála a ratifikált szabadkereskedelmi egyezményekkel ugyancsak rendelkező Oroszországnak és Kínának, évtizedek multán is csak elzárt gázcsapokról vitatkozgatnak a farkasordító hidegben? A választópolgár maholnap ennél azért többet érdemel.
