Most kell elkezdeni a gyűjtést a magyar olimpiai sikercsapat tagjainak, a vízilabda válogatottnak. Sőt, mivel az urak urak, több pénzt célszerű megtakarítaniuk, mint amennyire nekik maguknak közvetlenül szükségük lesz, a sportág hölgyeinek is befizethetnek az ötkarikás játékokra. A Kemény Dénes trenírozta sikeremberek most még vidáman el tudják adni magukat pénzes nemzetközi derbiken, s összekalapozhatnak annyit, hogy ha maguknak talán már nem is, de fiaiknak, lányaiknak megvegyék a játékesélyt a 2020-as budapesti olimpiára.
Aki fizet, az vízbe szállhat - gyanítjuk. De aki nem tud előkotorni a trezorból elegendő - akkor talán már - eurót, az 2020-ban csak akkor csobbanhat, amikor a megtelt Budapestről leslisszol a Balatonra. Amúgy a 2008-as olimpia mai emblematikus magyar figurái legfeljebb arra használhatják sportrangjukat, hogy kiállnak a Komi előtti "MDF-piacra" olimpianyerő ereklyéiket, a Pekingből hazahozott úszógatyáikat eladni. A bevétel ugyan semmire sem lesz elég, de legalább nyitóösszegként betehetik a pénzt abba a perselybe, amelyikbe 2020-ig várják saját maguktól az adományokat.
Mindenesetre nagyszerű országos sportteljesítmény volt összehozni a múlt heti bejelentéseket. Azt, hogy a hon legjobb magyar olimpikonjai nem indulnak a jövő évi vízilabda világkupán, mert - idézzük a sportág elnökétől - az állami támogatás megkurtítása miatt beszűkültek az anyagi lehetőségek. És azt, hogy a Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag elfogadta "Az Olimpia Törvény tervezete" és "A 2020-as budapesti olimpiai nagyprojekt lehetséges helyszínei" című előterjesztéseket. Nincs is szebb e kettősségnél, rendesen megalázni olimpikonjainkat, akiket csak oda nem fizetik be az adókból össze(nem)dobott állami támogatásból, ahová - mint e hon adófizető polgárai büszkén vállalható küldötteinek - illene elmenniük, miközben ellentmondást nem tűrően bizonyítjuk, mi magyarok oly annyira szeretjük az olimpiát, hogy a Duna partján akarunk ötkarikás világversenyt rendezni.
Azt még csak értjük, hogy a főpolgármester az olimpiát is jó eszköznek tekinti ahhoz, hogy pénzesítse a városfejlesztés hosszú távú programját, s akivel csak lehet, megfogadtassa: két további új metró építésébe is besegítenek, kivált, mert 2013 után az Európai Unió már nem finanszírozza a magyar főváros fejlesztéseit. Azt azonban már nehezebben értjük, hogy a pólósainknál egy cseppet szerényebb olimpiai babérokkal rendelkező hazai tőzsdei ex- és olimpiai mozgalmi gyakorló elnök hogyan akarja jó marketing nélkül, mellőzött olimpikonok alkotta közegben eladni a képtelenül nagy összegből megvalósítható projektet az intézményes felkészülést finanszírozó büdzséfelelős Parlamentnek, 2011-től pedig a pályázattal házalni hivatott Európai Uniónak.
Mindenesetre annyi bizonyos, hogy legjobb olimpikonjaink jövőre csak azt nem tehetik, amihez leginkább értenek. Bár eminens várospolitikusaink nyilván kiszámolták, a pekingi labdazsonglőrök alanyi jogon még jegyszedők sem lehetnek a sportuszodában 2020-ban, annyira vén trotylik lesznek, akkor meg mi a fenének kellene nem meghaladni őket már 2009-ben is, amikor világkupán akarnak hálót szaggatni. Amúgy is ki az az őrült a világgazdasági válság közepén, aki reklámra, marketingre, PR-ra áldoz és azt hiszi, hogy csak azért, mert 2008-ban az a néhány csurom vizes pacák aranycsapat volt, 2009-ben képes lesz úgy szinten tartani a magyar sport jó hírnevét, hogy az kitartson 2011-ig, majd meg 2020-ig. Az állam vagyonára, pénzére, üzleti stílusára nagyon kell ám vigyázni főpolgármesternek, helyetteseinek, ellenzéküknek, de még az egykoron tőzsdeelnök olimpia-tervezőnek is.
Ki az tehát, aki ma lát pénzt a majdani sportban? No nem az, aki olimpiát szervez olimpikonok nélkül, csak az, aki nem 2020-ra, hanem csak 2010-re épít labdarúgó stadiont néhány milliárd forintból, pedig csak B-közepe és - aranycsapat helyett - egy NB II-es együttese van az Üllői úton. Pólós aranyérmeseink persze csak a maguk lemondó bejelentésével törődtek a múlt héten, s eszükbe sem jutott megkörnyékezni a Fradit, holott a zöld-fehéreknél is most dördült el a startpisztoly, a múlt héten mutatták be az építészeti terveket, no meg azt, hogyan csavarnak egy jókorát - 90 foknyit - a stadionon. Kár, hogy a vízilabdázók csak a pólóhoz értenek, az üzlethez pedig nem, holott nyugodtan felajánlhatták volna a stadionépítőnek, indulnak ők szívesen zöld-fehérben a világkupán, ha már egyszer piros-fehér-zöldben nem tehetik.
Végül is nem csupán stadionokon lehet jó nagyokat csavarni.
