A lényeg az, hogy az állam kurtán-furcsán, de beavatkozik - bevonul - a gazdaságba, sőt a legszemélyesebb magángazdaságba is, miközben ígéri: nem fog fájni. És tényleg nem fog fájni, mert nem elvesz, hanem ad. Pénzt. Vagyis pénzt érő bont, melyet kivételesen nem lehet megtakarítani, sőt nem lehet nem elkölteni. Azaz lehet, de akkor a kapott pénz már nem pénz, volt nincs.
A német polgár, aki alanyi jogon megkap egy csinos összeget az államtól, ahhoz hozzárak egy kötelezően előírt önrészt, aztán valamelyik boltban árut vesz az összegen, mégpedig záros határidőn belül. Állítólag már Angela Merkel környezetében is kezdik szeretni a múlt héten "bedobott" ötletet, arról nem is beszélve, hogy ha igent mond a kormányzat és a kancellár erre a mikulás ajándékra, akkor azt a német kereskedelem úgy könyvelheti el, mint a 21. századi Marshall segélyt. Az elmés forgalomgenerálás bevételét a termelő, a boltos, az áfa-többletet a büdzsé felelőse nem győzi majd számlálgatni, s a lakosság sem fogja megvetni a lehetőséget, hogy féláron kapja meg a kiszemelt karácsonyi ajándékot. Sőt, Müller úr meg Schmidt úr is oda lehet a gyönyörtől, mert később - esetleg egyáltalán nem - rúgják ki őket munkahelyükről: a piacturbó esetükben annyit tesz, van megrendelése cégüknek, nem kell bezárni az üzemet. Amíg pedig termelnek, adót is fizetnek, meg vásárolnak - amint a többi bonnal és elkölthető jövedelemmel rendelkező honfitárs -, sőt segélyekért sem sorakoznak az állam e célú pénztárainál.
Drága német feltalálók, ugyan miért nem tetszettek egy-két héttel korábban előrukkolni az ötlettel? Ha egyszer amúgy sem tetszettek levédeni az eljárást - és a kancellári bátorságot -, akkor hogy ellophattuk volna azt a mi költségvetésünk fő számainak elfogadása előtt. Vagy éppen a fordítottja történt, s a németek tudatos késlekedéssel éppen bennünket védtek meg saját magunktól?
Meglehet, hogy sejtették: az 1933-at követő New Deal jegyében mesterségesen munkahelyeket, piacot, termelést, adót, élénkülő gazdaságot teremtő amerikai állam hasonmását napjaink magyar valóságának ajánló magyar ellenzéki politikai erő talán nem bírt volna magával, ha a kormányzat mégis komolyan veszi ajánlatát és azt mondja: ám legyen, csináljon piacot az állam, s a német modellt hipp-hopp adaptálja. Ha a magyar büdzsé valóban kioszt tízmillió bont a lakosságnak, akkor a kormány megszerezhető politikai sikerét látva az ellenzék, a vásárlási anomáliáktól pedig a fél lakosság akadt volna ki. Az utóbbit halálosan zavarta volna, hogy csak blokk, számla ellenében költhet, s be sem teheti a lábát fekete vagy szürke boltokba. A hon bankárai persze az öröm gutaütésével ügethetnének a gyógyhelyekre, hiszen ha a papa-mama-gyerek trió és a négy nagyi összedobja a bonokat, az önrészeket, akkor nincs az a faltól-falig - de még a plafonra is jutó - nagyképernyős televízió, amelyet ne lehetne tonnaszám eladni szép gömbölyű THM-es áruhitellel. Még a borsodi és a baranyai uzsorakölcsönök magánhitelezői is képesek lennének némely új trükk bedobása mellett jó áron elengedni a tartozásokat kuncsaftkörüknek - a bonok fejében. Míg a fizesse be a gyerek napközijét fél évre előre, vegyen villamos áramot a kifizetett tartozásain túl, hozza ki szüleit a szoci otthonból egy hetes hazai feltáplálásra akciókra bizonyára nemigen kerítenének sort, addig jobb karneválok reményében Rio de Janeiro-ba komplett csoportokat lehetne indítani a bont és önrészt társasutazássá konvertáló utazási irodák segedelmével.
Annyit persze mégsem hozna a mi konyhánkra az adaptált német piacturbó, mint a kitalálók hazájában. Mifelénk ugyanis kellene egy ellenőrhálózat a bonok nyomtatásához, a beváltóhelyekhez egy másik hálózat, s bizonyosan tele lenne a Tesco és az Auchan olyan ellenőrökkel, akik megnéznék a bonnal és önrésszel a kasszákhoz érkező vevők bevásárló kocsijait, hogy az addigra elrendel magyar áru - nem magyar áru arányt betartják-e? Nem, Merkel asszony, köszönjük, mégsem kell a költségvetési innovációjuk, mi, a saját pályánkon sikerrel megbuktatnánk azt. De drukkolunk, s elvárjuk, hogy Berlinnek sikerüljön - ha lendületbe hozzák magukat, annak talán mi sem látjuk kárát, többet exportálhatunk a német piacra. Csak nehogy kitalálják azt is, amit mi már kitaláltunk. Ha előírják honfitársaiknak a 80:20 százalék hazai nem hazai arányt, akkor nekünk bizony felkopik az állunk. De legalább tudni fogjuk, milyenek is a megszegett európai uniós szabályok.
