József számára kiderült: elaprózta tehetségét. Március 15-én nem nyomta kezébe senki a Kossuth díjat - pedig már a magáénak tudhatta.
Történt volt, hogy feltettek egy kérdést és arra József válaszolt. Arról érdeklődtek, óhajt-e, vagy nem óhajt adót fizetni? Ő, a mi Józsefünk a "nem óhajt"-ra adta igenlő válaszát. De a modern idők eretneke is pár évvel korábban cselekedett, mint ahogy az össznépi igen válaszhoz felnőtt volna az össznép. Tanulság: idő előtt, ráadásul aprópénzzel, potom 50 millió forintnyi adótartózással csak tehetségtelenkedni lehet.
A hatóság ugyanis milliárdokban méri a tehetséget. Happy az lesz, aki ennyi suskára tudja azt mondani, hogy megtartja magának, akár állam bácsi ellenében is. Ilyenkor állam bácsi számláján a milliárdos köztehernek nem sikerül megjelennie, melyet mi, a hon adófizető kisebbsége a nem csökkenő adóterheinken érezni is szoktunk.
József pedig talán kezdi tudni végre, hol kezdődik a tehetség. Vagy inkább mennyinél. A Kossuth-díjtól és feltételesen még a szabadságától is mentesített színésszel a minap nyilvánosan ismertették, hogyan kellett volna még 950 millióval megfejelni köztartózását, és nem bevallani, majd pedig egy váratlan mozdulattal nem befizetni azt. De József elaprózta tehetségét - vallott és fizetett. A múlt héten pedig talán ő is beült a nézőtérre és figyelte az előadást. Pontosabban a mozit, mely - ki tudja mióta szunnyadva kazettán - a milliárdos adómeglovasítás kormánykommunikátorairól készült. A "Friderikusz most" a 2002-ben már élő és azóta fokozatosan évülgető milliárdos adótartózás 2008-as visszhangját, ismételten kipattant ügyét roppant jól, de nem akármikor tálalta: alig pár órával azt követően, hogy az adóelkerülő kormánykommunikátorok kedvenc pártja gondosan megnyerte az idei első népszavazást. A képernyőre meredve ámuldoztak a nyeretlen kétévesek azon, ahogyan a büntetőjogász megemlékezett az adós cégről szóló eltűnt, ellopott számlákról. S gondoljuk, ezt tette, azaz tanult - remélhetőleg nem új szerepet - a Fridi-szemináriumon a Kossuth-díjtól mentesített színész is, akinek színházában egyetlen perképes trágárság, politikus-sértegetés sem hangozhat el most már, hiszen a művész urat - tekintettel felfüggesztett büntetésére - nyomban bevarrják egy-két évre.
A múlt hét tehát a tanulás jegyében zajlott - okultunk a "Friderikusz most" jóvoltából, hiszen megéreztük, meddig tart a hatósági ingerküszöb: egymilliárd alatt csak önmagunkat elkaszálva "sasolhatunk", egymilliárd fölött azonban szárnyalhatunk, pláne, ha röptünkben elveszítjük számláinkat, s egyéb papírjainkat. S mert március 9.-e óta megint merünk nagyokat álmodni, ideánkká válhatnak azon nagy összegek, amelyek ingyen lehetnek miéink. Álmaink milliárdjai ugyanis arról ismerhetők fel, hogy nem kell értük teljesíteni, s persze nem kell utánuk előbb vagy utóbb adózni sem. Hiszen akár dolgozunk, akár adózunk, akár a kettőt együtt tesszük, oly annyira ráfázunk, hogy halmazati büntetésként Sas Józsefként végezzük.
