Országmentőkből nincs hiány, kivált a hivatásosokból. A közülük megnyilatkozók egyik csoportja a múlt héten a az erdősíttetésre és annak velejárójára, a favágásra esküdött fel, a másik pedig - még saját múltjának is hátat fordítva - a kamatvágásra. És ez így van rendjén. A faügyekre kiszemelt 600 embernek bizonyára öröm lesz azért a pénzért dolgozni, amelyet másoktól - hatalmi szóval - vesznek el és adnak át nekik. A 2,2 milliárd forint ugyanis idei és 2009-es állami vezetői prémium, s mint bejelentették a válságtól szenvedő büdzsé felelősei, ezt a summát szánják erdőügyekre. Ez a pénz közel annyi, amennyit az észak-magyarországi általános fatolvajok, karácsony közeledtével pedig dél-dunántúli, fenyőre szakosodott kollégáik okozta együttes kár. Vagy inkább annyi, amennyiért a régi csőszök néhány újonnan verbuvált társukkal együtt megvédenék a meglévő és az új erdőket.
Hogyan is szól a fás hír? Úgy, hogy 250 állami cég 450 vezetője idei prémiumának a felét, jövő évi többletzsozsójának pedig teljes egészét, valamint az fb- és igazgatósági tagok tiszteletdíjának 10-10 százalékát nem fizetik ki. Ebből lesz a javító-nevelő szándékúnak is tűnő fapénz. Azt ugyan nem igazán tudtuk meg, hogy a prémium a kötelezőnél több, jobb, jövedelmezőbb munka jutalmát jelenti-e manapság is állam bácsiéknál, vagyis mostantól az országnak termelt többletben lesznek kevésbé érdekeltek a vezetők. De azt magunktól is kiderítettük, hogy ekkora összegnek, azaz a változatlanul kifizetett 2,2 milliárd forintnak az adóvonzata megközelítené az egymilliárd forintot. A 2,2 milliárdos fásítás kapásból egymilliárdjába kerül tehát államnak, s már csak az a kérdés, hogy más növényi kultúrák - például búza, kukorica - termőföldjeit adják-e oda az erdőtelepítőknek, vagy valamelyik illegális tarvágásnak áldozatul esett dombot Ózd környékéről? Az előbbi variációnál tíz-húsz évig illik számolni kevéske elmaradt haszonnal - kivált, ha rossz a piaci ára a gabonának -, az utóbbinál ilyen gond nincs, de egy-két év múlva fa, pontosabban faiskola sincs. Marad tehát a hagyományos eljárás, az, hogy előbb erdőt vágnak ott, ahol még van, hogy aztán telepíthessenek is csemetéket a felszabadult helyekre.
Tény, hogy a favágók nem maradnak egyedül, jobb politikai erők gondoskodni igyekeztek a "kamatvágók" munkájáról is. A múlt héten ilyen, szemernyit önkritikus alapokra helyezett ajánlás érkezett a nyilvánossághoz. "Felezzék el!" - szólította fel a politikai erő mind a jegybankot, mind a kormányt, pedig ez utóbbi 2002 óta törvényi kötelezettségét betartva csak óhajthatja az efféle változtatásokat, de nem tehet értük semmit. A jelenlegi 11,5 százalékos alapkamat csaknem elfelezése - 6 százalékosra való mérséklése - meg is lephette a legérdekeltebbeket,. a lakosságot, a befektetőket, a kormányt, de talán még magát a politikai erőt is, amelyiknek sikerült előállnia a rekord méretű, egylépéses vágás követelésével. Hiszen nem is olyan régen nosztalgikus örömmel - és csöndben(!) - szemlélte, hogy az október 21-ig 8,50 százalékos alapkamat hipp-hopp 11,5 százalékra változik. Valahogy úgy, mint 2003 novemberében, amikor 9,50-ről 12,50-re sikerült feltornázni.
És hol van már 2005 szeptembere, hol van már az akkori - valóban - 6 százalék?
Hol? Hát a politikai erő emlékezetében. A 2008-as novemberi ötletével - a feleztetéssel - éppen oda, a 6 százalékhoz akar visszajutni, s még talán bűnbocsánatot is remél az egykori, segedelmével bevezetett 12,50 százalékért. Vajon remélhetik-e, hogy pajzsra emelik őket, s a magyar emberek imába foglalják nevüket igyekezetükért, hogy a mostani 11,5 százalékot 6 százalékra visszavágatnák? A nép vajon mekkora igent mondana erre az egyszámjegyű kamatra az után, hogy a minap még a 12 százalékos haszonért kínált állampapírra is leginkább nemet mondott? S ugye a szeretet hangján szólnának azok is, akik devizában adósodtak el, s az óriás kamatvágás újra "pozícionálná" őket?
Országmentő tettekre nem is olyan régen, 1995-ben került sor utoljára került mifelénk. Igaz, akkor 20 százalék fölötti alapkamattal, több mint 10 százalékos reálbércsökkenéssel, a munkahelyvesztés általános fenyegetettségével voltak megáldva az akkor gyűlölt, ma már visszasírt elődök, akiknek egy kicsiny hab volt a tortájukon a mexikói válság. Persze, hogy rühellték válságkezelő stratégiájukat, hiszen hatékony fegyvereket - az állami vezetők prémiumának megkurtítása és az alapkamat elfelezését - nem vetettek be, s csak azt tudták összehozni, hogy az ország tőkevonzó képessége nem esett vissza, javult a reálszféra profittermelése, időnek utána bővült a foglalkoztatás, rendeződött az egyensúlyi helyzet, növekedési pályára állt a gazdaság. Viszont elfelejtették megbecsülni az ország fa- és kamatvágóit.
