A választások előtt, alatt és még sokszor utána is ott csücsült a csórikám irodalmár a csórikám újságírók között az akkori Magyar Nemzet Erzsébet körúti szerkesztősége halljában és mielőtt némely tollforgató társsal a Luculus nevű étterembe alászállt volna, a televízióra meredve, a látottakat, hallottakat kommentálva nem pártpolitizált, hanem - mondhatnánk - "csak" moralizált. A saját - és a szintén kénes sárga ujjakat és fogakat nagy számú cigarettával előállító újságírók - értékrendjéhez mérte a történéseket. Aztán felhagyott a szerkesztőségi vizitekkel, nem sokkal később pedig az élettel is: így ő semmiképpen sem, de az azóta szerteszéledt szerkesztőségi, anno még szintén moralizáló és Luculusban piálgató cimborái sem tudnak beleszólni a 2008-as könyvtáralapító és névadó eseményfélébe. Csupán egyetlen, alig-alig hallható sikkantás jelezte, talán ezt nem kellene. Nem mondta ki a protestáló, de talán átjött, hogy a könyvtár tizenhét éve halott névadója, Csengey Dénes most is belehalt volna, ha tudja: MDF-alapító társai között 2008-ra a nyilas eszmék mai követői nevelődnek ki. Közülük az egyik ezen eszmék pártja szervezte szabad csapatokat avat, a másik pedig Csengey Dénes születésnapja tiszteletére a szélsőjobboldali párt elnökének társaságában nyitja meg a könyvtárat a főváros kellős közepén.
Ha már úgy hozta a sors, hogy a két agg politikus ennyire jobbra tart, akkor legalább egy nosztalgia telefonra vállalkozhattak volna az előtt, hogy az ifjan elhunyt író, országgyűlési képviselő nevét adományozzák a könyvtárnak. Akad olyan nagy tekintélyű államférfi e hazában, aki a rendszerváltás után még kormányfői is volt, a világháború előtt pedig éppen a Ludovikán tanult, ott, ahol számosan lettek nem csupán katonatisztek, hanem annak az ideológiának és politikának a meghatározó képviselői is, amelyet a pár éve alakult jobboldali párt mostanában leporol, felelevenít és árpád-sávos hadseregének Bibliájává tesz. Ezt az államférfit - még akkor is, ha egykoron közös pártjuktól a könyvtári névadók mára már nagyon is eltávolodtak - megkörnyékezhették volna legalább egy kérdéssel: vajon a nyilasokra hajazó környezetből nem kegyeletsértés-e a könyvtári névadás? Meglehet, a rendszerváltás utáni második kormányfő válasz gyanánt például felidézte volna Csengey talán utolsó parlamenti felszólalását, amikor is - idézzük a Ház jegyzőkönyve alapján - egy nemzetközi vita lezárásának szándékával kijelentette: "...mondjuk ki nyugodtan, hogy ha az antiszemitizmus nagy bűn, mert az, akkor az antiszemitizmussal való alaptalan vádaskodás ugyanakkora bűn, és ugyanolyan ítélet alá kell, hogy essék. És hogyha valaki ezt a vádat forgatja meg a fejünk fölött akkor, amikor mi a művelt nyugattal kereskedni akarunk, politizálni akarunk és kulturális együttműködésre törekszünk, akkor tudnia kell, aki ezt megpróbálja, hogy nem a magyar kormányt támadja, nem a magyar kormánykoalíciót támadja, hanem Magyarországot, a magyar nép érdekeit támadja. És ahogyan a parlamenti demokrácia természetes lehetősége a kormány támadása, leckéztetése, nem tartozik a lehetőségek körébe a magyar nép gyalázása, és a magyar nép alaptalan megbélyegzése. Talán megér egy kis fáradságot, hiszen hetek teltek el, amikor nem tudtunk perdöntőt mondani a magunk javára ebben az ügyben, talán megér egy kis fáradságot, hogy a nemzetközi nyilvánossághoz forduljunk, és tudassuk barátainkkal, jóakaróinkkal, hogy olyan nemzet vagyunk, olyan nemzet akarunk lenni, amely nem tart igényt különleges elbánásra, amelyik nem támad más nemzetet, nem támad kisebbséget, nemzetiséget, felekezetet, semmilyen csoportot, és nem tűri el ugyanakkor azt sem, hogy őt támadják, őt igyekezzenek kisebbségi érzésbe kényszeríteni."
Csak megjegyezzük, akkoriban a jegyzőkönyvet készítő parlamenti gyorsírók egy bizonyos szubjektív elemet is kötelezően bevittek a dokumentumokba, megörökítették a képviselők tetszésnyilvánítását, a tapsot, a bekiabálást. Az iménti Csengey Dénes beszédben a zárójelek között az szerepel, hogy "taps a jobb oldalon és a bal oldal széléről".
Annyi szent, a rendszerváltás utáni második kormányfőt MDF-alapító kortársai nem keresték meg a kérdéssel, stílusos-e, ha ők lesznek a könyvtár keresztelői? Csaknem két évtizeddel később így nem egy körmére égett képzeletbeli Kossuth, hanem egy nagyon is valóságos, nyilas hangulatú könyvtáravató, mint kései rozsdás koporsószeg jut osztályrészül Csengeynek - az övéitől.
Az övéitől?
Mindenesetre a múlt héten kapott egy levelet - benne az alig-alig hallható sikkantással - a legnagyobb ellenzéki párt. Idézzük a hírügynökségi közleményt: "Haladéktalanul kezdeményezze a Fidesz-frakcióvezető a pártja által delegált Lezsák Sándor parlamenti alelnök visszahívását - javasolta a Navracsics Tiborhoz intézett levelében Gusztos Péter. Az SZDSZ frakcióvezető-helyettese ezt azzal indokolta, hogy a politikus 'közös intézményt avat a Magyar Gárdát alapító Jobbikkal'. Lezsák hétfőn részt vett annak a Csengey Dénesről, az MDF alapítójáról elnevezett könyvtárnak a megnyitóján, amelyet a Jobbik Magyarországért Mozgalom alapított".
Szegény Csengey. Sem a Magyar Nemzet Erzsébet körúti szerkesztősége, sem a New York Palota alatti Luculus nem maradt meg, ahol egy-egy őszinte emléktáblát elhelyezhetne az utókor. Abba a bizonyos könyvtárba pedig vajon betenné-e a lábát Csengey Dénes?
