“Amit ebben a három napban átéltem, abban az emberek tragédiája van benne. Szembesülni azzal, hogy az emberek 70 százaléka nem képes, nem tud és nem akar gondolkozni. Gátjai egy olyan fejlődésnek melynek középpontjában az értékek, emberi mivoltunk szellemi és lelki újraélesztése áll. Szembesültem azzal, milyen tehetetlen az értelem, a tudás, a becsület a butasággal, a közönnyel, a beletörődéssel szemben. És a legszörnyűbb, hogy mindezt olyan emberekkel, olyan személyiségek között éltem át, akik még mindig hisznek abban, hogy meg lehet változtatni ezt az eltorzult világot” – írja egy huszonéves lány édesapjának, az önkormányzati választások után. A papa ugyanis egyedüli kihívója volt a városában tizenkét éve pozícióban lévő – cikkünk tanulsága szempontjából mindegy, hogy milyen pártok által támogatott - polgármesternek, és veszített. Annak ellenére, hogy hatalmas energiát, pénzt és időt fektetett bele a kampányba, annak ellenére, hogy helyi születésű, köztiszteletben álló lokálpatrióta, tehát akár nyerhetett volna. Csakhogy a polgármester programja, eddigi tevékenysége többeknek tetszett, mint az övé. Igaz, nem sokkal, de éppen eléggel, 55-45 százalékkal a mérleg a régi polgármester felé billent, és több mint ezeregyszáz szavazattal.

Következhet-e azonban ebből a tényből olyan mérhetetlen fájdalom és döbbenet, a másik oldalra szavazók olyan fokú meg nem értése, mint amit Orsi – nevezzük így a lányt – papírra vetett? És ami még inkább elgondolkodtató, hogy ez a levél e sorok írójához az édesapától került, azzal a kéréssel, hogy jelentessem azt meg a helyi lapban. Vagyis a papa tökéletesen egyetértett lánya helyzetértékelésével. Nevezetesen, hogy aki nem rá, hanem a másik oldalra adta voksát, az buta, vagy legalábbis közönyös, de semmiképpen nem felelősségteljesen döntést hozó, felnőtt állampolgár.

Sajnos az elmúlt hónapokban a (másként) gondolkodás, vagy csak egy-egy adott kérdésről a más vélemény már “az ellenség” kategóriájába sorolja az embereket. Lehet persze azt mondani, hogy a jobboldal nem volt képes elfogadni a tavaszi parlamenti választásokon elszenvedett vereséget, de ha belehallgatunk akár csak baráti társaságok politikai vitájába, ugyanezt a “ha nincs velünk, ellenünk van, ha pedig az ellenség győz, itt mindennek vége” személet lett mára uralkodóvá a másik oldalon is. Sőt, túllépve a politikán, kezd ez eluralkodni az élet más területein is, a sporttól egészen az üzleti életig. A minap voltam szem- és fültanúja, amikor egy teniszmérkőzés vesztese nem ment oda kezet fogni az ellenfeléhez, illetve amikor egy ruházati kisbolt tulajdonosa X., berontott versenytársa üzletébe, és majdnem tettlegességre került sor, amiért az éppen egy olyan kuncsaftot szolgált ki, aki korábban X.-nél vásárolt. És innen vajon milyen messze van, hogy valaki eljusson oda, ahova az a kínai étteremvezető, aki megmérgezte versenytársa vendégeit?

Orsi levelében számomra az a legmegdöbbentőbb, hogy mennyire őszinte. Sem ő, sem mások nem csak úgy csinálnak, mintha a másik ellenség lenne, és ha ő győz, akkor romlásba dönti a várost, az országot, szűkebb és tágabb környezetünket, hanem sajnos egyre többen vannak, akik meggyőződéssel hiszik is ezt. Városunkban a polgármester első nyilatkozatában csupa olyasminek a javítását ígérte – a lakosság hatékonyabb bevonása a döntések előkészítésébe, a kommunikáció fejlesztése -, amiket ellenfele a kampányban jogosan olvasott a fejére. S amikor ezt a tényt az álláspontok közeledéseként próbáltam értékelni, rám csodálkozott, volt jelölttársa pedig kijelentette, hogy szó sincs közeledésről, a polgármester ezután is – ahogy szerinte eddig is – a saját feje után fog menni.

Nem tudok konklúziót levonni a fentiekből, vagy inkább nem merek. Hova vezethet vajon ez a nagy fokú békétlenség? Egyelőre egy olyan országban élünk, ahol alapvetően a békére és a nyugalomra vágyik az emberek többsége, amit jól mutat a vértelen rendszerváltás és az elmúlt tizenkét év eddig egyetlen komolyabb incidensének, az emlékezetes taxisblokádnak a végül is békés megoldása. Egyelőre…

Írja meg Ön is véleményét!