A január 15-i történelmi vereség után a nemzetközi sajtó is értetlenül áll a brit parlamenti demokrácia döntésképtelensége előtt. „Egyetlen nyugati kormányfőt sem aláztak meg, árultak el ennyien” – írta Theresa May-ről a Les Dernières Nouvelles d'Alsace francia napilap. A cikk írója szerint Londonban minden összeállt egy igazi drámához, aminek főszereplője, a tragikus hős, a brit miniszterelnök, aki minden nehézség ellenére egy süllyedő hajó kormányánál áll.
Vissza a kezdő körhöz, az elmúlt két és fél év minden eredményét kidobták a britek az ablakon – írta az olaszországi La Repubblica. A római lap szerint azonban Angliában most mindenki pontosan azt a kérdést teszi fel: és most? A választ pedig senki sem tudja.
A holland De Telegraaf szerint a keddi szavazással végre teljessé vált a politikai káosz Londonban. „Senki sem hisz abban, hogy a briteknek lenne B-terve” írja a napilap. Sőt, azzal kapcsolatban is kétségek vannak, hogy van bármilyen tervük. A jelek szerint csak egyetlen dolog mentheti meg nagy-Britanniát a kemény Brexittől: méghozzá Brüsszel jóindulata. Azonban a lap szerint, ha az EU rá is bólint a március 29-i kilépési dátum elhalasztására, akkor sincs semmi biztosíték arra, hogy egy későbbi időpontig a britek képesek lennének eldönteni, hogy mit is akarnak.
A brexit kapcsán a brit euroszkeptikusok mindig a szuverenitással, az irányítás visszaszerzésével érvelnek. „De hol van itt irányítás?” – tette fel a kérdést a svéd Dagens Nyheter vezércikke. Mihez fognak így a britek kezdeni a visszanyert teljes szuverenitásukkal, amikor csak abban értenek egyet, hogy mit NEM akarnak?
A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint is a britek a legtöbb kárt nem Európának okozták. „Nem Brüsszel, nem az Európai Parlament okozta ezt a káoszt, hanem egy nemzeti parlament és a kormányfők. Cameron beleállt egy népszavazásba, May képtelen volt összeszedni egy többséget, a brit politikai elit pedig egyszerűen semmit sem tudott elintézni a határidőig” – írta a lap. Hasonló hangnemben ír a Süddeutsche Zeitung is. „Az elmúlt hónapokban a brit képviselők ijesztő mértékben elszakadtak a valóságtól. Úgy tettek, mintha az Alsóház egyfajta vitakör lenne, ahol a legjobb szónoknak járó díjért küzdenének. Közben szemmel láthatóan senkit sem érdekelt, hogy munkahelyekről, ellátásbiztonságról, emberi életekről van szó.”