Az Európai Bíróság május 31-én kelt ítéletében német vonatkozású ügyekben foglalkozott az előlegszámla és az áfalevonási jog összefüggésével. Az ítélet magyar szempontból is jelentőséggel bírhat. A Bíróság kimondta, hogy az előlegszámla kapcsán gyakorolt áfalevonási jogot az adóhatóság megtagadhatja a vevőtől, amennyiben bebizonyítja, hogy az az előlegfizetés időpontjában tudott arról, hogy a jövőbeli értékesítés teljesítése bizonytalan – hívta fel a figyelmet az ügyre Hegedüs Sándor az RSM Hungary adóüzletágának vezetője legfrissebb blogbejegyzésében.
A Bíróság döntése (C-660/16. és C-661/16. egyesített ügyek) a magyar áfaberkekben is új dimenziót nyithat az áfalevonási jogról való gondolkodás terén, amely eddig – némileg egyoldalúan – a polgári jogi teljesítéshez és a végszámlához kötődött.
Kérdésként merülhet fel ugyanakkor, hogy mi a helyzet az előleghez kapcsolódóan a vevői oldalon levonásba helyezett áfával, amikor az eladó „eltűnik” és nincs lehetőség az előleg visszatérítésére, foglalóvá válására, illetve stornó számla kiállítására sem?
Mikor tekinthető „fiktívnek” egy ügylet a Kúria szerint?
Az áfalevonási joggal kapcsolatos szakmai vélekedéseket alapvetően befolyásolta a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma által kibocsátott 5/2016. (IX.26.) KMK-vélemény.
A KMK-vélemény a köznyelvben csak a „fiktív ügyletekként” emlegetett esetek három fő csoportját különbözteti meg:
- a számlázott gazdasági esemény nem történt meg a felek között,
- a számlázott gazdasági esemény megvalósult, de nem a számlán feltüntetett felek között,
- a számlázott gazdasági esemény megvalósult a számlán szereplő felek között, de a számlakibocsátó csalárd magatartást valósított meg.
Jól látható, hogy a Kúria véleménye, illetve az azon alapuló adóhatósági gyakorlat alapvetően (mondhatni kizárólagosan) az alapügylet teljesülése illetve nem teljesülése, teljesülés esetén pedig az adókijátszási célzat (az ügylet mesterséges mivolta) felől közelítette meg egy adott (vég)számla fiktivitásának kérdését.
Az áfatörvényben azonban számos esetben felmerül számlázási kötelezettség olyankor is, amikor polgári jogi értelemben még nincs teljesítés, illetve annak időpontja nem határozható meg egyértelműen („folyamatos teljesítésű ügyletek”).
Az előleg – polgári jogi teljesítést megelőzően, arra tekintettel nyújtott ellenértékbe beszámítható vagyoni előny – esetében az áfatörvény szóhasználat szintjén is elkülöníti egymástól a polgári jogi teljesítést és az „áfateljesítést”. Utóbbi kapcsán ugyanis nem is teljesítésről, hanem „fizetendő adó megállapításáról” beszél. Az előleg esetében tehát szükségszerűen polgári jogi teljesítés hiányában (de arra tekintettel) keletkezik áfafizetési és – az esetek többségében – számlakibocsátási kötelezettség, illetve a vevői oldalon adólevonási jog.
Az Európai Bíróság friss ítéletének tényállása szerint a vevő termék (kapcsolt energiatermelésű erőmű) értékesítését rendelte meg a szállítótól. Ehhez kapcsolódóan előlegszámla kiállítására és előleg fizetésére került sor. A vevő jelezte az illetékes adóhatóság felé a beszerzett termék adóköteles tevékenység érdekében történő felhasználásának szándékát, illetve gyakorolta is adólevonási jogát.
A termék leszállítására azonban soha nem került sor, ugyanis a szállító „eltűnt”, így a kapott előleg visszatérítése is meghiúsult, következésképpen utólagos számlakorrekcióra sem nyílhatott lehetőség.
Ezen előzményeket követően az előlegszámlához kapcsolódó adólevonási jog kapcsán merült fel kérdésként, hogy arra pusztán objektív alapon (a polgári jogi teljesítés jövőbeni megvalósulása vagy meghiúsulása függvényében) lehet-e tekinteni, vagy vizsgálni kell-e a vevő tudatállapotát, és amennyiben igen, úgy melyik időpillanatban és milyen részletességgel.
A Bíróság értelmezése szerint az előleg adózási fogalmából következik, hogy az előleg átadásakor a szerződő felek előtt bizonyossággal ismertnek kell lennie a jövőben megvalósuló ügylet valamennyi releváns elemének, így ha a vevő előtt ismertek ezek a körülmények, tőle az adólevonási jog nem tagadható meg.
Azzal, hogy mi tekinthető egy ügylet releváns körülményének, a Bíróság nyilvánvalóan nem foglalkozott részletekbe menően. Ugyanakkor általánosságban elmondható, hogy ilyennek kell tekinteni a tranzakció tárgyát képező termék/szolgáltatás árát, valamint fizikai és egyéb jellemzőit stb., a jövőbeni értékesítés dátuma viszont önmagában nem feltétlenül minősül ilyen körülménynek.
Amennyiben az említett körülmények a vevő számára az előleg átadásakor bizonyosnak tűnhettek, úgy az előleg tekintetében fennálló adólevonási jog utólag nem tagadható meg tőle. Még arra történő hivatkozással sem, hogy az ügylet nem teljesült. Ha azonban az előleg „áfateljesítésének”” időpontjában tudott, illetve tudhatott arról, hogy a teljesítés bizonytalan, akkor adólevonási joga is elenyészhet.
A Bíróság jogértelmezése alapján tehát kijelenthető, hogy a számla fiktivitása előlegszámla esetében egyedileg is vizsgálható és megállapítható. A vizsgálat körében a bizonyítási teher az adóhatóságot terheli, akinek objektív körülmények alapján kell bizonyítania, hogy a vevő az előlegfizetés időpontjában tudott, vagy tudhatott a jövőbeni teljesítés bizonytalanságáról. Ez utóbbi esetben tehát úgy kell tekinteni a vevőt, mint aki adókijátszás részese, és csalárd módon gyakorolja az adólevonási jogát.
Ez esetben az előlegszámla fiktív mivolta nem a polgári jogi teljesítés mint objektív körülmény későbbi elmaradásából, hanem a vevő előlegátadásának pillanatában fennálló, jövőre irányuló tudatállapotából fakad.
A fentiekre tekintettel indokolt lesz fokozott körültekintéssel eljárni az előlegfizetési kötelezettséget rögzítő szerződések megírásakor, a jövőbeni gazdasági esemény előzetes dokumentálásakor, illetve az előlegszámlák befogadásakor is.
