Ez a céget is inspirálhatta.
– Számunka nagyon izgalmas volt. Amennyire tudtuk, minden egyes megjelent tudományos cikket elolvastunk, gyűjtöttük ezeket az írásokat, adatbázist hoztunk létre. Ennek köszönhetően egész más szinten tudtunk beszélni a kutatókkal, mint a nagy antitestgyártó cégek. Tudományos, technikai kérdésekre nem csak egy sablonos üzenetet kaptak vissza, hanem személyre szabott, átgondolt válaszokat, javaslatokat. Gyakran mi írtunk nekik lelkesen, hogy olvastuk a cikküket. Sikerünknek részben ez a személyes érdeklődés, a kapcsolatépítés volt a titka. Ez a vevők lojalitásához vezetett, újra meg újra rendeltek tőlünk.
Mekkora vevőkörről beszélünk?
– Több mint ezer ügyfélről a világ negyven-ötven országából. De nehéz pontosan megmondani. Akadt, aki sokat vásárolt, akadt, aki kevesebbet. Volt olyan, aki tíz év után rendelt újra. A kutatásban elég lassan fogynak el az ilyen termékek.
Aztán a koronavírus-járvány mindent felgyorsított. Miként élték meg az elmúlt másfél évet?
– A járvány berobbanásával a kutatólaborok jórészt leálltak. Akiknek eladtuk volna a céget, nem tudták, hogy mit hoz a jövő. Mindenki bizonytalan volt, mi sem tudtuk, hogy mi lesz. Közben viszont a víruslaborok belevetették magukat a COVID-kutatásba, hogy jobban megértsék az új vírus biológiáját. Tőlük mind kaptunk megrendeléseket. A termékeink gyártásának nagy részét már a járvány előtt is Szirákon végeztük a saját laborunkban, de Budapesten is volt bérelt helyiségünk. A lezárások miatt azonban az addig Budapesten végzett folyamatokat is Szirákra kellett áthelyeznünk, ezért bővítettük a labort. Amikor mindenki más leállt, nekünk bele kellett lendülnünk. Amikor mindenki más otthon volt a járvány alatt, én akkor töltöttem a legtöbb időt az irodában és a laborban. Még éjszakáztunk is.
Mikor szállt be a családi vállalkozásba?
– 2013-ban megterveztem a cég honlapját. Az oldal jól sikerült, ezért apám úgy érezte, átadhatja az irányítást, ki is léphet a cégből. A családban én vagyok az egyetlen, aki nem biológus. Jogász a végzettségem. Van még két húgom, ők is cégtulajdonosok. Sok mindent nem értek olyan mélységében, mint a többiek. Ez egyfelől jó is, mert másképpen látom a dolgokat. Nem szégyelltem mondani, amikor valami nem működött jól. Eleinte inkább hobbiszerűen csináltuk az egészet. Azzal, hogy lett honlap, az ügyfelek dolga könnyebb lett, és nőni kezdett a forgalom. 2015-ben túlléptük a harmincmillió forint forgalmat. Döntenünk kellett: akarunk-e saját labort és gyártást, vagy nem. Felmerült, hogy tulajdonképpen ezt Szirákon is meg lehetne oldani. Ehhez viszont nagyon nehéz volt tőkét szerezni.
Miért?
– A piacon ekkora forgalmat nem vesznek komolyan. Százmillió forint alatt a bankok nem tekintettek bennünket komoly cégnek, amely ráadásul Nógrád megyébe, egy kis faluba akar költözni. Hitelt nem kaptunk, sorra jöttek az elutasítások. Részt vettünk startup-versenyen is, de pénzt onnan sem sikerült szerezni. Végül úgy döntöttünk, hogy egy európai uniós pályázattal próbálkozunk. Önerő ehhez is kellett, de ezt végül sikerült hitel segítségével fedezni. Egy másik pályázat segítségével embereket vettünk fel. Így tudtuk kipótolni a tőkehiány jelentette bizonytalanságot. Ma már nem szenvedünk tőkehiányban. Nagyon könnyű lenne hitelhez jutni, és rengeteg lehetőségünk lenne.
De…
– Most már nem ez a vágyunk. Amikor nagy szükségünk lett volna rá, nem tudtunk hitelt felvenni. Nem egy bankról volt szó, többet megkerestünk. Angliából költöztem ide. Ott a bankok vetekednek a kisvállalkozásokért, szinte utánuk dobják a hiteleket, ami szintén nem jó, de itt úgy éreztem, túlzottan magasra teszik a lécet, és nagyon sok a papírmunka is. Optimisták vagyunk, de nagyon kiábrándító, ha senki sem hisz az ötletben.
Idén áprilisban eladták a SCICONS márkanevet és az anti-dsRNS antitesteket a Nordic-MUbio BV-nek. Hogyan kerültek kapcsolatba a holland céggel?
– Már korábban több világhírű vállalat felfigyelt a különleges termékünkre, és legalább kettővel licenctárgyalásokat is folytattunk. Ezenfelül a kisebb cégekhez is kerestem a kapcsolatot, hisz gyakran hasonló problémákkal küzdöttek, tanulhattunk egymástól. Ráadásul a biotechnológia világa és azon belül az RNS-világ is viszonylag kicsi. Számít, ha ismernek. Elkezdtünk konferenciákra járni, ismerkedni. Angliában többek között egy biotech networking rendezvényen is részt vettünk. Ezek után egy ismerősünk jelezte, lenne egy holland cég, őket érdekelné a technológia.
Nem láttak növekedési potenciált itthon, vagy egyszerűen nem volt lehetőség a családi vállalkozás további bővítésére?
– Potenciált láttunk benne, nem ez jelentette a gondot. De úgy éreztük, óriási feladat lenne. Nagyot kellett volna ugrani, és azt a szintet hosszú távon fenntartani, közben továbbfejleszteni a céget. Nem arról van szó, hogy felveszünk még két embert, hanem arról, hogy elkezdünk úgy gyártani, hogy a termékünk megfeleljen a nagy gyógyszercégeknek is. Emellett mindent Magyarországról szállítottunk, ami időbe telik. Különösen a járvány alatt. Minél nagyobb lesz a forgalom, a logisztika is egyre bonyolultabb. Célszerű lett volna kialakítani egy bázist Amerikában is. Hiába vannak jó ötleteink, édesanyám már elmúlt hetvenéves, és úgy éreztük, mint család ezt már nem tudjuk bevállalni. Külső emberünk se volt, aki egyik napról a másikra át tudta volna venni a céget.
Mennyiért adták el a technológiát?
– Számokat nem szeretnék mondani. Túlzott elképzelések vannak arról, hogy mennyire gazdagodtunk meg ezzel. Viszonylag olcsón kapták meg, valószínűleg drágábban is el lehetett volna adni, hiszen sokan érdeklődtek a technológia iránt. De egyrészt előrehaladott tárgyalásokban voltunk a járvány előtt, másfelől a Nordic MUbio-nál éreztük a leginkább azt, hogy az ellenanyagaink nem fognak elveszni egy hatalmas portfólióban, hanem a vállalat hangsúlyt fektet a réspiacokra is.
Miként néz ki egy technológia eladása a gyakorlatban? Átadtak néhány dokumentumot?
– A monoklonális antitestet úgy gyártják, hogy van egy sejtvonal, amit –192 Celsius-fokon tárolnak. Ha új antitestekre van szükség, akkor kiszedik a fagyasztóból a sejtvonalat, és elkezdik etetni. A sejtvonal ezáltal antitesteket kezd el gyártani. Nyilván ez kicsit bonyolultabb folyamat, de nagyjából így kell elképzelni. Vannak bizonyos lépések, amiket be kell tartani, de a végén ott vannak az eladásra alkalmas monoklonális antitestek. Amikor a technológia átadásáról beszélünk, akkor ez alatt igazából az örök életű sejtvonalakat kell érteni, amivel új terméket lehet előállítani, és a gyártási technológia nagyon részletes, mindenre kiterjedő leírását. Eredetileg autóval szállították volna el a sejtvonalakat, de a határzár közbeszólt. Végül FedExszel küldtük el a sejtvonalakat, adatlapokat Hollandiába, két részletben. Mindenből több példány volt. Április közepén küldtük el az első sejtvonalakat, aztán vártunk, hogy felélesszék ezeket, és visszajelezzenek, hogy minden rendben.
