Több ösztönzőre lenne szüksége a cégeknek a fenntarthatóság javításához

Az Európa-szerte megkérdezett 1200 kis- és középvállalkozás szerint adókedvezményekkel, uniós támogatási alapokkal és oktatási kezdeményezésekkel segíthetnék a döntéshozók a vállalkozások fenntarthatósági törekvéseit. A fenntarthatósági célkitűzések teljesülésének fő akadályaként elsősorban az energiaárak és az infláció megugrását, valamint az ukrajnai háborút jelölték meg a felmérés résztvevői.
 

Az európai kis- és középvállalkozások a döntéshozóktól várnak támogatást ahhoz, hogy működésüket fenntarthatóbbá tegyék – derül ki az SDA Bocconi kutatásából, melynek első eredményeit az ENSZ mikro-, kis- és középvállalkozások napján, június 27-én tették közzé. A felmérés a Generali SME EnterPRIZE projektjének keretében készült, mely a biztosítótársaság kiemelt kezdeményezése a fenntarthatóság kultúrájának előmozdítására az európai kkv-k körében. A kutatásban összesen 9 európai ország több mint 1200 kkv-vezetőjét és tulajdonosát kérdezték meg.

A válaszokból kiderült, hogy a kkv-k elsősorban azt várják a döntéshozóktól, hogy nyújtsanak adókedvezményeket a fenntartható termékek és szolgáltatások népszerűsítése (73 százalék) érdekében, emellett az Európai Unió által a zöld átmenet finanszírozására nyújtott támogatások növelését (67 százalék), valamint az oktatás és a kapacitásépítés ösztönzését (63 százalék) is sürgetik.

Egyre több tényező akadályozza a fenntartható üzleti gyakorlatok megvalósulását

A megkérdezett kis- és középvállalkozások 59 százaléka szerint az energiaárak növekedése negatívan befolyásolja a fenntarthatósági törekvéseiket, míg 58 százalékuk az inflációt említette ennek okaként.

Emelkedett azon kulcsfontosságú területek aránya, amelyeken jelentős akadályok hátráltatják a KKV-kat a fenntartható üzletmenetre való átállásban. A vállalkozások több mint 50 százaléka jelezte, hogy a szabályozói intézményi háttér hiánya és a bürokrácia akadályozza erőfeszítéseiket, ez az arány 2022-höz képest megduplázódott. A kkv-k 49 százaléka emelte ki az állami ösztönzők hiányát, szemben a tavaly mért 28 százalékkal. Ezen kívül évről évre jelentősebb problémaként rajzolódik ki a válaszokból az egyértelmű jogszabályi keretek hiánya és a vállalaton belül rendelkezésre álló készségek és kompetenciák hiányosságai is.

Véleményvezér

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo