Az EU legfőbb igazságszolgáltatási testülete szerint a fizetett éves szabadsághoz való jog nem sérülhet akkor sem, ha a munkavállaló megfelelően igazolt betegszabadságon van, akár betegség, akár pedig a munkahelyen vagy máshol bekövetkezett baleset következtében. A munkaidő-szervezésről szóló uniós irányelv 7. cikke kötelezi a tagállamokat arra, hogy minden munkavállalót legalább négy hét éves szabadság illessen meg. (Munkahelyi változások júliustól: marad a szabadságolás rendszere, a kismamákat érintő kedvezmény, változik viszont a több műszakos munkarend, a bérpótlékok rendszere, a kártérítési felelősség szabályai.)
A kérdés egy franciaországi munkaügyi vita nyomán került a luxembourgi testület elé. A panaszos a lakóhelye és a munkahelye között közúti balesetet szenvedett, aminek következtében 2005 novembertől 2007 januárig fel volt mentve a munkavégzés alól. Keresetet indított annak érdekében, hogy biztosítsák számára az ezen időszakra járó 22,5 nap szabadságot, amit a munkáltatója nem adott ki neki. Az ügy eljutott a francia semmítőszékig, amely azt kérdezte az Európai Bíróságtól, összeegyeztethető-e az uniós joggal az a francia szabályozás, amely a fizetett éves szabadsághoz való jog keletkezését attól a feltételtől teszi függővé, hogy a munkavállaló legalább tíz napig ugyanannál a munkáltatónál munkát végzett a - főszabály szerint egy év időtartamú - referencia-időszak alatt.
Az Európai Bíróság ítéletében úgy értelmezte a szóban forgó uniós irányelvet, hogy a francia szabályozás azzal ellentétes. Az indoklás szerint a fizetett éves szabadsághoz való jogot az uniós szociális jog különösen fontos elvének kell tekinteni, amelytől nem lehet eltérni. "Jóllehet a tagállamok a belső szabályozásuk keretében meghatározhatják a fizetett éves szabadsághoz való jog gyakorlásának és alkalmazásának feltételeit, a valamennyi munkavállaló számára kifejezetten biztosított ezen jognak a keletkezését nem köthetik semmilyen feltételhez, magát a létrejöttét pedig nem zárhatják ki" - áll az ítélet indoklásában. (Manapság nem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget annak, miként töltjük el szabadidőnket, amiből egyre kevesebb jut. Sőt, "divat" mindent a munkának alárendelni, bár sokszor nem önszántunkból tesszük ezt, hanem a társadalom nyomására.)
