Sorra hagynák ott Kínát a vállalatok - mit jelent ez Magyarországnak?

Az európai vállalatok nagy többsége át akarja helyezni a távoli helyszíneken történő gyártást a jelenlegi felvevőpiacaira – mutatta ki felmérésében a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek az IFUA Horváth vezetési tanácsadó cég is tagja.

„Látszik, hogy a koronavírus-járvány után megváltozott a megelőző időszak domináns beszerzői szemlélete: a korábbi, megtakarítás-központú megközelítés mellett legalább ilyen fontos, sőt még fontosabb is az ellátásbiztonság. Ez is motorja a deglobalizációnak” – mutat rá Vári Attila.

Mit jelent ez Magyarország számára?

Ennek megfelelően számos ágazatban megnő Európa jelentősége mind beszerzési, mind termelési szempontból. Ilyen például az elektromos autókhoz való akkumulátorok gyártása.

„Magyarország akkumulátorgyártásban már most is ott van az európai élmezőnyben, ahogy az elektromobilitási iparág majdnem minden szegmensében nagyok a fejlődési lehetőségek. Ilyen az elektromos töltéshez szükséges infrastruktúra berendezéseinek és alkatrészeinek gyártása is” – fűzi hozzá az IFUA Horváth partnere.

De több más szektorban is felértékelődik a regionális beszállítók szerepe: például az európai hadiipari szektor megnövekedő rendelésállományából is profitálhatnak magyar beszállítók.

Az európai cégek úgy látják, hogy a legjobb piaci lehetőséget saját kontinensük nyújtja számukra. Ez igaz mind az értékesítésre, mind pedig a beszerzésre.

„Az elmúlt 10 évben az volt az általános vélekedés az európai központú nagy nemzetközi gyártók részéről, hogy a kínai piac a növekedés elsődleges forrása. Kína ugyanis nagyon sok éven át 7 százaléknál magasabb növekedést produkált. Most ez fordult meg Európa javára” – ad hátteret az IFUA Horváth partnere. Bár Kína továbbra is nagyon fontos faktor egyszerűen a mérete miatt, Európa visszanyerte elsődleges jelentőségét.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo