Repül a madárka: a vártnál jobb eredményt közölt az óriáscég

A vártnál jobban alakult a Twitter második negyedéve, a mikroblog-szolgáltatást nyújtó közösségi portál profitja és nyeresége is felülmúlta a szakértők által vártat.

A San Franciscó-i székhelyű vállalat a New York-i tőzsde csütörtöki kereskedésének leállítása után azt közölte, hogy a június végével záródott három hónapban bevétele éves összehasonlításban 74 százalékkal, 1,19 milliárd dollárra ugrott az egy évvel korábbi 683,4 millió dollárról. Az árfolyamváltozás nélkül számított bevétel 72 százalékkal nőtt. A cég reklámbevétele 87 százalékkal, 1,05 milliárd dollárra bővült.

A Twitter bevétele az Egyesült Államokban 79 százalékkal, 653 millió dollárra, a világ más részein összesen 69 százalékkal, 537 millió dollárra nőtt.  A Twitter számára Japán maradt a második legfontosabb piac, teljes bevételének mintegy 13 százaléka származott onnan. Japánban a bevétel 40 százalékkal, 151 millió dollárra emelkedett a második negyedévben.

Kép: Pixabay

A cég adózott eredménye 65,6 millió dollár, részvényenként 8 cent lett az egy évvel korábbi 1,37 milliárd dollár (részvényarányosan 1,75 dollár) veszteség után. Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 20 cent lett az egy évvel korábbi 1,58 dollár mínusz után.

Szakértők kisebb, 7 cent egyszeri tételek nélküli részvényarányos nyereségre és szerényebb, 1,06 milliárd dollár bevételre számítottak, ezen belül mérsékeltebb, 926 millió dollár reklámbevételt vártak.

A cég monetizálható napi aktív felhasználószáma (mDAU), azaz a Twitter-oldalt vagy alkalmazását naponta használók száma  átlagosan 206 millió volt, a szakértők véleményének az átlagában 205,9 millió szerepelt.

A felhasználók számát azért követik nagy figyelemmel a befektetők, mert a jövőbeni potenciális reklámbevételek fokmérőjének tekintik. A Twitter 1,22 milliárd és 1,3 milliárd dollár közötti bevételre számít a folyó negyedévben, ami felülmúlja a szakértők által várt 1,17 milliárd dollárt.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo