Rádiójel blokkolóval az autólopás ellen

Az ember alapvető igénye, hogy könnyebbé, kényelmesebbé, azaz jobbá tegye az életét. Az egész technikai evolúció az egyszerű eszközök használatából ered. Rájöttünk, hogyan lehet ruhát készíteni, halat fogni, vadászni. Fogalmunk sem volt arról, hogy mi az a fizika, senki sem tanította, de rájöttünk, hogy a kerék mennyire fantasztikus, és könnyebb görgetni, mint a kockát. Forradalmasította a világot, megkönnyítette a szállítást és a közlekedést is. Aztán egyszer csak egymás mellé tettünk kettőt, majd négyet, és ráépítettünk egy kocsit. Ezt húzták-vonták emberek, háziasított állatok, viszont itt még nem állt meg a tudomány, sőt…valójában még csak itt kezdődött! Mindenféle motorisztikus masinát ráapplikáltunk, mire megalkottuk a mai autók ősét. Ez pedig ebben a percben is éppen fejlődik valahol a nagyvilágban.

Fantasztikus fejlesztések a komfort jegyében

Amikor már azt mondanánk, hogy mindenünk megvan a könnyebb, gyorsabb közlekedéshez, hirtelen felmerülnek további igények. A teljesítmény és a minőség nemcsak egyszerű használati cikké, hanem sok esetben státusszimbólummá tette az autót. Ha pár évtizedet visszarepülünk az időben, akkor azt tapasztaljuk, hogy még kazettás magnón düccögtettük a kor slágereit, nem pendrive-ról, vagy YouTube-ról. A légkondi 20 fokra állítása helyett letekertük az ablakot, és a tükröket is manuális, egy eredendően ősi módszerrel, kézzel állítottuk be. A belső tükrön karácsonyfa alakú, legalább 2 éves illatosító csüngött, amit a kalaptartóról éberen figyelt a bológató kutyus.

A manuális záraktól a KEYLESS GO-ig

A régi idők autóját szépen körbejártuk, a bokáig érő latyakban is, és kulccsal zártuk. Aztán már csak az első ajtókat zártuk kulccsal. Ezt követően megérkezett a központi zár, mindössze egy ajtót zártunk, és automatikusan záródott az összes többi. Azt hittük, ezt már nem lehet fokozni, amikor jött a „pittyogós” megoldás. Nem használtuk a nyitáshoz a kulcsot, hanem csak megnyomtuk a nyitógombot, csippantott egyet a verda, villantak az indexek, és mindezt jó messziről. Hadd lássa mindenki, hogy mennyire vagány ez a megoldás! Végül elérkeztünk napjainkba amikor már nem fecséreljük a drága időnket gombnyomásra, egyszerűen csak ahogy közeledünk az autónk felé, már nyílik is az ajtó. Vége a kulccsal indítás folyamatának, nyitjuk, zárjuk, indítjuk az autót úgy, hogy hozzá sem érünk a kulcshoz.

A kulcs nélküli nyitás biztonsági kockázatai

Sajnos azonban nemcsak a jármű technika fejlődött az évek során, hanem bizony a tolvajok eszközei is. Régen bekurblizták az autót, aztán elviharzottak harminccal. Manapság már bevált módszereik vannak a modern zárakhoz is, és még a kulcsot sem kell feltétlenül megszerezniük hozzá.

A kulcs nélküli nyitás és indítás (KEYLESS GO) egy – az autóba szerelt – jeladón, és egy okoskulcson alapszik. A kulcs és a jeladó bizonyos távolságon belül (jellemzően 1,5 méter) működik. A kulcs által folyamatosan sugárzott jelet érzékeli az autó, és amint az megfelelő közelségben van, az ajtók kinyílnak, vagyis nyithatóvá válnak. Közben a kulcs végig a zsebünkben pihent, és ott is maradhat, hiszen az indításhoz sincsen rá szükség, az eszköz automatikusan feloldja a riasztót és az immobilizert, majd akár gombnyomásra be is indíthatjuk a járművünket. Ez így nagyon jól hangzik, hiszen nem kell keresgélni a kulcsot a táskában, kabátzsebben, kényelmes és egyszerű, viszont az illetékteleneknek sincsen szükségük kulcsra. Beállnak mögénk a sorba (azaz másfél méteren belülre), és a náluk lévő hordozható eszköz érzékeli a kulcsunk jelét, amit továbbít egy másik eszköznek, ami történetesen a másik tolvajnál van. Ő odamegy másfél méteren belülre az autóhoz, és máris kinyithatja, vagy akár be is indíthatja azt, ráadásul indítást követően már nem fog az autó leállni, akkor sem, ha a tolvaj adó jele már hatótávolságon kívül került. Nyilván nem muszáj ehhez a manőverhez egy boltba menni, elég, ha egy vékony falú házban letesszük a kulcsot egy előszoba szekrényre, és az autóval a falhoz közel parkolunk. Ebben az esetben a kényelem sajnos a biztonság rovására ment!

Zárjuk kalitkába a jelet!

A fentiek miatt szükségünk van olyasmire, amivel a folyamatos jelet blokkolhatjuk, így nem tudják azt továbbítani. Természetesen már léteznek ilyen eszközök, amik a Faraday kalitka elvén működő rádiójel blokkoló dobozkák, azaz lehetetlenné teszik a jel ellopását és továbbítását. Tökéletesek arra, hogy akár több kulcsot is tároljunk bennük, ha szükséges. Egy doboz persze nem mindig praktikus, ha például zsebben szeretnénk hordani, éppen ezért erre a célra külön kifejlesztettek kulcstartókat, és könnyen kezelhető, praktikus tokokat is.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo