Olcsó marad az olaj, jöhet az adóemelés

A heti átlagos üzemanyag piaci ár- és devizaárfolyam változások alapján szeptember 7-én, szerdán. a benzin árát várhatóan 0-3 forinttal, a dízelét pedig 4-5 forinttal csökkenthetik. Az olajár várhatóan alacsony marad, így októbertől emelkedhet az üzemanyagok jövedéki adója.

Kép: Pixabay

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. A Brent spot kőolaj ára a héten 44-48 dollár között ingadozott, heti átlagban 1,7 dollárral, 3,5%-kal csökkent az ár. A spot olajár a hétfői ünnep miatti rövidebb héten keddtől csütörtökig csökkent, majd pénteken emelkedett. Az árcsökkenés az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed várható kamatemelése miatti volt, de a várakozásokat meghaladó kőolaj-készletnövekedés is hozzájárult a csökkenéshez. Az elemzők most egyre kevésbé bíznak az olajtermelő országok szeptember végi találkozójának sikerében, illetve annak piaci hatásában.

A pénteki áremelkedést az okozta, hogy a pénteken megjelent amerikai foglalkoztatási adat kisebb bővülést mutatott, mint az előző hónapokban, így várhatóan a Fed nem emel kamatot az elkövetkező 1-2 hónapban. Ezért a dollár árfolyama gyengülésbe és az olajár erősödésbe fordult. A heti átlagos olajár-csökkenéshez az is hozzájárult, hogy a befektetők egy része realizálta azt a nyereséget, amely az augusztusi olajár-emelkedés során keletkezett. Elemzők rámutatnak, hogy az olajárat elsősorban a fenti tényezők mozgatják és most olyan, korábban fontos tényezők sem befolyásolták, mint a Mexikói-öbölbeli hurrikán, vagy az, hogy az amerikai kőolajfúrások száma ezen a héten eggyel nőtt - hívta fel a figyelmet a GKI Energiakutató Kft. heti előrejelzésében.

Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga 2,2 dollárral, 4,5%-kal csökkent ezen a héten. A hosszabb határidőkre vonatkozó olajárak szerint az idei év harmadik negyedévében a 3 hónapos határidős olajár várható átlaga nem haladja meg az 50 dollárt, így sor kerül a hazai jövedéki adó emelésére 2016. október 1-től.

Adóemelést kap a dohány és a benzin
Az életbe lépő jövedéki adót érintő módosítások miatt magasabb jövedéki adót kell fizetni a dohánytermékekre és az üzemanyagokra. A dohány esetén ez még csak a kezdet, az üzemanyagoknál a benzin 5, a dízel 10 forinttal drágulhat.
Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti átlagos különbség ezen a héten kicsit növekedett, mivel a Brent ár átlaga kevésbé csökkent, mint a WTI átlaga.

A forint átlagos heti árfolyama az augusztus 29 - szeptember 2-i héten 0,9%-kal gyengült a dollárhoz képest az árfolyam 277 dollár korül ingadozott. A megelőző héthez viszonyítva ezen a héten 2,5 forinttal kellett többet adni egy dollárért. Az árfolyam a hét folyamán mérsékelte az üzemanyagpiacokon jelentkező árcsökkenés mértékét. Az árfolyam gyengülése a dollár erősödésével magyarázható, a forint-euró árfolyam alig változott a héten. A továbbiak miatt fontos, hogy a hét utolsó napján a dollár már gyengült a nemzetközi piacokon és a mozgatórugók miiatt várhatóan ez az irány folytatódik.

A piaci folyamatok hatására összességében – a 27%-os áfával is növelten – a heti változásoknál a benzin esetében nagyobb a bizonytalanság, mivel a különböző piacok eltérő irányú és mértékű változást mutattak. Várhatóan 0 és -3 forint között alakulhat a benzinnél az ármódosítás.  A gázolaj esetében várhatóan 4-5 forintos árcsökkentést jelenthetnek be.

A fenti változtatásokkal a benzin ára 335, a gázolaj ára 337 forint/liter körüli szinten változhat. Az elmúlt egy év során a benzin ára 2, a gázolaj ára 0,6%-kal csökkent. Az árváltozások és az időszaki (utolsó publikált) átlagos keresetek változása miatt 11%-kal több benzint és 10%-kal több gázolajat lehet egy havi átlagos, nettó keresetből tankolni, mint egy évvel ezelőtt.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo