Nem tudnak elszakadni a kkv-k a Facebooktól

Legalábbis ez olvasható ki a Magyar Marketing Fesztivál szervezői által készített, legfrissebb, immár 10 alkalommal elkészült Kkv Marketing Felmérés 2022 című kutatásából, amelynek keretén belül 1300 kis- és középvállalkozást, illetve azok vezetőit, továbbá egyéni vállalkozót, marketing döntéshozót kérdeztek meg a vállalkozásuk 2022-es marketingjéről, konkrét tevékenységéről és azok eredményeiről.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A nem reprezentatív felmérés szerint a megkérdezett vállalkozások 49 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a 2022-es évben növelték a forgalmukat és csak 8 százaléka könyvelhet el vártnál rosszabb üzleti évet a felmérés időpontjáig.

Új trend született idén, ugyanis éveken át a kis- és középvállalkozások döntéshozói voltak a cég mindenesei, így a marketingesei is. Ez 2022-ben megváltozott és már csak a válaszadók 44 százaléka nyilatkozott úgy, hogy még mindig a cégvezető foglalkozik a marketinggel.

“A korábbi években erre a kérdésre akár 80-85 százalék arányú többséget is láttunk, tehát gyakorlatilag a kkv cégvezetés egyet jelentett a cég marketing feladatainak elvégzésével is, ami nem szerencsés. Az, hogy ez a trend megváltozott és egyre többen vesznek fel marketing munkatársat vagy szervezik ki a cég marketingjét, arra enged következtetni, hogy a döntéshozók sokkal tudatosabbak, koncentráltabbak lettek és végre azzal foglalkoznak, ami az ő dolguk: a cégépítés” - mondja Miklovicz Norbert, a Magyar Marketing Fesztivál alapítója, a kutatást készítő szervező bizottság vezetője.

2022-ben a vállalkozások marketingjének három fő iránya volt: új termék fejlesztése (45 százalék), új marketing eszközök/csatornák kipróbálása és beépítése a marketingmixbe (45 százalék), valamint új, lehetséges piacok felkutatása (~43 százalék).

Továbbra is vezető helyen áll - a kis- és középvállalkozások marketing eszköztárában - a Facebook és a Google hirdetési szolgáltatásai, ellenben az ajánlások és értékelések gyűjtésének fontossága sokat erősödött a korábbi évekhez viszonyítva. A megkérdezettek 32 százaléka nyilatkozott úgy, hogy 2022-ben marketingtervet is készített vagy a szerint működött, esetleg a régebbi marketingtervét dolgozta át.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo