Ne nagyon reménykedjünk céges ajándékban

A recesszió miatt csökken a cégek ajándékozási kedve, és az erre szánt összeg a Promo Direkt Marketing és Piackutató Kft. felmérése szerint. A kutatás során háromezer céget kérdeztek meg, amelyek közül érdemben 1.300 válaszolt.    

A válaszadók 44 százaléka szívesen fogadna ajánlatot reklámajándékos cégtől, míg ez az arány egy évvel korábban 48  százalék, azt megelőzően pedig 55 százalék volt. A cégek 42 százaléka az irodaszerek, az írószerek, a nyomtatványok, a naptárak és a CD-k után érdeklődik, ezt követi az italokat, édességeket, a divatcikkeket keresők aránya, és csak 1-2  százalékot tesz ki az egyéni, exkluzív ajándékok iránti érdeklődés. Tovább nőtt, az előző évi 27 százalékról 44 százalékra azoknak az aránya, akik nem tudták megmondani, hogy konkrétan mennyit is költenek ajándékozásra.


A Promo Direkt közlése szerint a 100 ezer forint alatt költő cégek aránya 31-ről 37 százalékra növekedett, a 100-500 ezer forint között költőké 53-ról 48 százalékra csökkent egy év alatt. A tavalyi jelentős csökkenés után tovább esett a félmilliónál, főleg az egymilliónál többet költő cégek száma.  


Míg tavaly és tavalyelőtt is az összes nagyvállalat egyharmada jelezte a karácsonyi reklámajándék rendelést, az idén már csak egynegyedük szándékozik élni ezzel a lehetőséggel. Hasonlóképpen csökkent az egyéb időszakban rendelők aránya, amely jelenleg  8,5 százalékot tesz ki a tavalyi 13 százalékkal szemben.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo