Nagy tervei vannak egy magyar startupnak

Milliárdos tőkebevonással terjeszkedne az európai piacon az EV.analytica.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A befektetői háttérre kitérve elmondta: a vállalat az első befektetési körét tavaly decemberben zárta. A Széchenyi Egyetem innovációs leányvállalata, az Uni Inno Zrt. 100 millió forinttal, a Lunar Program Zrt 40 millió forinttal és a Septem Lute Kft. 10 millió forinttal szállt be a vállalkozásba 20 százalékos részesedés fejében. Ebből a forrásból fejlesztették ki és dobták piacra az EV.app alkalmazást.

Véleménye szerint a startup világbajnokság döntőjében való részvétel is szerepet játszhatott abban, hogy a napokban érkezett befektetői ajánlat a második körös, 200 millió forintra tervezett tőkebevonásra, amelyreaz idén november végén kerül sor. A befolyó pénzekből folytatnák a szolgáltatás skálázását Európában, elsősorban a német, osztrák és svájci piacokon. Ezzel megalapozhatnák és megerősítenék a vállalkozás bevételi oldalát, ami szükséges lépés a következő nagyobb volumenű, 3-5 millió dolláros forrásbevonásra 2026 utolsó negyedévében. Itt olyan befektetők jöhetnek szóba, akik már nem csak a mobilitásban, hanem az energetikában gondokodnak – fejtette ki.

Szólt arról is, hogy elbírálás alatt van egy 200 millió forintos kutatási-fejlesztési pályázat, aminek eredménye év végéig várható.

(MTI)

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo