Mit rontunk el az uniós pályázatokon?

Közel 573 milliárd forintra pályázhatnak még ebben az évben a kkv-k az infrastruktúrafejlesztéstől az eszközbeszerzésen át egészen az energetikai fejlesztésekig. Sok kkv azonban sikertelenül pályázik: az öt leggyakoribb hibára Harsányi Gábor, a Goodwill Consulting Kft. ügyvezető igazgatója hívta fel a figyelmet.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az árbevételhez képest aránytalanul nagy fejlesztésre pályáznak, nem számolják ki a lehetséges hosszútávú következményeket, nem ismerik eléggé a saját piacukat – ez csak néhány azok közül a hibák közül, amelyek miatt a legtöbb esetben elutasíthatják a hazai kkv-szektor pályázatait.  A tét nagy, hiszen az év hátralévő részében még közel 573 milliárd forint értékű pályázat indul el, 2017 tavaszáig pedig valamennyi uniós támogatás kiírásra kerülhet – így már nem sok idő maradt a pályázati hatékonyság növelésére.

Bár átlagosan minimum 30 nap áll a kis- és középvállalkozások rendelkezésére, hogy a közzétételt követően kidolgozzák és beadják támogatási kérelmüket, a tapasztalatok szerint az igénylések 35 százalékát kapkodva, átgondolatlanul, az utolsó pillanatban állítják össze. A nem kellően kidolgozott pályázatok elutasítása miatt pedig akár 5-6 milliárd forint támogatástól is eleshetnek a pályázó cégek. Az öt leggyakoribb, legfontosabb hibára Harsányi Gábor, a Goodwill Consulting Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója hívta fel a figyelmet.

Rosszul felmért pénzügyi helyzet

Tíz pályázóból 3 kis árbevétel mellett, az önerőhöz szükséges pénzügyi forrás és bevonható fedezet nélkül kívánja beadni a pályázatát, míg további 2 esetben fordul elő, hogy egyébként biztos anyagi háttérrel rendelkező cégek aránytalanul nagy fejlesztési igényre pályáznak. „Mivel a pályázati kritériumok eltérnek egymástól, mindig érdemes az előző éves lezárt mérleget összevetni a pályázati feltételekkel. Minden esetben elvárás, hogy a saját tőke ne forduljon negatívba, és hogy a projekt összköltsége ne haladja meg az előző éves árbevétel összegét. Érdemes tehát konzultálni a könyvelővel és egy pályázati szakemberrel, hiszen egyes esetekben pénzügyi megoldásokkal is orvosolható, hogy a cég megfeleljen a kiírásnak. Fontos, hogy a vállalkozás méretének megfelelő, az előző éves árbevétel 50%-át meg nem haladó beruházásra pályázzon, – igaz a pályázati kiírások ennél jóval megengedőbbek, de a tapasztalat azt mutatja, így az esetleges csúszásokkal, fizetési késedelmekkel együtt is fenntartható marad a projekt” – mutatott rá Harsányi Gábor a GazdasagTV-nek adott interjújában.

A gombhoz varrnák a kabátot
A kis- és középvállalkozások fele indulna az új uniós pályázatokon, közel harmaduk pedig eszköz- és telephelyfejlesztésre fordítaná az így bevont forrást, de üzleti elképzeléseiket a pályázathoz igazítanák – és nem fordítva.
Hiányzó fejlesztési koncepció

A projektek 20 százaléka hiúsulhat meg évente amiatt, hogy a vállalkozások nem rendelkeznek fejlesztési tervvel, hogy nem aktualizálják azt, illetve, hogy egyedi, egymáshoz nem illeszkedő, ad-hoc fejlesztési célok mentén pályáznak. A fejlesztési terv előzetes kidolgozása azért is fontos, mert így a támogatási lehetőségek pontosan összeegyeztethetők a fejlesztési menetrenddel és a fejlesztési kerettel, aminek köszönhetően már a pályázati önerő biztosítása sem okozhat meglepetést a vállalkozás számára.

Itt összegyűjtöttük, milyen dokumentumokról nem szabad megfeledkezni, a sikeres pályázati részvételhez!

Egyoldalú szemlélet

Jellemző a hazai kkvszektorra, hogy a pályázati lehetőségek között elsősorban az ingatlanfejlesztési támogatásokat keresi, és amennyiben a kiírt pályázatok ezt nem teszik lehetővé, inkább nem is adnak be igénylést. „Ha már meglévő telephely, székhely fejlesztése a célunk, javasolt komplex fejlesztésben gondolkodni, hiszen például eszközbeszerzéssel kombinálva nagyobb eséllyel talál a cég megfelelő kiírást. Novemberben például több kapacitásbővítést támogató felhívás is elérhető lesz, ezek esetében eszközbeszerzés mellett az ingatlankorszerűsítés is támogatható. Érdemes továbbá számba venni a hitellel kombinált konstrukciókat is, vagy az akár teljes mértékben kedvezményes hitelt nyújtó lehetőségeket, hiszen a Széchenyi 2020 program keretében lehívható támogatások egyre növekvő mértékben visszatérítendő formában vehetők igénybe” – emelte ki a szakember.

Erre is kell figyelni!
Vannak olyan pályázati feltételek, amelyekkel a legtöbb cég nincs tisztában. Megvan például a szükséges statisztikai létszám? És a működési idő?
Felértékelődött a vidék szerepe

A főként fővárosi és pestmegyei vállalkozások a mostani Európai Uniós ciklusban is a korábbi években megszokott és népszerűvé vált pályázati kiírásokat várják. Az új pályázati rendszer azonban kevésbé támogatja a fejlettebb régiókban megvalósuló beruházásokat, ezért mindenképp érdemes számításba venni, hogy a cég vidéki telephelyre szervezze, és az ott elérhető támogatásokból fejlessze tevékenységét. A fejlettebb régió mellett a szolgáltató szektorban működő vállalkozások is hátrányt szenvednek, hiszen vannak tevékenységek, amelyek teljesen kiszorulnak a pályázati rendszerből. A kedvezményes hitelt nyújtó támogatási lehetőségek azonban sok esetben megengedőbbek, így vidéken akár turisztikai vagy más szolgáltató tevékenység is fejleszthető kamattámogatott, 0 százalékos hitelből. Mivel a jövőben hangsúlyosabban szerepelnek majd a kombinált, vagy akár tisztán hiteljellegű támogatások, a fejlesztési elképzeléseket érdemes az ilyen jellegű támogatásokhoz igazítani. A kedvezményes hitelek jó lehetőséget jelenthetnek, ha a fejlesztési területen nem indítanak vissza nem térítendő pályázatot.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo