A német adóhatóság két ügyben (Geissel (C-374/16) és Butin (C-375/16) ügy) megkérdőjelezte az adózók adólevonási jogát olyan számlák alapján, amelyeken az értékesítő címeként olyan cím szerepelt, amelyen tényleges gazdasági tevékenység nem folyt. Mindkét ügyben online autókereskedelemről volt szó. Ezekben az esetekben az adózó a hivatalosan székhelyként bejegyezett címen tevékenységet ténylegesen nem végzett, a címet lényegében postafiókcímként használta. A bejegyzett címen az értékesítőt csak postai úton lehetett elérni. A Butin ügyben például az értékesítések egy része a bejegyzett cím melletti utcán, más része egyéb közterületeken, pl. nyilvános parkolóban történt - hívta fel a figyelmet Sztankó Dániel, az RSM Hungary vezető adószakértője legfrissebb blogbejegyzésében.

A német adóhatóság logikai érveléslánca a következő volt:

Az adólevonási jog gyakorlásához szükséges a vevő nevére szóló, az értékesítő által (vagy az ő nevében) kibocsátott számla

• a számla kötelező tartalmi elemeit egyrészt az EU Áfa Irányelv, másrészt a nemzeti adótörvény határozza meg
• az egyik ilyen kötelező elem a számlán az értékesítő címe.

Kérdés, hogy mit értünk „cím” alatt, ha ugyanis a cím helytelenül szerepel a számlán, azaz a helyes cím hiányzik, akkor a kibocsátott bizonylat nem számla és ezért adólevonásra nem jogosít - ezért fontos, hogy a „jó” cím szerepeljen a számlán. Miként rendelkezett a számlán feltüntetendő címről az Európai Bíróság?

Az Európai Bíróság megállapította, hogy a „cím” kifejezést tágan kell értelmezni, e kifejezés szokásos jelentésében mindegyik címtípusra, így a „postafiókcímre” is vonatkozik, feltéve hogy az adott személy e címen elérhető. Az adólevonási jognak a termékek vevője vagy a szolgáltatás igénybevevője általi gyakorlása szempontjából nem követelmény, hogy a termékek eladójának vagy a szolgáltatás nyújtójának a gazdasági tevékenységeit a számlán megjelölt címen folytassák.

Milyen konklúziókat lehet levonni az EB ítéletéből az adólevonási jog kapcsán?

Fontos az ügyek háttere: a szóban forgó ügyekben a német adóhatóságnak nem a postafiókkal volt baja, hanem a postafiókszerű címekkel. Az olyan valós, fizikailag is megtalálható címekkel, ahol a vállalkozás székhelye be van jegyezve, de a vállalkozás a tevékenységét nem ott folytatja, azaz ezt a címet lényegében csak postafiókként használja).  A modern virtuális kereskedelemben ez a helyzet nem ritka: egy webshopot egy kávézóból is lehet üzemeltetni, ehhez nem kell a vállalkozónak ténylegesen a bejegyzett székhelyen ülni.

A Bíróság a szabályozás rendeltetésével is foglalkozott. Megállapította, hogy a számlaadatok; a számlakibocsátó címének, nevének és áfa azonosítószámának a feltüntetése egy adott gazdasági ügylet és a számlakibocsátó, mint meghatározott gazdasági szereplő összekapcsolhatóságára irányul. A számlakibocsátó azonosítása lehetővé teszi az adóhatóság számára annak vizsgálatát, hogy a levonásba helyezett áfa összegét bevallották és megfizették-e. Az ilyen azonosítás annak ellenőrzését is lehetővé teszi az adóalany számára, hogy a szóban forgó számla kibocsátója az áfaszabályok szempontjából adóalany-e.

Ebből következően a „vállalkozó elérhetősége” egy fontos szempont, amely meghatározza, hogy mi fogadható el címként. Ha a vállalkozót postai úton az adott címen el lehet érni, akkor ennek a kritériumnak a cím megfelel. Ebből következően akár egy bejegyzett postafiók is címként funkcionálhat. Sőt cím nem csak a postafiókszerű cím vagy a postafiók lehet, hanem bármilyen más cím, amelyen a vállalkozó elérhető. Továbbfűzve ezt a gondolatot jogosan felmerül a kérdés, hogy hol húzódik a határ? Érvelhetünk-e azzal, hogy egy email cím vagy az IP cím sokkal jobban biztosítja a „vállalkozó elérhetőségét” mint egy bejegyzett cím? Tehát, ha a vállalkozás az adóregisztráció során egy email címet ad meg (azaz egy olyan adatot közöl az adóhatósággal, ahol ő elérhető),akkor címként feltüntetheti-e kizárólag ezen email címet a számlán? Hol a határ? Skype azonosító, vagy Facebook felhasználói fiók elég lehet?

Mielőtt túl messzire mennénk a virtuális világba, az érvelésünkkel elindulhatunk egy másik irányba is. Az adólevonási jog gyakorlásához tényleg szükséges a „cím-probléma” eldöntése? Az adminisztratív tennivalók be nem tartása korlátozhatja-e az adólevonási jogot? A Senatex ítéletben (C 518/14) az Európai Bíróság kimondta, hogy az előzetesen felszámított áfa levonása lehetséges, ha az anyagi jogi követelmények teljesülnek, még ha egyes alaki követelményeknek nem is tesznek eleget az adóalanyok. Ebből következően a számlakibocsátó címe feltüntetésének módjai az áfalevonás szempontjából nem minősülhetnek meghatározó feltételnek.

A formális logikának tehát van határa. Ezen határ érzékelése a jelen ítélet egyik legfontosabb tanulsága.