Az orosz konfliktus miatt a világ ötödik legnagyobb acélexportőrének számító Ukrajna 2013-as 32,8 millió tonnás acél- és nyersvas termelése 2014-re 17,1%-kal 27,2 millió tonnára zsugorodott, 2015 első két hónapjában pedig a termelés 3,46 millió tonna volt, 29%-kal kevesebb mint tavaly ilyenkor, derült ki a Nemzetközi Acélipari Statisztikai Ügynökség (ISSB) adataiból.. Az ukrán Metallurgprom további 23%-os csökkenést prognosztizál idénre, ami mindössze 20,76 millió tonnás éves össztermelést jelent.
„Az ukrán-orosz helyzet a kelet-közép-európai régió gyártói és disztribúciós piacait is érintette, köztük Magyarországét is” - állítja Fazekas Roland, az elsősorban acélipari termékek disztribúciójával foglalkozó Carboferr Kereskedőház vezérigazgatója. A vezérigazgató szerint a konfliktus miatt előállt helyzet egyértelműen az ún. „folyékony szakaszban” keletkező, alapanyagnak számító acélbuga előállítását érinti a legrosszabbul: ezekből jelentősen kevesebbet állítanak elő a konfliktus kezdete óta.
„De a régiónkban működő integrált acélművek, amelyek folyékony fázissal, mind pedig acélhengerműi kapacitással is rendelkeznek is megérzik az olcsó ukrán alapanyag mennyiségének csökkenését, hiszen már nem tudják maximálisan kihasználni a kapacitásaikat” – mutatott rá Fazekas Roland.
A gyengébb pénzügyi helyzetben lévő közép-európai integrált gyártók egy része már bezárt (vitkovicei rúdhengermű, 2015 végén az ostravai acélmű is) vagy kilátásban van a leállásuk. De működési gondokkal küzd a trineci acélmű, illetve a lengyel Chestochowa is, míg a szerb Zelezara Smederevo működtetését időlegesen kiszervezték. A még működő acélműveknél pedig a hengerművek /pl. Huta Bathory/ harcolnak a bugabeszerzésért.
Bár 2014 első félévéhez viszonyítva a magyar acélipar termelése 30,5%-kal növekedett a második félévben, de ez a 1,15 millió tonnás éves teljesítmény továbbra is eltörpül a 1637 millió tonnás világtermelés mellett. A felfutás oka egyrészt Dunaferrnél augusztusban üzembe helyezett második nagyolvasztó beindulása volt, illetve az a hazai többletkereslet, amelyet az ukrán export elapadása után a hazai termelőknek kellett kielégíteni. „Alultőkésítettségük, egyes esetekben nehezen áttekinthető tulajdonosi viszonyaik és a magyar acél felvevőpiac mérete miatt regionális szinten a magyar gyártók nem tudtak belépni az olcsó ukrán alapanyagot előállítók helyére. A regionális keresletet továbbra is nagyobb súllyal fedik le lengyel, olasz, román, cseh és szlovák acélművek” – mutat rá Fazekas Roland.
Hozzátette: a hazai gyártók azt a geopolitikai versenyelőnyt biztosító piaci tendenciát sem tudják kihasználni, hogy számos – főleg német tulajdonban lévő gyártó – előírja, hogy a termék az EU-ból származzon, azaz a hengerelés az unióban történjen akkor is, ha az előállításhoz szükséges alapanyag a közösségen kívülről érkezett.
Összességében a magyar gyártókon az sem segített, hogy a gépjárműgyártás és gépgyártás területén itthon is megnőtt a kereslet a magasabb minőségű termékek iránt, mert ezeket az igényeket csak kevesen tudták kiszolgálni.
„A magyar acélipar az idén már nem fogja tudni megismételni a tavalyi növekedést, hosszabb távon pedig csak strukturális átalakítások után lehetnek nemzetközi szinten is versenyképesek a magyar gyártók” – véli Fazekas Roland.
Az ukrán válság felforgatta a nyugat-európai piaci viszonyokat is, ugyanis az elmúlt 20 évben kialakult modell szerint az acéltermékek és az azok gyártásához szükséges nyersanyagok Kelet-Európából kiindulva – jellemzően a közép-európai régió üzemeiben, valamilyen hozzáadott értékkel bíró feldolgozási tevékenység után – kerülnek a jellemzően Nyugat-Európában lévő felvevőpiacokra.
„Ezzel együtt mégis a nyugat-európai gyártók a piaci változások nyertesei: a nagyon olcsó ukrán konkurencia kínálata drasztikusan csökkent, a világ teljes acéltermelésének felét előállító kínai kommersz acéltermékek ára pedig a magas logisztikai költségek miatt tonnánként 50-100 dollárral magasabb, mint a FÁK országokból származó nyersanyagokból (pl. acélbugából és acéltekercsből) az EU-ban készülő termékeké, így a kínai dömpingáruktól sem kell tartaniuk” – magyarázta a vezérigazgató.
A szakember szerint hiába veszteséges sok nyugat-európai hengermű (Ilva csoport, vagy a Beltrame Velence melletti olasz acélműve), nem zárják be őket a működésükhöz kapcsolódó politikai kockázat miatt: magas az élőmunka igényük, felszámolásuk egész városok megélhetését tenné kockára. „Ugyancsak a meglévő nyugat-európai kapacitások jobb kihasználását segíti a speciális anyagminőségek – elsősorban az automotív, gépipar valamint az építő, és élelmiszeriparban is használt bevonatos termékek – iránti növekvő kereslet” – tette hozzá Fazekas Roland.
