A nagy cégeknek egyszerűbb lesz az EKÁER

Egyszerűbben jutnak EKÁER-számhoz áprilistól a legalább 50 milliárd forintos árbevételű fuvarozók, valamint az egyetemes postai szolgáltatók: mindössze három adat megadásával igényelhetik ezt az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerben.

Kép: Pixabay

A nemzetgazdasági miniszter februári rendelete szerint az a közúti fuvarozó cég, amelynek a két évvel korábbi mérlegében az éves nettó árbevétel az 50 milliárd forintot elérte - a saját termelésű készlet értékesítéséből származó nettó árbevétele pedig legalább 40 milliárd forint volt - egyszerűsített módon kérhet EKÁER-számot. Ugyanez a szabály vonatkozik - árbevételi limit nélkül - az egyetemes postai szolgáltatóra.

Az egyszerűsítés azt jelenti, hogy mindössze három adatot kell megadni az adóhatóságnak, az általánosan megkövetelt 21 helyett. Az egyszerűsített kérelemhez a következők szükségesek:

- a feladó neve és adószáma,

- a címzett neve és adószáma,

- a fuvarozáshoz használt jármű rendszáma

Szintén április első napjától hatályos a törvénynek az a szabálya, hogy ha a feladó és a címzett is belföldi, és a nem kockázatos terméket a címzett maga fuvarozza vagy fuvaroztatja, akkor az EKÁER-számot is a címzett kéri meg.

Mint azt korábban megírtuk, bőven maradt még akna az EKÁER-ben, amire ráfuthatnak a vállalkozások. A nagyvállalkozások – minimálisan 50 milliárd forintos nettó árbevétel és a saját termelésű készlet értékesítéséből származó nettó árbevétel legalább 40 milliárd forint – számára jelent könnyítést az április 1-től induló egyszerűsített bejelentés, itt például sokat jelentett volna, ha mindez már március 1.-jén hatályba tud lépni. Az áru megérkezését elegendő a megérkezést követő 3 munkanapon belül, de legkésőbb az EKÁER szám érvényességi idején belül bejelenteni és a fuvarozás megkezdéséig a termék megnevezése, valamint vámtarifaszáma is módosítható. Fontos lett volna a módosítás lehetőségét kiterjeszteni a kirakodási címre, sőt akár a címzett személyére is, mivel ezek – például időjárási körülmények függvényében is – változhatnak a szállítás során.

“LEHETETLEN FELKÉSZÜLNI”
Hiába készültünk két hónapig valamire, az utolsó nap kiderült, hogy komoly változások lesznek a rendszerben – mondja a Piac&Profit megkeresésére egy gyártó cég logisztikai szakembere. A cégnél egy külön embert vettek fel az EKÁER adminisztráció elvégzésére, de így is komoly gondok vannak. A legnagyobb konkrét gondot az a változtatás jelenti, hogy a korábbiakkal ellentétben a rendelet szerint nem az EKÁER szám lekérése után nem változtatható a felrakodott áru súlya sem – holott a korábbi szabály szerint a szám érvényessége alatt ez végig módosítható volt. Sok esetben viszont lehetetlen tudni, hogy pontosan mennyi lesz a felrakodott mennyiség (többek között nem csomagolt áru, például gabona esetén), tapasztalataik szerint pedig már volt is ellenőrzéskor probléma ilyen ügyből. Gondot okoz az is, hogy a felrakodás időpontja sem változtatható, pedig sok esetben a rakodás éjszaka történik, így akár következő napra is csúszhat. Az ilyen és ehhez hasonló szabályok miatt a szakember tapasztalatai szerint éppen azok a cégek kerülnek sokszor kellemetlen helyzetbe, amelyek egyébként igyekeznek megfelelni a szabályoknak.

Véleményvezér

Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül

Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül 

Ma már nincs ingyen semmi, a rezsicsökkentés se.
Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja

Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja 

Most már Szlovákia is támogatja Ukrajna EU tagságát.
Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján 

Szépen gazdagodnak a NER vitézek.
Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek

Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek 

A lengyelek hírét sem hallották az ukrán maffiának.
Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja

Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja 

Okosabbak maradtak volna, ha csendben maradnak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo