hirdetés

Marketing: piaci alapokon nyugszik a szakképzés

Az államilag támogatott képzés megszüntetése ellenére is népszerű a kereskedelem és marketing szak. Mivel nincs állami támogatás, így a képzés teljesen piaci alapú.
hirdetés

A hazai marketingképzés számára már tavaly valódi érvágás volt az államilag támogatott felsőoktatási helyek drasztikus csökkentése. Az, hogy sehol nem indult kereskedelem és marketing szak állami finanszírozással, piaci verseny alapúvá tette a képzést – véli Papp-Váry Árpád, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) Marketing Intézetének vezetője. A szakember véleménye szerint azonban a kereskedelmi és marketing alapszak továbbra is a legkeresettebb alapképzések között marad.

Nincs állami támogatás, mégis népszerű a képzés - Kép: SXC

Magyarországon a kereskedelem és marketing szak az előző évek statisztikái szerint kiemelten kedvelt képzés, folyamatosan benne van a Top10-es listában, azonban észrevehető egyfajta népszerűség csökkenés. Az állami helyek megszűnése miatt az elsőhelyes jelentkezések száma 2012-ben minden intézményben csökkent, átlagosan 40-60 százalékkal, de akadtak olyan iskolák is, ahol 70-80 százalékkal kevesebben jelentkeztek marketingképzésre. Az idei évben 16 helyen hirdettek meg induló kereskedelem és marketing szakot az országban, így meglehetősen nagy a verseny az intézmények között.

Mi alapján választ a diák?

Mivel a felsőoktatási előírások miatt az első két év lényegében minden intézményben ugyanazt a tematikát jelenti, tartalmilag elsősorban a szakirányok jelentenek különbséget, melyek a képzés harmadik évében indulnak. Ezért a tudatosan pályát választó diákok nagy részben az alapján döntenek, hogy hol milyen szakirányt választhatnak. Érdekesség, hogy van olyan intézmény, ahol nem indítanak szakirányt, míg máshol akár négy közül is lehet választani. Az egyes intézmények megítélésében fontos az oktatói gárda is: a tudományos fokozattal rendelkező, elsősorban elméleti szakemberek mellett kiemelt, hogy a gyakorlatból is érkezzenek óraadók, kurzusvezetők. Egy intézmény gyakorlati súlyát mutatja, hogy mennyire aktív a szakmai szervezetekben, képviselteti-e magát elnökségi szinten a Magyar Marketing Szövetségben, a Magyar Reklámszövetségben, vagy épp a Magyar PR Szövetségben.

Angol nélkül nincs marketing

Így juthat olcsón tudáshoz
December 1-jétől kedvezőbbek a Vállalati Tanácsadás Program részvételi feltételei Közép-Magyarországon. A mikro, kis és középvállalatokat célzó programban a pályázók 50 százalékos támogatásintenzitással 8 millió forintos vissza nem térítendő forrást nyerhetnek. A mikro, kis és középvállalatok fejlődését és versenyképességét jelentősen befolyásolja a tudáshiány. A cégek szervezeti felépítése, belső működésük, folyamataik vagy a marketing tevékenysége messze elmarad a nagyvállalatoknál megszokott szinttől. A Vállalati Tanácsadás Program éppen ezeknek a fejlesztéséhez nyújt vissza nem térítendő támogatást uniós forrásból. Ráadásul a 2013. június 30-ig pályázható program feltételei december 1-jétől jelentősen kedvezőbbé válnak Közép-Magyarországon annak érdekében, hogy a támogatás még hatékonyabban járuljon hozzá a kör versenyképességének javításához.
Általános tendencia, hogy a képzésben egyre inkább megjelenik az angol nyelv használata, több intézmény kínál teljesen angol nyelven végezhető kereskedelem és marketingképzést. Van, ahol egy-egy szakirányt lehet angol nyelven tanulni, ilyen például a BKF International Marketing szakiránya, illetve bizonyos intézmények előírják, hogy legalább egy-két tárgyat angol nyelven kell hallgatnia a diákoknak. „Ebbe az irányba minden egyetemnek, főiskolának nyitnia kell előbb-utóbb, elsősorban azért, mert a munkaerőpiac megkívánja a végzettektől az angol nyelvtudást, másrészt pedig hogy külföldi diákokat is nagyobb számban fogadhasson az intézmény. Ez utóbbi különösen fontos lehet a demográfiai változások függvényében” – hangsúlyozza Papp-Váry Árpád.

Nehéz „megtölteni” a mesterszakokat

További fontos trend a marketingképzéseket vizsgálva, hogy a mesterképzések iránti érdeklődés nem a várakozásoknak megfelelően alakult az elmúlt években. „Nehéz megtölteni ezeket a szakokat a jelentkezőkkel, aminek egyik legfőbb oka, hogy a felsőoktatási koncepció szerint a mesterképzésnek elsősorban elméleti tudást kell fejlesztenie. A munkaerőpiacon az igény viszont egyértelműen a gyakorlati tudás iránt van, és a hallgatók is ezt igénylik. A hazai képzési kínálatban ezt az ellentmondást igyekeznek feloldani a szakirányú továbbképzések, melyek egyértelműen gyakorlatorientáltak, azonban nem adnak újabb, mesterszintű diplomát” – fűzi hozzá Papp-Váry Árpád.

Hogyan pozicionáljuk cégünket a piacon?
Tudnunk kell, hogy mi az a versenyelőny, ami miatt a reménybeli vevőink minket választanának versenytársainkkal szemben. Kkv-ként az árelőnnyel próbálkozni reménytelen, hiszen a nagyok úgyis jobb esélyekkel indulnak ebben a számban. Nem feltétlenül kell „feltalálni a spanyolviaszt”, vagyis teljesen mást kínálni, mint a versenytársak, ha megfelelően pozicionáltuk a céget, kiemelkedünk a mezőnyből. Tanácsaink alapján bármely cég megtalálhatja, hogy mi az, ami kiemeli őt a mezőnyből.
hirdetés

Véleményvezér

Ciki, ekkorát még nem bukott a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Ciki, ekkorát még nem bukott a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Közel 300 millió forintos pert vesztett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a Ryanairrel szemben. Az ítélet jogerős.
Elszabadultak a lángosárak

Elszabadultak a lángosárak

A nyaralás kedvenc népi eledelének ára elképesztő magasságokba emelkedett.
Elrettentő példaként került Magyarország óriásplakátra Lengyelországban

Elrettentő példaként került Magyarország óriásplakátra Lengyelországban

Rettenetes nagyot fordult a magyar külpolitika az elmúlt években. Az Orbán-kormány egykori csúcsteljesítménye a Visegrádi Négyek együttműködésben ma már kakukktojásnak számítunk.
Ugrált-e Juhász Péter meztelenül a Bazilika kilátóteraszán?

Ugrált-e Juhász Péter meztelenül a Bazilika kilátóteraszán?

Megosztotta a közvéleményt az a kormányelképzelés, hogy kiveszik a Btk-ból a közéleti diskurzusban elkövetett rágalmazást, becsületsértést. Sokan politikai okokat sejtenek.
Zárul a nagy magyar urnafalépítő korszak

Zárul a nagy magyar urnafalépítő korszak

2021 májusáig lehetett pályázni az önkormányzatoknak a Magyar Falu Program keretén belül temetők infrastrukturális fejlesztésére. A megvalósításra 18 hónapot kaptak a pályázat odaítélését követően.
Öt év után kiderült Fekete-Győr András ártatlan

Öt év után kiderült Fekete-Győr András ártatlan

Nem fognak expresszt elnevezni a magyar igazságszolgáltatásról, ez már biztos.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo