Magukra maradtak a cégek távmunkában dolgozó kollégái

A Sophos regionális felmérése szerint a magyarországi alkalmazottak 56 százaléka továbbra is otthonról dolgozik, akár teljesen, akár hibrid modellben. Lengyelországban 44 százalék, Csehországban pedig 47 százalék nem tért vissza az irodába. A távmunkára való átálláskor az alkalmazottak egyharmada (35 százalék) nem kapott semmilyen informatikai támogatást, nem vettek részt kiberbiztonsági képzésben.

Az alkalmazottak visszatértek az irodákba

A Sophos kiberbiztonsági cég felmérése alapján Magyarországon az előző Covid hullámok idején távmunkában dolgozó alkalmazottak közel fele (44 százalék), időközben már visszatért az irodai munkába. Valamivel többen dolgoznak irodai körülmények között a szomszédjainknál: Csehországban 53 százalék, Lengyelországban 56 százalék nem dolgozik már otthon/távmunkában.

Sokan azonban továbbra is legalább részben otthonról dolgoznak: 31 százalék hibrid modellben, míg 25 százalék csak távmunkában. Ezért alapvető fontosságú, hogy gondoskodjunk a vállalatok és az alkalmazottak kiberbiztonságáról.

A magyar cégek tudatában vannak a fenyegetéseknek

A magyarországi távmunkára való átállás során az alkalmazottak 35 százalék-a nem kapott informatikai támogatást, például hardverkonfigurációs segítséget vagy kiberbiztonsági képzést. 27 százalékuk csak informatikai támogatást kapott. 37 százalék mondta azt, hogy számíthatott informatikai támogatásra és kiberbiztonsági képzésre egyaránt. Ugyanennyi munkavállaló részesült átfogó támogatásban Lengyelországban. A Cseh Köztársaságban valamivel kevesebben; 31 százalék.

(Forrás: Sophos)

„A cégek kiberbiztonságának gyakran az emberek a leggyengébb láncszemei. A munkamódszer megváltoztatása, mint a távmunkára váltás, vagy az irodába való visszatérés kihívást jelent az alkalmazottak számára, ezért nem szabad egyedül hagyni őket. Tisztában kell lenniük az olyan lehetséges fenyegetésekkel, mint például az adathalászat, a rosszindulatú alkalmazások és a jelszavak több helyen való használatának veszélye. Felmérésünk azt mutatja, hogy a cégeknek csak a fele tartott kiberbiztonsági képzést, így van még tennivaló, különösen a kisebb cégeknél – hangsúlyozza Szappanos Gábor, a Sophos kiberbiztonsági szakértője.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo