Kicsit csökkent a csődök és felszámolások száma

2017 első negyedévében ugyanazon tíz iparág határozta meg a legkevésbé kockázatos működési területek körét, mint egy évvel korábban. Csökkent továbbá a felszámolások, a kényszertörlések és a végelszámolások száma - áll a Bisnode Magyarország Kft. elemzésében. A csődök és felszámolások vállalkozásszámhoz viszonyított aránya szintén javuló tendencát mutat, a pozitív trendek ellenére viszont volt olyan terület is, ahol a bedőlési mutató értéke romlott.

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Csökkenő felszámolások, kényszertörlések és végelszámolások

A kényszertörlések és felszámolások 2015 óta megindult látványos javuló tendenciája folytatódik. Emellett 2017 első negyedévében már a végelszámolások mennyiségében is 5,16 százalékos csökkenést láthatunk az egy évvel korábbi állapothoz viszonyítva. Ez igen pozitívan értelmezhető, hiszen 2016-ra vonatkozóan még 782-vel több cég került végelszámolás alá az év első három hónapjában, mint 2015 azonos időszakában.

Kép: Bisnode

Csődeljárások lefolytatása továbbra sem jellemző gyakorlat Magyarországon. Éves szinten folyamatosan csökken az egyébként is elenyésző számú, csődegyességi megállapodásra kísérletet tevő vállalkozások száma. 2014-ben 88, 2015-ben 63, míg tavaly mindössze 50 ilyen eljárás indult. Meglepő lenne a tendencia irányának megváltozása a közeljövőben, ugyanis az idei év első három hónapjában is mindössze 13 új csődeljárás indult, mely közel azonos az egy évvel korábban mért számadattal.

Ezzel szemben igen látványos a felszámolási eljárás alatt lévő cégek mennyiségének évről-évre hasonló ütemben való csökkenése. 2017 első negyedévére vonatkozóan 27,63 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi állapothoz képest a felszámolás által fizetésképtelenségi helyzetbe jutott vállalkozások száma. A kényszertörlések 2014-es kiugróan magas értéke után, amikor is 9 697 cég került ilyen eljárás alá három hónap alatt, ugrásszerű csökkenésnek indult ezen típusú megszűnések száma is. Tárgyévünk kezdetén a három évvel korábban mért rekordérték felét sem érte el a friss mutatószám. A pozitív tendencia várhatóan folytatódik, különösképp azon tapasztalatból kiindulva, hogy az év második felében átlagosan kevesebb cég kerül megszüntetésre az elmúlt néhány év vizsgálata alapján.

Kép: Bisnode

A Bisnode Bedőlési Index országos szinten közelíti az egy százalékot

A nemfizetési eljárások számának fentebb említett visszaesése természetesen a Bisnode Bedőlési Index (továbbiakban BBI) értékében (felszámolások és csődeljárások cégszámhoz viszonyított 12 hónapra vonatkozó aránya) is megmutatkozott. 2016 első negyedévében a mutató értéke 1,67 százalékos volt, miután hatalmas javulás következett be a 2015-ös évi 3,01 százalékos értékhez képest. A jelenleg vizsgált ciklusra vonatkozóan további 0,24 százalékpontos javulást tapasztalhattunk. A BBI kiváló mutatószám a gazdaságban fizetésképtelenné váló cégek arányának megállapítására, illetve az egyes szektorok kockázatosságának összehasonlítására, mivel számításánál a hitelezők felé történő nemfizetés következtében induló eljárások kerülnek csak figyelembe vételre. Természetesen nem szabad elfelejtenünk, hogy a kényszertörlések egy része szintén fizetésképtelenség miatt indul. A BBI folyamatos javulása az elmúlt 2 évben, magasabb bizalomra adhat okot partnereinkkel szemben. Mindemellett továbbra is hangsúlyozzuk, hogy a trendek ellenére sem szabad megfeledkeznünk üzlettársaink körültekintő átvilágításáról a kockázatok csökkentése végett.

Változatlan a legkisebb bedőlési kockázatú iparágak összetétele

Érdekesség, hogy a 2017 első negyedévi pozitív toplista tagjai pontosan megegyeznek az egy évvel korábbi vezető iparágakkal. A Bisnode csoport minden negyedévben elkészíti a szektorok bedőlési arányait tartalmazó negatív és pozitív rangsorát. A tavalyi év első 3 hónapjában, a legkisebb bedőlési kockázati számokat hozó iparágak meghatározták az éves szinten összesített eredményt is. Tehát a lentebb látható lista egy kivétellel – ugyanis az Egyéb szolgáltatásokat lecserélte a Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat gyűjtőcsoportja – pontosan lefedi a 2016-os éves eredményeket. Vajon lesz változás az előttünk álló év vonatkozásában vagy kijelenthetjük, hogy Magyarországon stabilan ez a tíz iparág a legkevésbé kockázatos?

A 10 legnagyobb bedőlési arányt felmutató iparág 2017 és 2016 első negyedévében

RANGSOR ÁGAZAT BBI % VÁLT.
2017. Q1 2016. Q1 2017. Q1 2016. Q1
1. 1. Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás 2,39% 3,06% -0,67%
2. 7. Adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység 2,27% 2,31% -0,04%
3. 5. Nagykereskedelem (kivéve: jármű, motorkerékpár) 2,22% 2,46% -0,23%
4. 4. Építőipar 2,20% 2,57% -0,38%
5. 6. Gépjármű, motorkerékpár kereskedelme, javítása 2,19% 2,34% -0,15%
6. 3. Élelmiszer, ital, dohánytermék gyártása 2,10% 2,59% -0,49%
7. 9. Szállítás, raktározás 1,92% 2,20% -0,28%
8. 2. Fafeldolgozás (kivéve: bútor), fonottáru gyártása 1,86% 2,68% -0,83%
9. 11. Textilipar 1,82% 2,04% -0,22%
10. 21. Vegyi anyag, gyógyszer termékek gyártása, kokszgyártás és kőolaj-feldolgozás 1,59% 1,25% 0,34%
Mindenesetre bíztatóak a számok, hiszen a Gépipar és Egyéb feldolgozóipari tevékenység kivételével, még a tavalyi eredmények is javultak. A dobogós helyezések közül szembeötlő a Közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás 0,79 százalékpontos javulása; az egészségügy és az oktatás pedig továbbra is tartja a vezető helyét.

A 10 legkisebb bedőlési arányt felmutató iparág 2017 és 2016 első negyedévében

Rangsor ÁGAZAT BBI % VÁLT.
2017. Q1 2016. Q1 2017. Q1 2016. Q1
1. 1. Humán-egészségügyi, szociális ellátás 0,27% 0,28% -0,01%
2. 9. Közigazgatás, védelem; kötelező társadalombiztosítás 0,37% 1,17% -0,79%
3. 2. Oktatás 0,48% 0,54% -0,06%
4. 7. Számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 0,53% 1,05% -0,52%
5. 8. Ipari gép, berendezés, eszköz javítása 0,64% 1,06% -0,43%
6. 3. Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység 0,69% 0,78% -0,10%
7. 6. Információ, kommunikáció 0,74% 0,89% -0,16%
8. 5. Gépipar 0,95% 0,89% 0,06%
9. 4. Egyéb feldolgozóipari tevékenység 0,97% 0,82% 0,15%
10. 10. Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat 1,01% 1,19% -0,19%
Változások voltak viszont a legnagyobb bedőlési arányt mutató iparágak körében. Felugrott a lista tizedik helyére a tavaly ilyenkor még csak huszonegyedikként záró Vegyi anyag, gyógyszer termékek gyártása; mely az egyetlen romló eredményt hozó csoport a táblázatban szereplő területek közül. Annak ellenére tehát, hogy a legtöbb szektor itt is javulást mutatott, nem tudtak lekerülni a negatív listáról.

Jelentősen csökkent például a vendéglátás kockázatossága is; a 0,67 százalékpontos csökkenés azért is mondható meghatározónak mivel ezen tevékenységicsoport alá átlagosan több mint 25 000 cég tartozik. Azonban még mindig kissé magasabb rizikót rejt magában az említett iparág, mint a második helyre előretörő Adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenységek.

Kelet vagy nyugat? avagy a BBI számok területi megoszlása

A BBI számok területi sokszínűségére is érdemes figyelmet fordítanunk. Látható, hogy a kockázatosabb megyék nem meglepő módon túlnyomórészt az ország keleti felében találhatóak. Őket követi a főváros, 1,67 százalékos bedőlési aránnyal. Ez az érték egyébként egy kisebb romlás eredménye, ugyanis tavaly ugyanezen időszakban még csak 1,56 százalékos volt Budapest. Rajta kívül az ország összes többi területe, a csődök és felszámolások mérséklődésével párhuzamban, csökkenést mutatott a számok terén.

Kép: Bisnode

Javultak tehát a korábbi listavezető területek mutatószámai is. A listavezető maradt Heves megye, ahol a tapasztalatok szerint 3,31 százalékos bedőlési arány tapasztalható. A legnagyobb pozitívum a néhány éve még kiugróan kockázatos Szabolcs-Szatmár-Beregben történt. Itt évről évre esik vissza az index értéke; most például 1,13 százalékpontos csökkenés után a BBI 1,67 százalékosra mérséklődött, így már csak a negyedik helyen áll országunk legkeletebbre nyúló megyéje a kockázatossági rangsorban.

8 jogi megoldás, ha nem fizet vagy csődöt jelent ügyfelünk
Lejárt számlák, tartozásokat felhalmozó, csődbement és fizetésképtelenné váló – vagy magukról ezt állító – üzleti partnerek, kifizetetlen áruk, szolgáltatások és beruházások. Sok vállalatvezető találkozik ilyen és ehhez hasonló problémákkal működése során, de csak kevesen vannak tisztában azzal, milyen jogi lehetőségek merülhetnek föl ezekben az esetekben, és mennyire fontos, hogy ezeket még kellő időben igénybe vegyük. Az ország egyik legnagyobb, kifejezetten vállalati ügyekre szakosodott ügyvédi irodája, a Faludi Wolf Theiss az elmúlt napokban rendezett mini-konferenciáján tekintette át azon jogi eszközöket és eljárási formákat, melyeket céges jogviták esetében érdemes alkalmazni

Véleményvezér

Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon

Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon 

Magyar Péter és a kormánytagok most Európa színe-java előtt vívnak egymással.
Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell

Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell 

Nem finom, de legalább nem is gusztusos.
Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el

Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el 

A logisztikai költségek tovább nőnek.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A folyamatos kormányzati sikerpropaganda mellett csak a számok ne lennének.
Vádat emeltek a new yorki polgármester ellen

Vádat emeltek a new yorki polgármester ellen 

Ingyen utazásokat és hotelszámlákat vizsgálnak.
Az izraeli titkosszolgálat professzionálisan működik Iránban, mind a 180 ballisztikus rakétát leszedték

Az izraeli titkosszolgálat professzionálisan működik Iránban, mind a 180 ballisztikus rakétát leszedték 

Az izraeli miniszterelnök megígérte az irániaknak, hogy hamarosan megszabadítják elnyomóitoktól.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo