Tegyük fel, hogy a Coca-Cola Company nem fizeti ki az egyik alvállalkozóját. Erre az alvállalkozó felháborodik, és úgy dönt, felkeresi John Smith kisrészvényest, és az ajtaja előtt tiltakozva követeli, hogy tulajdonosként álljon helyt, és fizesse ki a cég tartozását. Elég abszurd megközelítés, és a valóságban nem is fordulhat elő. Vagy mégis? Hol a tulajdonosi felelősség határa? Minden tulajdonosra egyforma szabályok érvényesek? Miben más a kisebbségi és a többségi, vagy éppen a meghatározó tulajdonos szerepe? Más a kockázati tőkebefektető felelőssége, mint a többi tulajdonosé? - áll a tőkealap-kezelő blogbejegyzésében, amelyet az alábbiakban változatlan formában adunk közre.
Kockázati tőkebefektetőként az SZTA kisebbségi tulajdonrészt szerez a portfólió-cégeiben, hiszen az Európai Unió által rendelkezésre bocsátott források befektetésének az az egyik feltétele, hogy az alapkezelő tulajdonosként időről időre nyomon kövesse az adott cég gazdálkodását, és ezzel az EU által rábízott pénz sorsát, megtérülését. Természetesen, az alapkezelő nem olyan tulajdonos, mint az alapító, aki ezeknél a cégeknél rendszerint az ügyvezetést is ellátja; ő ugyanis napi szinten követi az üzleti stratégia megvalósulását, sőt, aktívan befolyásolja a cég piaci pozícióját, üzleti kapcsolatrendszerét, cash-flowját.
Ehhez képest a kockázati tőkés inkább csendestárs: az ő szerepe addig fontos, amíg átvilágítja a céget, áttekinti az üzleti stratégiáját, megvizsgálja a piaci lehetőségeit. Ha úgy látja, hogy van benne potenciál, és az uniós forrás megtérülésére, illetve egy korrekt többlet realizálására van lehetőség, akkor megköti a szerződést, és tőke formájában hozzájuttatja a vállalkozást a plusz forráshoz. Itt azonban az ő aktív részvétele lezárul. Innentől a cég menedzsmentjére van bízva, hogy a meghatározott irányok mentén sikeresen kormányozza a hajót, és a haladásról rendszeresen tájékoztassa a tulajdonosokat, így a kockázati tőkebefektetőt is.
De mi történik akkor, ha a cég piacán körbetartozás alakul ki, ha a megrendelők nem fizetnek, az alvállalkozóknak pedig elfogy a türelme? Egy átlagos cég esetében ilyenkor a tulajdonosok többnyire egyszerűsített felszámolási eljárással megszüntetik a céget, így viszont az alvállalkozók hoppon maradnak.
Ha azonban a cégben van kockázati tőkés tulajdonos – annak ellenére, hogy esetleg mindössze kisebbségi tulajdonrészesedéssel rendelkezik –, megpróbálja megmenteni a céget. Vagyis javaslatot tesz reorganizációs stratégia kidolgozására és elfogadására, a hitelezőkkel történő megállapodásra, segít a bankkal történő egyeztetésben, és támogatja a menedzsmentet a döntés előkészítésében. Figyel arra, hogy egyik hitelező érdekei se csorbuljanak a másik javára, hogy a lehető legtöbbet megmentsenek a cégből és a vagyonból. A legjobb természetesen az, ha a hitelezők, ki nem fizetett alvállalkozók meg tudnak állapodni, és például a követelésükkel egyező mértékű tőkeemeléssel tulajdonrészt szereznek a cégben. Ilyenkor a felszámolás helyett esélyt adnak a cégnek a további működésre, és tulajdonosként várják meg a piaci helyzet rendeződését, és ugyan később, de nagyobb valószínűséggel jutnak a pénzükhöz.
Arra kell a legjobban odafigyelni, hogy egyik hitelező se billentse el a mérleg nyelvét a maga irányába, még akkor sem, ha az adott cég tartozása az irányába a legnagyobb, vagy leghosszabb ideje áll fenn - áll az SZTA anyagában.
