Hogyan kössük magunkhoz a fiatalokat? Elmondják ők maguk!

A fluktuáció minden vállalat számára komoly gond, a vonzó munkahelyek legfőbb célja, hogy hosszú távon is velük akarjanak maradni a dolgozók. De mivel lehet magunkhoz kötni a fiatalokat? Ezúttal elmondják ők maguk!

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A korábbiakban már bemutattunk különböző ötleteket arra, hogy hogyan lehet megtalálni és megszólítani az Y generáció tagjait, illetve hogy hogyan lehet elérni azt, hogy ők akarjanak nálunk, nekünk dolgozni.

De hogyan tudjuk megtartani azokat a fiatal, jó képességű alkalmazottakat, akik sokat segítenek a cég működésében, akiknek lelkesedése és kreativitása új lendületet adhat a cégen belüli folyamatoknak? Az Y generáció tagjai gyorsan tanulnak és hihetetlen munkabírással rendelkeznek, nehezen pótolható tagjai a vállalatnak  ráadásul rövidesen ők alkotják a munkavállalók legnagyobb csoportját.

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi karán 2016-ban megrendezett Tímár László Tanulmányi Emlékverseny és Esettanulmányi Megoldó Versenyen  (itt olvashat róla) részt vett hallgatók erről is elmondták a véleményüket, igyekeztek egyedi és kollektíven alkalmazható technikákat, ötleteket összegyűjteni. A versenyben résztvevő csapatok nagyon hasonlóan gondolkodtak a munkavállalók ösztönzésével kapcsolatban, most a legtöbbször előforduló ötleteket mutatjuk be önöknek.

Kép: PP archív

Karrierút/Karriertérkép

Nagyjából minden csapatnál megjelent, hogy elengedhetetlenül fontos a mai fiatalok számára, hogy hova juthatnak azzal, ha elkezdenek dolgozni egy adott munkahelyen, egy bizonyos munkakörben. Tudni akarják, hogy milyen lehetőségeik vannak, meddig vezet felfelé az út és ahhoz, hogy a következő szintre lépjenek milyen feltételeknek kell megfelelniük. Tudni akarják, hogy van-e lehetőségük az egyik részlegről átkerülni a másikra, ha igen, hogyan és ha átkerülnek mennyivel kerülnek hátrébb, mint amilyen pozícióban most dolgoznak. Abban az esetben ha ez egyértelműen meghatározott és a munkáltató által betartott a munkavállaló is lojálisabb, nyugodtabb.

Mentor program

Minden kezdő munkavállaló számára megnyugtató az, ha az első hónapokban van valaki, akihez fordulhat a gondjaival, problémáival, aki segít neki beleszokni, beletanulni a folyamatokba és a vállalati szokásokba. Ez erősíti a valahova tartozás érzését is.

Kép:Fotolia

Tanulási, fejlődési lehetőségek

A csapatok tagjai elengedhetetlennek tartják azt, hogy a munkájuk közben is képezzék magukat, hiszen a versenyképesség alapja napjainkban a naprakész tudás. Legyen szó akár szakmai ismeretekről, akár nyelvtanulásról, vagy különböző üzleti tréningekről úgy vélik, hogy a munkáltatónak is érdeke és ezért kötelessége is mindezt vagy cégen belül megoldani, vagy lehetőséget biztosítani a munkavállalóknak arra, hogy kiéljék tudásvágyukat.

Versenyképes fizetés

Végül, de nem utolsó sorban a fizetést hoznánk fel, mint az egyik legfontosabb szempontot. A munkavállalóknak érezniük kell, hogy anyagilag is a megfelelő szinten értékelik a teljesítményüket, mivel, ha ez nem történik meg a lojalitásuk és a munkakedvük is csökkenni fog. Az alapfizetés emelésén kívül jó lehetőség lehet még, ha lehetőséget adnak arra, hogy jutalmat, bónuszokat, béren kívüli juttatásokat kaphassanak a munkájukért.

Ezeken kívül felmerült még, hogy amennyire lehet kreatív feladatokat adjanak a fiataloknak, tűzdeljék tele kihívásokkal a munkájukat, így biztosan élvezni fogják a munkával töltött időt.

Szerző: Gyenei Orsolya, az Esettanulmány Verseny egyik versenyzője

Véleményvezér

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo