Határozott és őszinte, Hegyi Gabriellából árad az erő. Tudja, amit csinál, az jó, és ő jól csinálja. Bár egy magánintézményt vezet, nem üzletasszony, hanem orvos.
1989-ben, amikor a neves japán neurológus-orvosprofesszor nevét viselő intézet indult, még senkinek eszébe sem jutott – mert nem mert – fizetős egészségügyi szolgáltatást kínálni. Ön miért döntött így?
– Én sem azért, mert üzletet láttam ebben, hanem kényszerből. Három – belgyógyász, foglalkoztatás-egészségügyi és háziorvosi – szakorvosi vizsgával huszonhét évig gyógyítottam hagyományos orvoslással, ezalatt húsz évig vittem a háziorvosi praxisomat. Akkor még a belgyógyászok mentek háziorvosnak. Önállóan gyógykezelhettek, betegutat szervezhettek, és volt felettük egy felülvizsgáló orvos, akivel konzultálhattak. Ma bármilyen szakorvos vállalhat háziorvosi praxist – így is hiány van belőlük –, a döntési jogkörük és felelősségük korlátozott, inkább diszpécserek. Én háromezer-hatszáz beteget láttam el, és imádtam őket, de egy porckorongsérv-műtétet követően már nem bírtam a megterhelést, ezért felülvizsgáló főorvos lettem. Ám a nyolcvanas évek végén, egyik napról a másikra megszűnt a felülvizsgálati rendszer és így az én állásom is. Döntenem kellett. 1989-ben állami segítség nélkül megszerveztem a komplementer medicinára szakosodott intézetet, ahol a diagnosztikai és gyógyító módszerekben ötvöződnek a hagyományos és a természetes orvoslás eljárásai. Reggeltől estig és hétvégén is dolgoztam. Minden pénzt, ami a megélhetésen felül volt, visszaforgattam műszerekbe, gépekbe. Így épült fel ez a hatszázötven négyzetméteres komplexum. Ma jó üzletnek tűnik magán-egészségügyi intézményt alapítani, akkor nagyon nehéz volt talpon maradni és fejlődni.
Az alternatív gyógyászat a mai napig megosztó. Önt nem érték támadások?
– Dehogynem. Még a saját kollégáim is azt állították, hogy ez sarlatánság. A betegek viszont hálásak voltak. 1987 óta vagyok tagja a miniszteri tanácsadó testületnek komplementer medicina témában. A tevékenységünk eredménye a 11/97 NM rendelet és a 40\97 kormányrendelet, amely szabályozza a komplementer medicinai tevékenységeket hazánkban. Ennek megfelelően ez egyértelműen egészségügyi szolgáltatás, része a betegellátásnak. Aki a rendszerben részt vesz, az egészségügyi ellátórendszer tagja, rendelkeznie kell megfelelő alap- és szakmai vizsgával, a minden egészségügyi dolgozóra kirótt kötelezettségekkel és jogokkal. Húsz éve küzdök azért, hogy szigorítsák a jelenlegi szabályozást, de ez a kérdés még egyik kormány ingerküszöbét sem érte el. Pedig csak a megfelelő szakmai összefogással és törvényi szabályozással lehet megvédeni és a megfelelő rangra emelni a hagyományos orvoslástól eltérő gyógymódokat. Jelenleg Magyarországon a Pécsi Tudományegyetemen oktatnak komplementer gyógyászatot. Ennek a tanszéknek a professzora voltam a nyugdíjba menetelig, de ma is tanítok ott. Az egyetemi szintű képzés ellenére ma is sokan támadják a gyógyászatnak ezt az ágát, mert sok a sarlatán, és a szakmának gyenge az érdekérvényesítő képessége.
A WHO-nál fut egy program, amely 2024-ig azt kívánja elérni, hogy a komplementer medicina beépüljön a hagyományos orvoslásba. A kezelések legyenek biztonságosak, a betegek számára elérhetőek, adekvátak, racionálisan használtak – vagyis ne mindent akarjunk a kínai vagy természetes gyógymóddal gyógyítani –, és olcsók. Az elvárásoknak csak az tud megfelelni, aki egyaránt otthon van a gyógyászat minkét ágában. Én azért harcolok, hogy hitelessé váljanak a komplementer gyógymódok. A nagyon szigorú képzés, az ellenőrizhetőség és a csoportpraxisokba illesztés mellett vagyok. Így működik Németországban, Ausztriában és még sok európai államban, csak Magyarországon nem.
Az interjú teljes formában a Piac & Profit április 6-án megjelenő számában olvasható!
