„Ha most kellene tárgyalnunk a bezárt üzletek vezetőivel, akkor biztosan nagyon nehéz dolgunk lenne”

Szakszervezeti vezetőket kérdeztünk meg, jelenleg hol tartanak az ágazati béregyeztetések, továbbá vannak-e még vitatott helyzetek a munkáltatók és a dolgozók képviselői között.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az elmúlt hónapokban számtalan cikkben foglalkoztunk már a 2021-re érvényes minimálbérrel és garantált bérminimummal, továbbá azzal, mennyire nehezen született meg a döntés a kötelezően adandó legkisebb bérekről. Bár több vállalatnál már korábban megszületett a béralku az idei fizetésekről, a többségnél először csak most márciusban, azaz a februári béreknél volt érezhető az emelés.

Alig három héttel ezelőtt jártuk körbe, miként befolyásolta az ágazati bértárgyalások menetét a 4 százalékos minimálbér-növekedés. Akkor mint írtuk, csapdahelyzetet jelentett az emelés, hiszen azok a vállalatok is ezt szerették volna csapásirányként alkalmazni, akik 2020-ban kiemelkedően sikeres évet zártak.

Jó, hogy nem most kell egyezkedni

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezeténél (KASZ) például már valamennyi bértárgyalást lezártak. Ezek közül egy olyan volt, ahol a tárgyalások zárásaként nem született megállapodás, de akadtak olyan cégek is, ahol az alacsony taglétszám nem tette lehetővé érdemi bértárgyalás lefolytatását.

Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke

„Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az utolsó tárgyalásunkat is lezártuk február 20-án, így a szigorításoknak már úgy futottunk neki, hogy a munkavállalók 2021-re érvényes bérezése már bevezetésre került. Ha most kellene tárgyalnunk a bezárt üzletek vezetőivel, akkor biztosan nagyon nehéz dolgunk lenne” – írta le a jelenlegi helyzetet Karsai Zoltán, a (KASZ) elnöke.
Az elmúlt évek sikeres bértárgyalásai után a minimálbér egyáltalán nem érinti a KASZ által képviselt munkavállalókat, de a szakmai bérminimum követése is csak a cégek kisebb hányadára jellemző. Azoknál a cégeknél, ahol évek óta követik a szakmai bér emelkedését – ezek többségében a hazai tulajdonú vállalkozások – ugyanazt a 4 százalékos béremelést hajtották végre, ami szükséges volt a szakmai bérminimumra történő ráálláshoz. Tudomásuk szerint ez mindenhol megtörtént határidőre.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo