Füstbe mentek Putyin tervei

Megbukott a dohai találkozó Szaúd-Arábia kikötése miatt, nevezetesen hogy az irániak is tegyenek vállalást. Vagyis az OPEC-en belül bukott meg az OPEC – és nem OPEC olajtermelők megállapodása.

Kép: Pixabay

Megbukott a dohai találkozó, így most mindenki a júliusi OPEC találkozóra figyel, hátha ott tudnak valamiféle megállapodásra jutni. Mindenesetre az olaj nagyot zuhant a hírre, és talán a 35 dolláros szint fogja megtámasztani. A tőzsdék mellett a rubel is negatívan reagált a hírre, 2,5 százalékot esett a forinttal szemben. A hír ugyanis elsősorban az olajtermelő országoknak, így Oroszországnak negatív.

Mivel a Richter árfolyama az elmúlt két hónapban erős korrelációt mutatott az olaj és RUB/HUF árfolyammal is, ezért a mai napon csökkenésre számítunk. Ugyanakkor a Richternek 5.400 forint körül támasza van – hívták fel a figyelmet reggeli elemzésükben az Erste Befektetési Zrt. szakértői.

A DAX esetében folytatódhat a pénteken megindult csökkenés. 9.800 és 9.900 pont között nemcsak rés van, hanem a 20-30 napos mozgóátlagot is ott találjuk. Így ennek a tartománynak meg kellene tartania az árfolyamot, ami azt sugallja, hogy 1,5-2 százaléknál nem kellene, hogy a DAX töbget essen a mai napon. Persze a fékezésben nem fog segíteni a Bayer, amelynek be kellett szüntetni a Stivarga értékesítését Németországban, mert a hatóságok szerint a gyógyszernek nincs hozzáadott értéke a vastagbélrák kezeléséhez a korábbi készítményekkel szemben. Mivel a vizsgálatok már egy ideje folynak, és március idusán volt is már egy elmarasztaló ítélet, ezért 2 százaléknál nagyobb árfolyamhatást nem várunk itt sem. Ez különben azt jelentené, hogy a 20 napos mozgóátlagra esik vissza az árfolyam.

USA

A tengerentúli indexek minimális mínuszban fejezték be a pénteki kereskedést. A Citigroup eredménye kismértékben felülmúlta a várakozásokat, azonban éves bázison a bevétel 12%-kal, az eredmény pedig 27%-kal esett. A romló teljesítmény mögött a kereskedési bevételek és a befektetési banki tevékenységből származó bevételek visszaesése áll. A lakossági üzletág esetében a latin-amerikai portfólió húzta vissza az eredményt, miután a részleg profitja 28%-kal esett.

Az Amazon a Netflix babérjaira tör, miután 1 dollárral olcsóbban nyújt on-line video streaming szolgáltatást. Ma a Morgan Stanley, a Netflix, az IBM és a Hasbro is közzéteszi eredményét.

Európa

A hét utolsó napján minimális mínuszban zártak az európai tőzsdék. Csak csütörtökön lesz az EKB kamatdöntő ülése, de már most találgatnak arról, hogy vajon sor kerül- e újabb körös lazításra, vagy minden marad a régiben. A Bloomberg felmérése szerint 47 elemző több mint 60%-a nem vár lazítást. A felmérés szerint a szeptember 8-i ülés lehet az, amikor újabb bejelentés jöhet, legnagyobb valószínűséggel a QE időbeli kitolásával.

Görögország ügyével kapcsolatban a francia és a német pénzügyminiszter is azt nyilatkozta, hogy csupán a tavalyi megállapodások betartását várják el. Az IMF vezetője is a reformok végrehajtása mellett érvelt, de hozzátette, hogy Európának segítenie kell a görög adósság enyhítésében, amire a németek nem hajlanak.

Olaj, arany

A WTI 38,7 dollárra, közel 5%-kal esett a tegnapi dohai találkozó sikertelensége után. A vezető olajhatalmak ugyanis nem tudtak megegyezni a termelés befagyasztásáról, mivel Szaúd-Arábia Irán támogatása mellett szavazta volna meg csak a termelés befagyasztását. Időközben Kuvaitban sztrájk volt, aminek hatására az olaj termelés napi 2,8 millió hordóról 1,1 millió hordóra esett. Ez várhatóan napokon belül visszaáll a szokásos szintre.

Az arany 1.235 dolláron stagnált ma reggel. A fedezeti alapok továbbra is optimisták az arannyal kapcsolatban: a nettó vételi pozíciók száma 13%-kal, mintegy 184 ezer kontraktusra ugrott a múlt héten, ami a két hónappal ezelőtti érték duplája. A pénzügyi arany eszközökbe is megy a tőke, már a harmadik hete pozitív a beáramlás mértéke. A globális GDP növekedés hiánya a fő oka annak, hogy optimistábbak a befektetők, ami várhatóan csökkenti a jövőbeli kamatemelések esélyét.

Devizák

Az EURUSD lefordult a 20 napos mozgóátlagról, ahonnan 1,129-ig csökkent a devizapár árfolyamjegyzése. Egyre kisebb valószínűséggel árazza a piac az idei kamatemelést, a decemberi kamatemelésnek mindössze 50,4%-os esélyt adnak. A reggeli kommentárok alapján a dollár számára negatív, hogy Dohában nem sikerült megállapodni az olaj kitermelés befagyasztásáról, mert ez veszélyezteti az olajipart.

Nincs jelentős változás a forint árfolyamában. Ma reggel 311,1-en áll az EURHUF jegyzése. Hétvégén az MNB igazgatója, Virág Barnabás, aki nem szavazó tag, arról beszélt, hogy egyre szűkebb tere van a további alapkamat csökkentésnek. Az USDRUB árfolyama nagyot ugrott ma reggel. A rubel gyengülése az olajár csökkenésének az eredménye. Az USDRUB árfolyama a 200 napos mozgóátlag 68-as értékéig emelkedett.

Távol-Kelet

Padlóra küldte az ázsiai tőzsdéket, hogy Dohában nem sikerült megegyezni az olajkitermelés befagyasztásáról. A Nikkei 3%-ot, a Hang Seng 1,3%-ot, a Shanghai index 1,5%-ot csökkent. A csütörtöki után szombaton is erős földrengés rázta meg Japánt. A két földrengés hatására több mint 100 ezer embernek kellett elhagynia otthonát. Az ellátási nehézségek miatt több autógyártó is csökkentette a hétre a termelést, köztük a Toyota is, melynek több gyárát is érintett a földrengés.

A károk elhárítása miatt a japán kormány megnöveli a kormányzati kiadásokat és a várakozások szerint a kormány a tervezett ÁFA emelést is elhalaszthatja, ami fontos része lenne a fiskális reformoknak, de folyamatos csúszásban vannak a megemelésével.

Határidős piacok

Negatív hangulat uralkodott a határidős piacokon ma reggel.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24–26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”

Véleményvezér

Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül

Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül 

Ma már nincs ingyen semmi, a rezsicsökkentés se.
Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja

Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja 

Most már Szlovákia is támogatja Ukrajna EU tagságát.
Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján 

Szépen gazdagodnak a NER vitézek.
Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek

Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek 

A lengyelek hírét sem hallották az ukrán maffiának.
Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja

Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja 

Okosabbak maradtak volna, ha csendben maradnak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo