Folytatódik a cégpusztulás

Az elmúlt néhány évben már csökkenő cég darabszám jellemzi a magyar gazdaságot. Holott az új cégek alapításának száma már 2011-ben visszaesett, a cég darabszám még 2013-ban is emelkedett és csak ezt követően kezdett ereszkedésbe. A csökkenő trendnek nem tett jót sem az új cégek számának 16%-os visszaesése, sem a cégmegszűnések számának 20% feletti emelkedése. A Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzéséből kiderül, hogy ezek a tényezők vezettek a működő társas vállalkozások számának újabb 1,74%-os csökkenéséhez.

Kép: SXC

Immáron negyedik éve folyamatosan gyengül a cégalapítási kedv hazánkban, melynek eredményeként 2015-ben – a 2011-es csaknem 50 ezres csúcs fele – alig 25 ezer új vállalkozás alakult. A 2012-es több, mint 20%-os visszaesés az újonnan létrejövő cégek számában 13-14%-ra mérséklődött a 2013-as és 2014-es évek folyamán, melyet 2015-ben újra egy intenzívebb – 16%-os – csökkenés követett. Míg a korábbi években inkább a válság utóhatásainak tudhattuk be az új cégek számának jelentős mértékű visszaesését, addig 2014-ben és a múlt évben már nagyobb szerepe lehetett a szigorodó jegyzett tőke követelményeknek a tendencia folytatódásában. „A szigorúbb szabályozói környezetnek köszönhetően a 2016-os évben sem várható a trend megfordulása a cégalapítások terén, ugyanakkor az új törvényi szabályozásnak köszönhetően egy pénzügyileg stabilabb vállalati szféra alakulhat ki hazánkban” -  világít rá Keleti József a Bisnode Country Managere.

Az új cégek számának csökkenése jelentős szerepet játszott a működő vállalkozások számának csökkenésében is. Míg 2013-ig növekvő működő cégszám jellemezte Magyarországot, addig 2014-től kezdődően megfordult ez a trend. Az új cégek alakulásának csökkenése mellett az elmúlt években egyre nagyobb számban törölnek társas vállalkozásokat, ami ugyancsak kedvezőtlenül befolyásolja a működő cégek számának alakulását. 2015 folyamán több, mint 50 ezer cég szűnt meg, ami 9200-zal több, mint az előző évi érték.

Nem mindenhol ugyanúgy

A csökkenő trend ellenére akad néhány iparág, ami az országos átlagon felül teljesített. Az ingatlan szektorban 6,6 %-kal ugyan, de nőtt az új alapítású cégek száma 2015-ben, ám még így is sem tudták ellensúlyozni a megszűnéseket, ami végül 1,23 %-os cégszám csökkenést eredményezett. A működő cégek számát tekintve alig néhány ágazat – a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a vegyipar – zárta magasabb cég darabszámmal az évet, és ők is csak nagyon minimális – 1% alatti – növekedést tudtak felmutatni. Legnagyobb arányban a textiliparban, a nagykereskedelemben, a papíriparban és az építőiparban csökkent a cégek száma, mely meghaladta a 3%-ot.

Több tízezer cégnek vészesen közeledik a határidő
Bár napról napra csökken az érintett cégek száma, jelen pillanatban még mindig közel 130 ezer olyan kft. van Magyarországon, amelyik nem tett eleget annak az előírásnak, hogy 3 millió forintra emelje törzstőkéjét. Pedig már csak három hónap van hátra a szankciókat maga után vonó határidőig.
Megyei bontásban viszont kivétel nélkül az összes közigazgatási egységben csökkent a vállalkozások száma. Egy év alatt a legnagyobb mértékű csökkenés Komárom-Esztergom, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében történt, ahol több mint 3 %-kal kevesebb cég maradt 2016 elejére. Bács-Kiskun, Csongrád, Pest, Tolna és Győr-Moson-Sopron megyékben viszont 1 % alatt tudott maradni a vállalkozások számának csökkenése, és közülük Tolna megye volt az egyetlen, ahol a mérsékelt csökkenésben az új cégek számának 2,54%-os növekedése is közrejátszott. Az országos 1,74%-os csökkenésnél jobb értékkel találkozhatunk még Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Vas és Hajdú-Bihar megyében is.

A cégek számának csökkenése várhatóan 2016-ban is tovább folytatódik, de a csökkenés üteme lelassul. A cégalapítási szabályok szigorítása továbbra sem kedvez a vállalatalapítási kedv javulásának, ugyanakkor elősegíti egy tőkeerősebb gazdaság kialakulását. A cégmegszűnések száma rekordot döntött 2015-ben, ám az újonnan induló felszámolási, csőd és kényszertörlési eljárások száma már enyhe visszaesést mutat, ami arra enged következtetni, hogy a piac tisztulási folyamata a vége felé közeledik.

A tavalyinál csak jobb év jöhet
Több mint 50 ezer társas vállalkozás szűnt meg 2015-ben Magyarországon, ez csaknem 24 százalékos növekedés 2014-hez képest – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Minden idők legrosszabb évét azonban jobb idők követhetik, mert az immár négy éve tartó konszolidációs folyamat a végéhez közeledik, és a gazdasági kilátások is javulnak.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo