Kényszertörlések cikkek


Nagytakarítás a hazai bútorkészítő cégeknél

Nagytakarítás a hazai bútorkészítő cégeknél 

Több mint négyszáz magyarországi bútorkészítő vállalkozás tűnt el a hazai cégvilágból 2012 óta – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból. Az ágazat összárbevétele ezzel ellentétben 2015-ig egyenletesen növekedett, azonban 2016-ra a cégszámhoz hasonlóan az árbevétel is csökkeni kezdett.
Öt év alatt eltűnt a cégek fele

Öt év alatt eltűnt a cégek fele 

Az elmúlt öt évben hatvanezer céget számoltak fel, de ez csak a jéghegy csúcsa, mert a kritikus vállalatok többsége el sem jut eddig. 2012 óta gyakorlatilag a piaci szereplők fele kicserélődött – derült ki a feketelista.hu adataiból.
Még mindig sok a számlatartozás

Még mindig sok a számlatartozás 

46 ezer cégalapítással és 26 ezer cégtörléssel zárta Magyarország a 2016-ot. A cégek darabszámát tekintve harmadik éve folyamatosan zsugorodik a cégstruktúra. Sok a számlatartozásból származó és a központi kezdeményezésű eljárás is, a cégalapítási számok pedig mérsékeltek
Lett 19 ezer új cég és ez nem rekord

Lett 19 ezer új cég és ez nem rekord 

Hat százalékkal növekedett az új cégek száma Magyarországon, ezzel szeptember végéig már több mint 19 ezer új vállalkozás kezdte meg működését. A legnépszerűbb ágazat az építőipar, ahol az új cégek száma 18 százalékkal növekedett a tavalyi évhez képest. A cégmegszűnések száma még mindig nagyon magas, ezért a működő cégek száma továbbra is csökkenő tendenciát mutat.
Felszámolás helyet a kényszertörlés a menő

Felszámolás helyet a kényszertörlés a menő 

Megint kevesebb a felszámolások száma, a folyamat elsősorban a törvényi előírások változásával magyarázható - inkább a gyorsabb és hatékonyabb kényszertörlést alkalmazzák.
Nem árt vigyázni az utazási irodával

Nem árt vigyázni az utazási irodával 

Nyáron sokak számára jön el a pihenés, nyaralás ideje. Ki ne szeretne minden problémáról elfeledkezni? Ám ilyenkor sem árt az óvatosság – például az utazásszervező cég kiválasztásánál.
Folytatódik a cégpusztulás

Folytatódik a cégpusztulás 

Az elmúlt néhány évben már csökkenő cég darabszám jellemzi a magyar gazdaságot. Holott az új cégek alapításának száma már 2011-ben visszaesett, a cég darabszám még 2013-ban is emelkedett és csak ezt követően kezdett ereszkedésbe. A csökkenő trendnek nem tett jót sem az új cégek számának 16%-os visszaesése, sem a cégmegszűnések számának 20% feletti emelkedése. A Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzéséből kiderül, hogy ezek a tényezők vezettek a működő társas vállalkozások számának újabb 1,74%-os csökkenéséhez.
Még gyorsabban fogynak majd a magyar cégek

Még gyorsabban fogynak majd a magyar cégek 

Idén október elején alig több mint 530 ezer cég működött hazánkban, ami 2 százalékkal kevesebb, mint 2014 tizedik hónapjának legelején. Az alacsonyabb szám nem gond, ha tisztább cégszerkezet jön létre - áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében.
Még mindig csak szédeleg az építőipar

Még mindig csak szédeleg az építőipar 

Tavaly év eleje óta negyedévről negyedévre nő a megszűnő cégek száma az építőiparban. Idén a második negyedévben ismét rekordot döntöttünk, 3 hónap alatt 1771 céget törölt a Cégbíróság, ez 11 százalékkal több, mint az első negyedéves adat, és egyharmadával több az egy évvel korábbinál. „Az okok szerteágazók, a megrendelésállomány csökken, de vannak kedvező jelek is a cégstatisztikában” – mondja az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató igazgatója.
Egyre kevesebben vállalkoznak

Egyre kevesebben vállalkoznak 

Drasztikusan csökken az újonnan alapított társas vállalkozások száma, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében. Egyre kevesebben gondolják, hogy cégalapítással stabil jövedelmet tudnak elérni.

Kevesebb a cég, de még mindig túl sok 

Magyarországon a működő társas vállalkozások száma 2015 első negyedévében ugyan csökkent, de még így is közel 18 lakosra jut egy vállalkozás, ami igen magas szám. Jelenleg közel 540 ezer társas vállalkozás működik hazánkban, ami 2,3 százalékkal kevesebb, mint 2014 első negyedévében.

Még több cég szűnik meg, de ez nem baj 

Pont egy éve minden egyes negyedévben megdől Magyarországon a negyedéves cégmegszűnési rekord. Idén az első három hónapban 12 618 gazdasági társaságot törölt a cégbíróság, ez már 36 százalékkal több, mint a megelőző év azonos időszakában volt. Az utolsó 12 hónapban 44 477 vállalkozás szűnt meg, ami 23 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi 36 243-hoz képest.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan?

New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan? 

​​​​​​​A külföldi brókeralkalmazások korában a biztonság vált a tőzsdézés egyik legfontosabb kérdésévé.

Pénzszerzés

Ilyen is rég volt, a legegyszerűbb banki betéttel nyereséget lehet elérni

Ilyen is rég volt, a legegyszerűbb banki betéttel nyereséget lehet elérni 

Infláció felett is hozhat a lekötött betét – jobb, mint az állampapír néhány éve.

Adózás

Jön a vagyonadó, mese nincs

Jön a vagyonadó, mese nincs 

PM-államtitkár: néhány héten belül társadalmi egyeztetésre kerülhet a vagyonadó terve.

Cégblog

Akik képesek a csendet is a tányérra tenni – új menüt álmodtak meg az Epicureanban

Akik képesek a csendet is a tányérra tenni – új menüt álmodtak meg az Epicureanban 

Az óbudai Epicurean fine dining étterem új menüje, „A láthatatlan körforgás – A bőségtől a csendig” nem egy ország vagy egy séf életútja köré épül, hanem a természet láthatatlan folyamatait követi végig a tányéron.

Klímablog

Elvesztegetett évtized: mi lesz így velünk jövő nyáron? – Interjú

Elvesztegetett évtized: mi lesz így velünk jövő nyáron? – Interjú 

A klímaváltozásban bő egy évtizeddel előbbre jött a legrosszabb forgatókönyv.

Infokom

Sokkal többet tudnak rólunk a kamerák, mint gondolnánk

Sokkal többet tudnak rólunk a kamerák, mint gondolnánk 

Egy gépi látásra épülő rendszernek elég néhány másodperc ahhoz, hogy felismerje az arcunkat.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo