El kell mozdulni az értelmezés irányába

Ma már nem kell senkinek bemutatni a LogMeIn-t. Az 1998-ban alapított cég Budapestről indult, de azóta már nemzetközi vizeken evez, idén pedig beléptek a mesterséges intelligencia és a chatbotok piacára. Ennek okairól és a jövő ügyfélszolgálatáról beszélgettünk Bisztrai Dáviddal, a LogMeIn fejlesztési igazgatójával, a budapesti Machine Learning csapat vezetőjével.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Piac&Profit: Tíz év alatt ismert, nemzetközi céggé váltatok. Mik voltak az idevezető út kulcsmomentumai?

Bisztrai Dávid: Első sorban, ahogy a legtöbb hasonlóan gyors növekedésű cégnél, a megfelelő alapot itt is a tehetséges, egymásra nyitott emberek közös munkája szolgáltatta, akik jó időben és jó helyen vették észre a kezdeti ötletekben rejlő potenciált. Az eredményes nemzetközi terjeszkedéshez pedig elengedhetetlen volt, hogy a budapesti és a bostoni iroda párhuzamosan, egymás igényeit kiszolgálva nőtt, és máig tökéletes rendszerben működik. Míg Budapest a kezdetektől a fejlesztési központ szerepét tölti be, addig Bostonban az üzletfejlesztésre és az értékesítésre koncentrálnak.

Kép: Pixabay

PP.: Közleményben jelentettétek be, hogy a mesterséges intelligencia és a chatbotok piacán terjeszkedtek tovább. Ennek egyik lépéseként 45 millió dollárért megvásároltátok az említett technológiákkal foglalkozó Nanorep nevű vállalatot. Mi vezetett ehhez a lépéshez?

B. D.: Az ezredforduló környékén születettek világszerte megjelentek a tudatos vásárlói rétegben, a belépésükkel pedig a kommunikáció is gyökeresen megváltozott. A telefonhívás helyett az egyre inkább elterjedő chat platformok kerültek előtérbe. A négy legnagyobb üzenő platform felhasználóinak száma már meghaladta a négy legnagyobb közösségi média site aktív tagjainak számát.

A chatbotok piacán terjeszkedik a LogMeIn
A mesterséges intelligenciák és chatbotok (beszélgető robotok) piacán terjeszkedik a Magyarországon alapított, de 10 év alatt nemzetközi nagyvállalattá nőtt LogMeIn, amely felvásárolta a digitális önkiszolgáló szolgáltatásokat és virtuális asszisztenseket fejlesztő Nanorepet.
Az ügyfélkörünk irányából érkező nyomás mellett egy általános piaci zsongást is éreztünk az Oracle legutóbbi jelentéséhez hasonló piackutatásoknak köszönhetően. Ebből a beszámolóból például láthatjuk, hogy az Egyesült Államok kiskereskedelmi szektorának 76 százaléka már használja vagy 2020-ig tervezi chatbot bevezetését.

Legalább ilyen fontos, hogy egy új termékünk, a Bold360 víziójának eléréséhez fantasztikus lehetőséget láttunk a Nanorep kompetenciáiban, akár a termékportfólió szélesítéséről, akár az integrálható gépi tanulást alkalmazó technológia beépítéséről legyen szó.

PP.: Milyen formában épül be a Nanorep a LogMeInbe? Megmarad külön brandként a Nanorep? Integráljátok a megvásárolt cég munkatársait a LogMeIn csapatába vagy pusztán a fejlesztésekre tartottatok igényt?

B. D.: A közeljövőben biztosan elérhető lesz mint külön termék, de ahogy említettem is, egyúttal a Bold360 portfólió részévé is válik. A Nanorep technológiáját felhasználva szeretnénk, ha az összes LogMeIn termék profitálna ebből a fúzióból. A csapatot pedig alapvetően az általános integrálási folyamatunkat követve szeretnénk lazán, a Budapest–Tel-Aviv tengelyt megtartva bevonni a termék továbbfejlesztésébe, amihez természetesen a biztos hátteret a LogMeIn nyújtja majd.

A teljes interjú a Piac & Profit szeptemberi számában olvasható!

A Piac & Profit szeptember 7-i Social Media 2017 konferenciáján hasznos tudnivalókat tudhat meg a chatbotok működéséről!

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo