Egy lépést hátrálna a kormány a vasárnapi boltzár ügyében

Heteken belül módosíthatja a Nemzetgazdasági Minisztérium azt a rendeletet, amely felsorolja, mely termékek értékesítésénél szükséges külön képesítés. Ha kikerülnek bizonyos termékkörök, az segíthet például a boltok vasárnapi nyitva tartásánál is.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép: Globalpayment

A nemzetgazdasági tárca megerősítette a Magyar Nemzetnek azt az értesülést, miszerint dolgoznak egy rendeletmódosításon, aminek nyomán változhat azoknak a termékeknek a köre, amelyek értékesítéséhez külön képesítés kell. Bár közvetlen kapcsolat nincs, az ügy a boltok vasárnapi zárva tartása miatt válhat érdekessé. A hatályos szabályok szerint ugyanis vasárnap csak a 200 négyzetméteresnél kisebb alapterületű boltok lehetnek nyitva, de azok is csak akkor, ha a tulajdonos, illetve valamely családtagja áll be dolgozni.

Emellett – más napokhoz hasonlóan – az is követelmény, hogy az eladónak bizonyos termékkörök esetén szakirányú végzettsége legyen. Normál hétköznapokon ez nem gond, mert akkor alkalmazott is dolgozhat, viszont a vasárnap dolgozó családtagra is vonatkozik a követelmény. Élelmiszerek esetén szükség van ilyen képesítésre, de például csak zöldség vagy gyümölcs árusításához már nem kell. Hasonlóan a ruhaneműk, a könyvek, illetve a műszaki termékek eladásához, a pénztárosi munkához vagy az árufeltöltéshez.Ezen változtathat most a szaktárca. Ha például az élelmiszer kikerülne a felsorolásból, az kapóra jöhet a vasárnap is nyitva tartó kis boltoknak.

Ki dolgozhat vasárnap?

Mint azt korábban megírtuk, problémás, hogy csak a tulajdonos, illetve közeli hozzátartozó láthat el személyesen kereskedelmi tevékenységet.  „Annak a bizonyítása ugyanis, hogy valóban a tulajdonos, vagy a Ptk.-ban meghatározott közeli hozzátartozó tartózkodik ott, nem egyszerű. Elméletileg a munkavégzés végző személy köteles két tanú előtt nyilatkozni arról, hogy valóban jogosul munkát végezni. Ha kétség merül fel a hatóságban, akkor felhívhatja az érdekeltet, hogy ezt közokiratban tegye meg: de felmerül a kérdés, hogy a hatóság mennyivel van előrébb, hogy ha egy közjegyzői pecsét is van az okiraton. „Ott áll a felügyelő és megkérdezi, hogy családtag-e, de a gyakorlatban ezt csak igazoló iratok garmadájával lehet bizonyítani” – hívta fel a figyelmet Dr. Szűcs László, a Réti, Antall és Társai PwC Legal szakértő ügyvédje

Be kell ugyanis mutatni a már említett nyilatkozaton kívül a társaság alapító okiratát, (amiben rögzítve van a tulajdonos neve) az dolgozó anyakönyvi kivonatát (ami a rokoni fok igazolására szolgálhat, bár nem minden esetben) és a működési engedélyt is. Egy mostohagyerek, vagy egy mostohaszülő esetén gyámhivatali igazolásra is szükség lehet.

„Ráadásul csak olyan gazdasági társaság élvezheti a mentességet, amelynek természetes személy lehet a tulajdonosa, hiszen egy jogi személyiség nem tud odamenni kiszolgálni” – hívta fel a figyelmet a szakértő. Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy nem elég, ha a tulajdonos, vagy a családtagja szolgál ki, ahhoz, hogy kereskedelmi tevékenységet végezhessen, megfelelő képesítéssel is rendelkeznie kell. „Egy nagyobb üzlet esetén, ha több családtag is bent van vasárnap, mindenkinek rendelkeznie kell képesítéssel, ami komolyan leszűkíti a bevethető családtagok számát” – mondta Szűcs László.

A kereskedőknek, a kiadóknak és a vásárlóknak is fáj a vasárnap
A kiskereskedelmi egységek harmadának csökkent a bevétele, a kiadóknál komoly kiesést okoz, a vásárlók utálják a vasárnapi zárvatartást. Múlt hétvégén már a világörökségi helyszíneken lévő boltok sem nyithattak ki, automatákból viszont szabad árusítani.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo