CRM: bonyolultnak tűnhet, de egyszerűsít

A CRM rendszer az értékesítési folyamatok kézben tartásában és maximális hatékonysággal történő elvégzésében nyújt segítséget. Több, mint szoftver: szemléletmód, mely a vállalat legfontosabb tőkéjét állítja a középpontba, az ügyfeleket. Ugyanakkor technológia is, amely professzionálisan támogatja az ügyfélkezelési stratégia megvalósítását. Lássuk, mit tett egy konkrét cégnél!

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Értékesítés során ügyfelekkel foglalkozunk, de nem mindegy, mindezt hogyan csináljuk. A CRM összefogja az érdeklődők és ügyfelek felé irányuló összes folyamatot. Ebbe beletartozik minden olyan tevékenység, amely az ügyfelek megkereséséhez, megtartásához, kiszolgálásához és a nekik történő újraértékesítéshez kötődik.  Nézzük meg, hogy az OLC System Kft. hogyan ültette át a gyakorlatba az ügyfélközpontú gondolkodást CRM rendszer segítségével!

Kép: FreeDigitalPhotos.net

A cég 2011 óta foglalkozik energiamenedzsmenttel: vállalati és intézményi ügyfeleknek kínálnak innovatív, személyre szabott megoldásokat. Ügyfeleikkel szoros partneri kapcsolatot ápolnak, a tervezéstől a tanácsadáson át a megbízás teljesítéséig. A vállalat az értékesítőkön és a weboldalon keresztül hozza be érdeklődőit, így az ügyfelekkel való kommunikáció kiemelt fontossággal bír. 2013-ban az egyik munkatárs ajánlására szemügyre vették a hazai CRM rendszereket, és több próbaverziót is teszteltek, mielőtt kiválasztották a megfelelőt. Kezdetben 4-5 felhasználó volt, mostanra 25 munkatársnak van hozzáférési jogosultsága – mondhatni, csak ezen keresztül kommunikálnak a kollégákkal.

Mire jó valójában a CRM?
Egy vállalkozásban az egyik legnagyobb érték a pontos, naprakész ügyféladatbázis. Ahogy egyre több az ügyfél, úgy nő az igény egy átlátható, könnyen kezelhető rendszer bevezetésére is. Akár marketing, akár értékesítés, a papír fecnik ideje lejárt. Lássuk, mit várhatunk, ha belevágunk, hogy rendszerként működtessük az ügyfélkezelést.
Nagyjából egy hét alatt sikerült “belerázódni” a CRM rendszer használatába – ebben sokat segítettek a tanácsadók, valamint a rendszer használatát bemutató videók és a részletes súgó. Többen elkötelezett hívek lettek, köztük az irodavezető, aki házon belül okítja kollégáit a rendszer használatára. Elmondása szerint azoknak, akik szeretnék bevezetni, fontos megérteniük, hogy a rendszer bár elsőre bonyolultnak tűnik, nem az. Amint sikerül minden alkalmazottnak elfogadnia, hogy a rendszer a munkafolyamatok gördülékenyebb elvégzését segíti, azaz könnyebbé teszi azokat, nem lesz gond a használatával.

A CRM-be minden egyes információt rögzítenek az ügyféllel kapcsolatban (cégadatok, cégméret, alkalmazottak száma stb.), valamint azt is, hogy milyen interakciók történtek a kapcsolatfelvétel óta (telefon, e-mail, személyes találkozó) és hogy jelenleg hol tart az értékesítési folyamat. Ezáltal a folyamatok jól működnek – felelősöket rendelnek hozzájuk, és le tudják őket bontani lépésről lépésre –, így az ügyfeleket könnyebben tartják bent az értékesítési körforgásban.

A teendő kezeléssel a határidők betartása is egyszerű, ez erősíti a minőségi kiszolgálást, a szavahihetőséget  – tehát pozitív kép alakul ki a cégről. Az értékesítőket a rendszer is irányítja, de mivel saját maguk számára is vehetnek fel teendőket, az önállóságuk is megmarad. Összességében a teendők kezelésének köszönhetően precízebben és szorgalmasabban végzik el feladataikat.

Látják azt is, ha egy folyamat esetleg félbemaradt, erre rákérdeznek az adott feladatért felelős kollégánál, vagy megoldást kínálhatnak a problémára, ezzel is segítve az értékesítés eredményességét. A rendszer tisztább helyzeteket teremt, mivel egyértelműen követhető, ki hogyan végzi a munkáját. Ez a cégvezető számára is nagy segítség – mindennap ellenőrzi a státuszokat, ajánlatkéréseket, lejárt teendőket, és ott avatkozik be, ahol épp szükséges – mondják a MiniCRM szakértői.

Miért a hazait?
Van egy furcsa magyar szokás: jobban szeretjük a külföldit. Holott a helyi piacon szocializálódott, hasonló méretű megoldásszállítók már egy szóból megértik a problémát, és könnyebben adnak rá jó választ. A vállalatirányítási rendszerek esetében sem feltétlenül a nagy multinacionális szoftvercégek kínálatában kell keresnie egy hazai kkv-nak a számára ideálisat.
Használatával időt is spórolnak: minimális adminisztratív munkával mindenki képbe kerül mindennel, a folyamatok összefüggnek, mobilon is kontrollálhatóak. Az előzmények áttekintésével akadály nélkül lehet továbbhaladni – ez nagy segítség, hiszen mindent fejben és cetliken tartani nem könnyű. Ráadásul nem kell folyton számon kérni a munkatársakat, a rendszerben úgyis minden lekövethető. Automatizálták az e-maileket, státusztól függően küldik ki az ügyfeleknek, sablonokat használva – így tájékoztatják őket az aktuális történésekről.

Az OLC Systemnél az elmúlt évhez képest háromszorosára nőtt az értékesítők száma, ezáltal nőtt az értékesítés is. A CRM hozzájárult a fejlődéshez, használatával könnyebben ki lehet kerülni a káoszt. Átlátható, egyértelmű, alkalmazásával hatékonyan levezényelhető az értékesítés, és könnyen követhetők a mindennapi problémák.  Az OLC System számára egy CRM rendszerben a legfontosabb, hogy testreszabható legyen informatikus segítsége nélkül is, hiszen – ahogy ők fogalmazták – az élet diktálja, hogyan alakítsák a rendszert. Eddigi tapasztalataik alapján úgy gondolják, hogy CRM nélkül bele sem vágnának egy új vállalkozásba.

Leskó Norbert vezérigazgató, MiniCRM Zrt. www.minicrm.hu

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo