Mindazok, akik jártasak a nemzetközi üzleti életben, idén sokat hallhattak a Mentors & Partners Group vagy a RISE Human Development System sikeréről. Hogyan éli meg ezt egy magyar üzletember?
Tavaly év végén kaptuk az első nemzetközi elismerést, azóta pedig egyre komolyabb díjak tulajdonosai lettünk. Egyrészt az általunk alkalmazott, a piacon hivatalosan 2018-ban debütált RISE Human Development System került megválasztásra, mint a leghatékonyabb HR megoldás (szerkesztő: a RISE döntéshozatali mechanizmust definiáló, személyiség- és viselkedés-elemzésre, -fejlesztésre irányuló rendszer, melyet az üzletben, sportban, oktatásban és gyermeknevelésben is alkalmaznak, a Most Effective HR Consultany 2021 – Global díjjal lett jutalmazva), illetve egyedi üzletfejlesztési metodika alapján megoldásokat biztosító mentoring vállalkozásunk lett szintén díjazva, a vírushelyzetben kiemelten eredményes fejlesztési megoldásai okán. (szerkesztő: Most Innovative Business Advisory Firm – 2021 díjjal jutalmazták, illetve a „Most Inspiring Workplace” szavazáson került a kontinens legjobbjai közé.) Egy 10 000 lakost számláló, magyar kisvárosban nőttem fel, szegény családban, szóval megtisztelő, néha hihetetlen ez a sikeráradat számomra. Nem is feltétlenül a díjak, hanem az eredmények, amelyek a díjak mögött állnak.
Nem említette, a külvilág számára egyértelműen a legnagyobb sikernek tartott CEO Today Europe Award-ot, ahol Önt személyesen ismerték el.
Ez a díj inkább személyes jelentőséggel bír, magánemberként értékelem. Bár rólam szól, de a mentor nem tud sikeres lenni a mögötte nagyon keményen dolgozó, igen komoly szakmai csapat nélkül. Egyébként a személyes sikereimről nem szoktam publikusan beszélni, de azt el kell mondanom, hogy egy társaságban lenni többek között az Audi, Lamborghini, Thinksurrance - és sorolhatnám még a nagy neveket – elsőszámú vezetőivel, illetve ennek a magazinnak végül a címlapjára kerülni, azért nem kis megtiszteltetés számomra.
Egy CEO körökben jól ismert magazin címlapján lenni, egy magyar üzletember számára mégiscsak egyedi elismerés. Mondana egy pár gondolatot erről a díjról?
A díjra az elmúlt egy év mentori munka eredményei alapján lehet jelölést kapni, majd a vezető munkáját közvetlenül megtapasztaló emberek véleményének begyűjtése következik. A kollégák, partnerek nyilatkoznak, írnak e-maileke, mondanak véleményt, majd ezután következik a szakmai zsűri végső értékelése. Az írások és vélemények hozzám is eljutottak utólag, és nagyon jó érzés volt olvasni a világ különböző pontjain sikeres üzletemberektől, kollégáktól, élsportolók, szövetségi kapitányoktól származó sorokat.
Milyen elvek mentén működik egy sikeres mentor?
Nyílt, őszinte beszéd, korrektség, a kapzsiság elutasítása és a sokszor már elfelejtett „gentleman’s agreement”. Tudom nem különlegesek, de higgye el, hogy megszűri sokszor az embereket.
Üzleti körökben hallani, hogy Tokió fontos állomás volt a cég életében. Hogyan kerültek az ötkarikás játékok közelébe?
16 éve vagyunk jelen a sportban. Csapatokat, egyéni sportolókat fejlesztünk és világversenyekre készítjük fel őket mentálisan a RISE elemző rendszerünket alkalmazva. A RISE része volt nemzeti bajnoki, kontinens bajnoki, világbajnoki címeknek, komoly helyezéseknek, történelmi sikereknek, ahol a csapatfejlesztési, illetve a mentális stratégiai és operatív folyamatok részesei voltunk. És most már van olimpiai „tapasztalatunk” is.
Ezekről a munkákról próbáltam információkat gyűjteni, de nem igazán találtam konkrétumokat. Minek köszönhető ez?
Én mentor vagyok és a cégem, a csapatom segítségével mentorálom a partnerinket. Ez azt jelenti, hogy a háttérben biztosítunk támogatást ahhoz, hogy az adott sportoló vagy csapat a lehető legjobban teljesítsen az adott versenyen. A siker viszont kizárólag az övék! Tudom, jelentősen más irányt képviselünk e tekintetben, mint általában azt itthon megszokták a sportpszichológiától, vagy mentális szakemberektől. Én teljes mértékben elutasítom azt a hozzáállást, amikor bármilyen szakember megpróbálja sajátjaként beállítani az elért eredményeket, és ha valami nem a terv szerint sikerül, akkor persze legtöbb esetben elnyeli őket a föld. Nagyon büszke vagyok, amikor egy általam mentorált sportoló vagy csapat az egyéni legjobb eredményét éri el vagy éppen egy komoly versenyt sikerül megnyerniük. Természetesen én is nagyon boldog tudok lenni, de ezt megbeszélem velük és a hozzám közel álló emberekkel, és ez így van rendjén. Nálam a mentori munka a bizalomra épül, abba pedig beletartozik, hogy minden a „négy fal” között marad. Megbízhatnak bennem a sportolók, az edzők és a kapitányok, és ők ezzel pontosan tisztában vannak. Ezért is tudunk hosszú éveken keresztül együtt dolgozni a mentoráltakkal.
De végül hogyan sikerült Tokió?
Konkrétumokat tehát nem mondok, de voltak könnyes szemek, csataüvöltések, aranyérmek, érmek, történelmi helyezések. Nagyon büszkén, sokszor az „őrület határán”, de mindenképp fantasztikus élményként éltem meg ezeket a heteket. Ez volt az első alkalom, amikor Olimpián komplex mentális rendszert alkalmaztak. Hat ország versenyzői felkészítésére használtak RISE-teszteket, komplex mentoringgal, vagy anélkül, így összességében közel 300 sportolónak szurkolhattunk Tokióban a RISE-nál.
A magyar sportolók sokszor buknak el a mentális felkészületlenség okán a nagy megmérettetéseken, legalábbis ez az általános vélemény. Sokszor hallani a tipikus „magyar betegségről”. Nem lenne szükség itthon is arra, hogy használják a RISE rendszerét és a hozzá tartozó mentoringot?
Először is: nincs olyan, hogy „magyar betegség”. Ezt nagyon fontos tisztázni. Az van, hogy mentális felkészítésben régebben messze lemaradtunk a világ mögött, és ez a különbség az adott sportoló vagy csapat teljesítményében realizálódott. Közel 20 ország sportolóival dolgoztam már együtt életem során, és bátran állíthatom, hogy a magyarok igen jó mentális alapokkal rendelkeznek. Az őket felkészítő szakmai háttérnek kell felnőni a világ színvonalához. A folyamat azért elindult. A RISE több fontos magyar válogatott sikernek hátterében állt már az elmúlt években is és ez volt az első olimpia, ahol egy egyéni versenyzőt és egy csapatot mentoráltunk az ötkarikás játékokon. Magyarországon egyébként egyre több a nyitott gondolkodású, a sportért komolyan tenni akaró sportvezető. Ennek egyik oka az, hogy az a generáció kerül már döntéshozói pozíciókba, akik saját bőrükön tapasztalták, hogy mit is jelent mentálisan hátrányban lenni. Igaz a folyamat sebessége még nagyon szövetségfüggő, de egyre inkább jelen van a tudatos mentális munka iránti igény. Van olyan hazai sportakadémia például, amellyel már negyedik éve dolgozunk együtt és van olyan szövetségi kapitány, akivel már hároméves a közös munka. Szóval, jelentősen változik a helyzet itthon is. Persze, létezik olyan szövetség is, ahol inkább hagyják elbukni a válogatottak jelenét és jövőjét is a szűklátókörűség vagy éppen személyes ellentétek miatt, de ezek száma már egyre kevesebb. Komoly előrelépést látok ezen a téren.
Az olvasók nyilván nagyon kíváncsiak, hogy kik is voltak ezek a magyar sportolók.
Mindkét mentorálás éremmel végződött, ennél többet nem árulhatok el. Különleges élmény volt számomra egyébként, hogy végre magyar „RISE-os” sportolókért is szurkolhattam. Bár nyert RISE csapat és egyéni sportoló is aranyat, de talán nem fognak megsértődni, ha azt mondom, számomra a két magyar érem volt Tokió csúcsa.
A hagyományoshoz képest miben különbözik a RISE keretében történő mentális felkészítés?
Szakmai szempontból abban mindenképp, hogy a rendkívül fontos önismereten túlmenően, amely során a sportoló, a csapat személyiség alapú fejlesztése történik, az ellenfelekről is alkotunk profilképet. Ezáltal komoly hatalmat tudunk adni a saját sportolóink, csapataink kezébe, hiszen pontosan tudják, mentálisan mennyire támadható az adott ellenfél, legyen szó akár a világ „verhetetlen” legjobbjáról is. Emellett maga a mentoring is egyedi, aminek lényege, hogy a legfontosabb harcra ne hamis, hanem igazi önbizalommal, és ami a legfontosabb, tudatossággal induljanak a versenyzők, az edző, a kapitány és minden egyes stábtag. Ezen kívül csapatok esetében nagyon fontos, hogy a világverseny teljes időtartama alatt megmaradjon, sőt, növekedjen a csapategység. Az elmúlt két évben a legsikeresebb módszer erre az volt, hogy a csapatot „termékké” formáltuk, termékkoncepciót készítettek maguknak, magukból a játékosok, melyben az előnyöket, hátrányokat definiálták. Majd ezt követően menedzsmentet alakítottunk ki, ahol a „tulajdonos” a szövetségi kapitány volt, az „ügyvezető” a csapatkapitány, és szükség volt „HR igazgatóra”, aki a csapat humán oldaláért, illetve „üzletfejlesztési igazgatóra” is, aki pedig a csapat szakmai tudásáért felelt. Őket a csapat választotta meg. Így több emberre is hárult felelősség, illetve többen éreztek extra bizalmat. Ők riportoltak megfelelő időközönként a „mentor” és a „tulajdonos” felé. Így folyamatos kontrol volt a csapat mentális kondíciója felett.
Emberileg miben más a folyamat?
Erről már a mentális felkészítésben résztvevőket kellene megkérdezni. Részemről fontos, hogy ezt csak úgy lehet végezni, ha az ember beleteszi a lelkét is, csak így alakulhat ki igazi emberi kapcsolat a mentoráltak és a mentor között.
Ha a nyilvánosság előtt nem járhat ünneplés, akkor mégis hogyan jut el Önökhöz az erkölcsi elismerés?
Ó, azt megoldják a sportolók, a kapitányok. Nem kell okvetlenül a médiában nevén nevezni ahhoz senkit, hogy megkapja az elismerést. Az olimpiai érem megszerzését követő öt percen belül gyorsan megírt sms, egy levél, telefonhívás, vagy sokszor a médiában burkoltan elhelyezett üzenet mindennél többet ér. Nagyon sok munka van egy ilyen felkészítésben, de nagyon sokat ad a mentornak is. Azt az érzést nem lehet visszaadni, amikor tudod, hogy részese vagy egy sportolói álom megvalósulásának.
Mondana legalább egy technikát, amit a mentális műhelymunka során végeznek? Ugye most erre online volt lehetőségük Tokióban?
Talán, ami a leginkább megmaradt bennem, az egyik nagyon fontos mérkőzés előtt a Generál együttes Fűrészdalának éneklése (Húzd meg jobban, menjen a munka...), illetve a Flashdance záró jelenete az egyik csapatunk döntője előtt: a What a feeling zenéje és a táncos elbukása, majd sikere a végén. Mindezt online, mindenkivel együtt énekelve a csapatokkal. Ezek beégnek az emlékekbe.
Mi a legemlékezetesebb momentum Tokió kapcsán?
Nagyon nehéz kiválasztani egyet. Egy hajnali üvöltés egy történelmi bronzérmet követően londoni idő szerint olyan hajnali 5 óra magasságában, mely után csataüvöltésben törtünk ki a szállodában, aminek nem igazán örültek, vagy az egyik kedvenc egyéni sportolóm menetelése, és támogatása hajnali háromtól az adott napon, vagy épp az egyik válogatott aranyérme, akik olyan pocsékul kezdték a játékokat, hogy a helyi sajtó már temetni kezdte őket.
Díjak, győzelmek, olimpiai sikerek. Mi a következő cél? Hogyan folytatja innen egy mentor a pályafutását?
Valahol ez tényleg a csúcs az én szakmámban, de én inkább úgy érzem, hogy egy fejezet lezárult és most egy sokkal intenzívebb, talán még sikeresebb következik. Üzleti területen továbbra is vannak nemzetközi és hazai partnerek, akiknek a sikeréért dolgozni fogunk. Az oktatás terén elindítottuk a gyermekek személyiség fejlesztését célzó „Gyémántgyurmagyermek” programot, amit itthon és külföldön szintén folytatunk. És természetesen a sport is megy tovább. Már több klubcsapat felkészítését is megkezdtük a bajnokságokra és nemzetközi kupákra, illetve több olimpiai szövetséggel is tárgyalást folytatunk Párizs kapcsán, ahol nagyon komoly mennyiségű és minőségű fejlesztésekkel tudjuk majd felkészíteni a sportolókat a következő olimpiára.
Magyarországon mik a tervek?
Az üzleti területen vannak folyamatban lévő fejlesztések, amelyeket szeretnék sikerre vinni, illetve számomra nagyon fontos üzletembereket szeretnék sikeressé tenni. Emellett van futó projektünk hazai egyetem és akadémia nemzetközi imázsának fejlesztésére is. A sport területén több együttműködésünk is zajlik klub és válogatott vonalon, azt pedig az elkövetkezendő hónapok fogják eldönteni, hogy kikkel készülünk Párizsra akár nemzeti, akár szövetségi szinten. Részemről a magyar sport mindig előnyt élvez, valahol ezért is vágtam bele a RISE fejlesztésébe Magyarországon.
Mentorrá ugye válni kell, de tanulni is lehet ezt a szakmát valahol? Sokszor lehet olvasni Öntől is, hogy egyre többen nevezik magukat mentornak, és ez veszélyes irány.
Sajnos Magyarországon még mindig sokan gondolják azt, hogy csak azért, mert valamikor, valahol vezető beosztásban dolgoztak, vagy éppen tanultak valamit egy egyetemen, már mentorálni is képesek. Nálunk, a cégen belül is időről-időre felüti a fejét a „kis mentorkodás”, mivel létezik az a személyiségtípus, amely imád okoskodni, úgy tenni, mintha értene dolgokhoz. Csak az üzletfejlesztés veszélyes terület, és drága következményei lehetnek ennek. A lexikális tudás megszerzése fontos, de a tudományos anyag mit sem ér a gyakorlati tapasztalat nélkül.
A hazai üzletfejlesztési szakmáért szeretnék érdemben, folyamatosan tenni és ez az egyik oka, hogy a tervek szerint ősztől elindítjuk a világ első üzleti/sport mentori képzését. Ahol egyértelműen nem a mennyiségen, hanem a minőségen lesz a hangsúly, így egy igen szűk létszámkerettel fogunk kezdeni, illetve igen mély képzésről lesz szó.
Talán meglepő a kérdés, de ehhez a mennyiségű munkához egy mentornak nincs szüksége „mentorra”? Rengeteg mentális felkészítést végez, ezt mentálisan hogyan lehet menedzselni?
Érdekes kérdés és el is mondom minden nemzetközi interjú során, hogy két olyan ember van az életemben, akik minden szempontból, mindig támogatnak. Az egyik közülük a párom, akivel éppen most készülünk a 15 éves évfordulónkra. Nélkülük ezek az eredmények nem léteznének.
(x)
