Bizonyos szempontból mindenki integrációra szorul

A társadalmi érzékenység alacsony, és ez igaz a munkáltatókra is. Pedig az érzékenyítéssel a védett tulajdonságokkal rendelkező, illetve a speciális helyzetű munkavállalók százezreinek helyzete is könnyebbé válhatna, munkahelyek működése bizonyulna hatékonyabbnak.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Kép:PP archív

Két új kezdeményezést indított útjára a megváltozott munkaképességűek munkahelyi integrációjával foglalkozó RehabJob. Az egyik új kezdeményezés, a RehabJob most készülő szemléletformáló kisfilm-sorozata abban segít, hogy olyanokat is bevonjon az integráció gondolatkörébe, akik személyesen nem vesznek részt felkészítő vagy érzékenyítő programokon, és jómaguk nem is érintettek. A rövidesen a rehabjob.hu honlapra felkerülő 10, egyenként 1 perces rövidfilm olyan érveket sorakoztat fel, amelyek alapján egyértelművé válik, mennyire szükség lenne a megváltozott munkaképességű munkatársakkal szembeni előítéletek leépítésére és foglalkoztatásuk, beilleszkedésük zökkenőmentes megoldására. Bár a filmek elsősorban a legközvetlenebbül érintetteknek, így a befogadáson gondolkodó munkahelyeknek és a munkába állásra készülő megváltozott munkaképességű embereknek készülnek, de az interneten bárki számára hozzáférhetőek lesznek, és így a szélesebb közvélemény felkészítését és érzékenyítését is szolgálják.

Ne dőljünk be az előítéleteknek!
A megváltozott munkaképességű munkavállalók alkalmazásához egyre nagyobb állami és uniós támogatás kapcsolódik. Ennek ellenére sok a félreértés és a tisztázatlan kérdés a témában. Szakértőnk segít eloszlatni ezeket!
“Másik kezdeményezésünk is az integráció gondolatkörének tágítását szolgálja” - mondta Markos Ádám, a RehabJob szakmai vezetője. “Tapasztalatunk szerint bizonyos szempontból mindenki integrációra szorul. Mindannyian rendelkezünk egyéni sajátosságokkal, tulajdonságokkal, és ezeknek a munkahelyi elvárásokhoz történő illesztése távolról sem könnyű. Azt ismertük fel, hogy az esélyegyenlőségi törvényben felsorolt védett tulajdonságokkal, vagy bármilyen más speciális helyzettel, igénnyel rendelkező munkavállalók szükségleteinek figyelembevételéhez rengeteg esetben az őket foglalkoztató cégeknek, sőt saját maguknak is segítségre van szüksége.” - mondta Markos Ádám.

”Egy etnikai kisebbséghez tartozók, a több eltartottal egyedül élő felnőttek vagy a hosszabb munkanélküliség után újból munkába állók mind sajátos nehézségekkel küzdenek. Egy jól működő szervezet esetében tudni kell segíteni minden munkavállalónak megtalálni a helyét a munkafolyamatokban és a közösségben, és ezt szolgálják majd az új programok” – mondta Markos Ádám.

Rangot jelent a fogyatékkal élőkre is számítani
Hatodik alkalommal adták át a fogyatékosság-barát munkahely elismeréseket. A díjjal pénz nem, de elismerés jár. A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása minden félnek előnyös.
„E közben folyamatosan dolgozunk a megváltozott munkaképességű munkavállalók integrálásán is, hiszen ez az alapvető küldetésünk. Egyre több nagy piaci szereplő kötelezi el magát az ügyük mellett és veszi igénybe a szolgáltatásainkat. Korábbi ügyfeleink között már vannak olyanok, akikkel végighaladtunk az átvilágítási folyamaton és olyan információkkal rendelkeznek saját szervezetükről, mely a sikeres integrációt teszi lehetővé. Van ahova már több munkavállalót is közvetítettünk az érzékenyítések és képzések után, és akad olyan cég, amelyik még előrébb tart, és már az úgynevezett 5 %-os kvótát is betöltötte vagy akár át is lépte. Számunkra a legnagyobb sikert az jelenti, ha a cégek elsajátítják a folyamatot, és az alapok elsajátítását követően saját maguk végzik az érzékenyítési és integrációs tevékenységet. Az a siker fokmércéje, ha mi már nem is kellünk” – mondta Dobár Attila, a JobGroup RehabJob üzletágának vezetője.

Véleményvezér

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo